Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Korlátok és szárnyak – amikor a gyerek üt 1.

Próbáljuk gyerekeinket fékezni. Megállítani az erőszakot. Általános az a vélekedés, hogy az utóbbi generációknál jelentősen megnövekedtek az erőszakos cselekmények. De vajon rájöttünk mit kell tennünk?

Jesper Juul Gyerekkori agresszió (Móra Kiadó) című könyvéhez nyúltam, amikor arra kerestem a választ, hogy a gyermekfenyítés témában miért fakadt ki oly sok kommentelő, és érvelt a gyerekverés mellett. Az alábbiakban akár tekinthetjük ezt a kis beszámolót könyvajánlónak is. Mindenesetre olyan gondolatokat vetek fel a könyv segítségével, ami válaszokat adhat a napjainkban oly sok “nehezen kezelhető gyerek” megjelenésére. És talán titokban eljátszhatunk a gondolattal, mi van, ha nem is ők a nehezen kezelhetők?

Titokban, mert ahogy korábban a szexualitás számított tabunak, úgy az új kor tabuja az agresszió. Szülők és pedagógusok jó modorú, finomkodó, de hatalmaskodó és erőszakos köntösbe bújtatva lenyomják a gyerekek torkán, hogy mindaz, ami túlzott érzelmeket vált ki, ami eltér az átlagostól, ami más, mint ami a jólneveltség kategóriáján belül kellemesen elviselhető, az nehézség, hiba vagy agresszív megnyilvánulás.

A bélyeget azok a felnőttek és nevelők sütik a gyerekeinkre, akik maguk is a hagyományos, tekintélyelvű családban nőttek fel, a szüleik hatalmának alávetve. A gyerek saját magáról kialakított képe annak felel meg, amit a szülő kimondottan vagy eltitkoltan gondol a gyerekről és amit tetteiben, reakcióiban mutat magáról, a gondolatairól, az érzelmeiről.

Mitől tanulná meg azonosítani és kezelni a kisgyerek az érzelmeit, ha a szülei sem képesek erre? Ha az akaratot a kiabálás, az ütés, a fölényeskedés eszközeivel érik el? Mitől tudná hasznosítani és pozitív célok elérésére fordítani a dühöt, az agressziót, ha mindezt mi sem tudjuk, ha csak az elfojtás és elföldelés technikájával élünk, mert csak az alkalmazkodó és engedelmes gyerekkép az, ami a társadalmunk számára elfogadható?

Évek óta visszatérő vitában vagyok a környezetem számos tagjával a korlátokról és azok alkalmazásáról. A legalapvetőbb hétköznapi kocsma pszichológiából is ismerjük: a gyereknek korlát kell. Mert anélkül nem tud mihez igazodni, elveszik, bizonytalanná válik. Hogy ezek a korlátok valójában mit takarnak, az már életfelfogástól és beállítottságtól függően változik. Sokáig kutattam és értetlenkedtem mit is gondolunk - mi úgy egyben - korlátnak. Verést, szabályokat, rendezett napirendet, megértő társakat, támogató környezetet? Mindenki szemezgessen csak kedvére. Lényeg a KORLÁT! Mert azt szeretjük!

És végre megtaláltam azt a megfogalmazást, ami mindent elmond a korlátozó nevelés felfogással kapcsolatban. Mivel nagyon frappáns, Jesper Juul szvait idézem itt: “Az egyik lehetőség az, hogy megpróbálunk azonosulni azzal a meggyőződéssel, miszerint ‘a gyerekeknek korlátokra van szükségük’. Ennek a régóta népszerű felfogásnak valahogy sikerült átvészelnie az idők viharát. A ‘korlát’ fogalmát gyakran a ‘szabály’ fogalmával azonosítják. Közhelynek számít ugyan, hogy a közös célok elérése érdekében minden embercsoportnak szabályokra van szüksége, eddig azonban tudományosan senkinek sem sikerült bebizonyítania, hogy a gyerekek valamilyen különleges oknál fogva igényelnék a szabályokat. Valójában olyan kifogásról van szó, amelyre hivatkozva a felnőttek szigorú ‘következményeket’(a ‘büntetés’ posztmodern megfelelőjét) tudnak kilátásba helyezni.”

Így aztán marad az ipari forradalom éveiben korszerű nevelési módszer, a hatalmi szó, az irányítás, esetleg jobb esetben szelídebb eszközökkel, megspékelve azzal az elvárással, hogy a nevelők is csak kedvesek megértőek és barátságosak lehetnek.

Hogy valójában mire is van szüksége egy gyereknek, egy felnőtt embernek, aki tele van félelemmel, frusztrációval, bizonytalansággal, arra senki sem keresi a választ. Viselkedjen mindenki konform módon, és ha kell, ezt erőszakkal érjük el!

Anyaként azzal szembesülök, hogy nincsenek mintáink és alkalmazható technikáink, amivel elérhetjük céljainkat. Sőt nem vagyunk birtokában annak a képességnek, hogy lemondjunk néhány lényegtelennek tűnő célunkról. Erről szüleink sem tehetnek, mert nekik sem volt.

Vagy azt az utat járjuk, hogy beállunk a megfelelni vágyók sorába, és szépelegve toljuk le a gyerek torkán a spenótot, vagy más megoldást választunk a spenót helyett. Persze lehetséges alternatívaként bőven ott van az “addig innen fel nem állsz, amíg ezt meg nem etted!” meg a nyakleves, de ettől óvakodom. És még így is vannak olyan alkalmak, amikor bizony a tehetetlenség utasításokká válik.

Magunknak kreálunk hát mintákat. A gyerekkor folyamán fokozatosan tanuljuk meg, hogyan kezeljük érzelmeinket, haragunkat, agressziónkat. Nem egy egyszeri programozásról van szó, hanem folyamatos tapasztalatszerzésről. És ez az én nagy szerencsém. Lépésről lépésre tudok így én is alkalmazkodni és megtanulni magam. Hiteles életet élni és így megtanítani hogyan érezze jól magát jó kapcsolatokban és harmonikus környezetben a gyermekem.

Amikor a gyerek üt, az valaminek a következménye. Leginkább annak, hogy nem értjük őt meg. Vagy nem értjük jól meg.

Úgyhogy lesz ennek a bejegyzésnek egy második része is!

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
A rossz gyerek
iskola, óvoda

A rossz gyerek

Az osztályban van egy rossz gyerek. Mindenki szerint rossz. Piszkálja a gyerekeket, belerúg a lányokba, zavarja az órát.

Képzeletbeli történet!

Még a kisebb alvási problémák is kognitív nehézségeket okozhatnak a gyermekek számára
interjúk

Még a kisebb alvási problémák is kognitív nehézségeket okozhatnak a gyermekek számára

Mindannyian tudjuk, hogy mennyire fontos a jó éjszakai alvás, de a gyermekkori alvásