Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
Hogyan gépez(z)ünk?
Hogyan mondjam el a gyerekeimnek, hogy mennyire utáltam a kamaszkort?

A pattanások. A kínos testi változások. A gyötrően elviselhetetlen bizonytalanság. A szorongásos rohamok vasárnap esténként a suli miatt. A forró, dühös könnyek zápora, mert egy aranyos fiú nem olyan, mint én, ráadásul néhány osztálytársam gúnyt űz a külsőmből. Ilyen volt az életem 11-től 16 éves koromig. Nem túl vidáman nézek vissza az életemnek erre a szakaszára. Sőt, azt is ki merem mondani, hogy semmi pénzért sem csinálnám újra.

Tovább
Miért nem megy a matek? Lehet, hogy nem jó játékokat játszottunk?

Korábbi cikkemben arról írtam, talán a felfedezés öröme megnyilvánulhatna a matekórán is és akkor nagyobb sikereket érhetnének el a gyerekeink e tantárgyban. Van azonban még egy másik aspektusa is annak, hogy vajon mi okozhat további nehézségeket a matematika tanulásában. Vagy tanításában. Ez pedig annak vizsgálata, hogy mivel és mennyit játszottak, játszanak a gyerekek. Milyen volt az alapozás?

Tovább
Ismered a Yelont? Ha kamasz gyereked van kötelező megismerned!

A mai harmincas, negyvenes korosztály, azaz a most kamaszkorúak szülei a hetvenes, nyolcvanas években egyáltalán nem voltak elkényeztetve a szexuális felvilágosítást illetően. Ha valakinek szerencséje volt, akkor jó fej, felvilágosult szülőkkel megáldva, otthoni beszélgetések segíthették az eligazodásban. A konzervatívabb, kevésbé nyitottak gyerekeinek maradt az Ifjúsági Magazin Veres Páljának „Válogatott magánügyek” rovata vagy az osztálytársak elbeszélései. A mi gyerekeink talán az első olyan generáció, aki olyan szerencsés, hogy egy szakértők által, a legnagyobb körültekintéssel létrehozott szexedukációs oldalról, a Yelonról tájékozódhat.

Tovább
A folyóírás visszatér az amerikai általános iskolákba

Magyarországon az írás és olvasás tanítás léte nem kérdőjeleződik meg a mindennapokban. Bár sokan, sokféle okból időnként kongatják a vészharangot, hogy eltűnik a kézírás, vagy a papír alapú olvasás. Az információs társadalom sokféle kihívással szembesít bennünket. És valóban, a kézírás egyre kevésbé jelenik meg a hétköznapjaink során. Azonban arra, hogy végleg eltűnjön, kevés esély van, hiszen bár gépek és billentyűzetek között élünk, mégis számtalan olyan élethelyzet van, amikor jól jön az a kézi kanyarintás! Erre vonatkozik az alábbi beszámoló, amely amellett, hogy érdekes, tanulságos is lehet számunkra.

Tovább
6 tudnivaló a gyerekkori depresszióról

Íme, 6 kevéssé ismert tény a gyerekkori depresszióról és arról, hogy hogyan ismerhető fel

A lányom, Rachel, 10 lépésnyire csendben ül tőlem és simogatja a macskát. Forró nyári nap van, a testvérei vidáman pancsolnak a medencében. Az én 11 évesem miért nem játszik velük? Mert klinikai depresszióban szenved és ma nincs éppen a legjobb formában.

Tovább
4 alkalom, amikor a férfiak kihagynak a buliból

A fiam és én, a legnagyobb alapvetés, a mi kettősünk. De mi van, ha változnak az idők és más alapvetések vetik meg a lábukat? A fiam és a férjem már egy másik képlet és mostanában csak a padban ülve figyelem, mi kerekedik ki a táblán ebből az egyenletből. 

Tovább
Nagyanyáink tudták hogyan kell tanítani?

Vegyes korcsoportos tanulás napjainkban

Szegény városnegyedben lévő iskolákban az első, második, harmadik osztályosok egy osztályba járnak, egymástól tanulnak és fejlődnek egy gondoskodó környezetben.

Egy kopott fekete fehér fényképen ott áll az akkor 17 éves nagymamám az osztálytársaival. A gyerekek különféle magasságúak, a magasabbak hátul, az alacsonyabbak elöl állnak. A hátul lévők nemcsak magasabbak, de idősebbnek is látszanak. A fekete kartonon a nagymamám fehér tintával írt feljegyzése a következő: “Felejthetetlen iskolás napok”

Tovább
A demokratikus iskolák

Képzeljünk el egy olyan iskolát, ahol a kisebb gyerekek és a tinédzserek egyaránt élvezik a demokratikus állampolgárság jogait és kötelességeit, ahol nem csak olvasnak a szólásszabadságról, a szabad asszociációról, a saját tevékenységük szabad választásáról, hanem a diákok ezt valóban gyakorolni is tudják. Ahol a gyerekek szavaznak az őket érintő szabályokról, és a diákokból és tanárokból álló bíróság előtt döntenek, az ezeket a szabályokat megszegők további sorsáról.

Tovább
Állatok az emberkertben

A hétvégén a Budapesti Állatkertben jártunk. Szeretjük nézni az állatokat, sétálni az ösvényeken és játszani az állatkert klassz játszóterén. Érdekes élményben volt részünk és nem feltétlenül az állatok voltak ennek az eredői. Sokkal inkább az emberek, akikkel együtt töltöttük az időt ezen a tél végi vasárnapon.

Tovább
Versenyeztetés helyett lépj hátrébb

“A játékot még az emberiség történelmének legsötétebb korszakaiban is a gyerekek elidegeníthetetlen jogának tekintették. Manapság azonban olyan nagy a nyomás felülről (a mindenkori kormányok és nemzetközi teljesítménymérések felől), hogy az iskolában egyre kevesebb idő jut az olyan készségtárgyak elsajátítására, amelyekben a matematikai és nyelvi kompetenciákban kevésbé eredményes gyerekek is kibontakozhatnának.”

Tovább
Az elengedés művészete kisgyermekkorban kezdődik

Tegnap szólókoncertje volt a nagyobbik fiam osztályának. A 15 nyolc-kilencéves kisgyermek izgatottan, felpörögve várt minket, az átöltözést és a koncertet. És persze szorongva, hiszen mindenkinek eljöttek a szülei, egyéb családtagok. A testvérosztályból sok érdeklődő és a kórusból is, az igazgató-helyettes, nem is beszélve a zenetanárokról (sőt azok családtagjairól), az ének- és hangképzés tanárok is ott voltak és persze a két osztályfőnök. Nagy kíváncsiság és elvárások. Izgalom és feszültség

Tovább
Spéci Játszóház az Angelman Világnapon- Szavak nélkül kommunikálni

Az Angelman Alapítvány múlt hét szombaton Spéci Játszóházzá alakította a Kopaszi gáton lévő Kölyök-Öböl Játszóházat. A Spéci Játszóházban a gyerekek és szüleik játékos formában ismerhettek meg alternatív kommunikációs lehetőségeket és kipróbálhatták, milyen szavak nélkül kifejezni magukat. A szintén itt megrendezett bábelőadás, amin ezek a gyerekek és a szüleik részt vehettek azért is különleges, mert ezúttal az is elfogadott volt, ha a gyerekek „oda nem illő” magatartásukkal „zavarták” az előadást. A szervezők sérült és nem sérült gyerekkel érkező családokat is vendégül láttak ezen a napon.

Tovább
ISMÉT AUTIZMUSBARÁT KAKAÓKONCERT

Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar ismét Autizmusbarát Kakaókoncertre készül; azoknak, akik nem ismerték eddig ezt a sorozatot fontos információ, hogy a zeneigazgató nem csupán az autista gyerekeknek álmodta ezt a hangversenyt. Az egész családhoz szólnak, bevonva a nem autista testvéreket, a szülőket is.

Tovább
Stabil felnőttek tanítsanak

Egy korábbi posztomban egyik kedves olvasóm élcelődött azon, hogy a tanárok, tanítók szeressék magukat. A világbékét hozta példának, mint béna idealisztikus elképzelést. Egyrészt mindig öröm, ha jókedvre deríthetek bárkit is, másrészt arra gondoltam, elmondok néhány összefüggést, amit a kiegyensúlyozott mentális élet, a pszichés stabilitás és a nevelés kapcsolatáról gondolok.

Nem hívtam segítségül szakirodalmat, életvezetési könyveket, vallást, vagy babonát. A magam tapasztalatait írom le. De erre szerintem rájön minden egészséges gondolkodású ember.

Tovább
Diszlexia para... kit érdekel?!

Nagyon fontos beszélni a diszlexiáról. Fontos, hogy megértsük a gyerek nehézségeit, erősségeit, szükségleteit, hogy mik a kihívások számára. A gyerekek így fognak tudni a legsikeresebben együttműködni. De az is fontos, hogy ne akarjuk azonnal diagnosztizálni. És ne rettenjünk meg, ha mégis beigazolódik a gyanú.
Íme, néhány tipp, ami hozzásegíthet egy termékeny beszélgetéshez.

Tovább
Biztonságos Internet Napja – Tedd biztonságossá a gyerekednek minden nap!

Háromból két ember. Elég rossz arány, ha arra vonatkozik, hány ember esik áldozatul az interneten leselkedő veszélyeknek. Ha pedig a háromból a kettőben mondjuk a te gyereked is benne van, akkor még inkább elgondolkodtató ez a tény. A Biztonságos Internet Napja alkalmából a Microsoft készített egy nemzetközi kutatást, illetve összeállított egy anyagot, ami segít abban, hogy mik a kockázatok és hogyan lehet védekezni a veszélyek ellen.

Tovább
Iskola a csatorna partján

Elszoruló szívvel követem a magyar oktatásról szóló híradásokat, nyilatkozatokat a borzalmasan nehéz felvételiről, az alternatív iskolák szisztematikus ellehetetlenítéséről, az „alacsony családi háttérindexről”. Látom az ismerősök megosztásait a kimerült, segítségért kiáltó gyerekeikről, magánbeszélgetésből tudom, hogy milyen eszköztelenek és kiszolgáltatottak a tanárok még a jó hírű, magas szinten oktató budapesti iskolákban is.
1,5 éve érkeztünk Hollandiába egy akkor 12 és 10 éves gyerekkel, akik egy normális, technikailag és tanári karral jól felszerelt, inkább nyitott és progresszív budapesti állami iskolát hagytak maguk mögött.  

Tovább
Féléves bizonyítvány értékelése más szempontból

Csaknem mindenütt lezárultak a féléves értékelések, a bizonyítványokat megkapták a gyerekek. És még napokkal később is azon töprengek, vajon mit érnek a jegyek, a jó és rossz szavak? Van-e szükség egyáltalán arra, hogy visszajelzést kapjanak a gyerekek? Kell-e a bizonyítvány? És ha igen, mire?

Tovább
<< < 324 - 342 / 421 > >>

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Megfélemlítés, zaklatás, bántalmazás
iskola, óvoda

Megfélemlítés, zaklatás, bántalmazás

A bántalmazás világszerte problémát jelent az iskolák számára. Egy viszonylag gyakori viselkedési formáról beszélünk, de sajnos, nehéz megjósolni a bántalmazott diákok számát, mivel különböző módon történik a bullying mérése. Egy 2014-es tanulmány arra mutatott rá, hogy a gyerekek 35%-a valamilyen módon részese volt zaklatásnak. Ez azt jelenti, hogy egy 30 fős osztályból 10 tanuló megfélemlítés áldozata lesz. A Childline (gyerekek számára létesített, Nagy-Britanniában ingyenesen elérhető segélyvonal) szerint a bántalmazás az első három probléma között szerepel, ami miatt kapcsolatba lépnek velük a gyerekek.

 

Még a kisebb alvási problémák is kognitív nehézségeket okozhatnak a gyermekek számára
interjúk

Még a kisebb alvási problémák is kognitív nehézségeket okozhatnak a gyermekek számára

Mindannyian tudjuk, hogy mennyire fontos a jó éjszakai alvás, de a gyermekkori alvásproblémák, mint például a horkolás, az éjszakai ébredés, az alvajárás vagy az álmatlanság elég gyakoriak.

Iskolai tízórai/ebéd/uzsonna ötletek
határon túl

Iskolai tízórai/ebéd/uzsonna ötletek

Egy háromgyerekes amerikai anyuka összegyűjtötte a legfantáziadúsabb iskolai ebéd ötleteket. Mi meg lefordítottuk nektek és belinkeltük az eredeti oldalakat, hátha megkönnyítjük ezzel a mindennapi fejtörést.

Szabályok és Tiltások
ajánló

Szabályok és Tiltások

A fegyelmezés az egyik leginkább központi kérdés a gyereknevelésben. Mikor teszek jót? Ha eltiltom, megmondom, szabályozom vagy rávezetem? Úgy tűnik, hogy nagyon nincs meg a biztos válasz, leginkább talán helyzetek vannak, amikor próbálgatunk ezt-azt.

Összeszedtünk néhány példát, ötletet mit lehet alkalmazni. Vagy bejön vagy nem. De ettől is szép!

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.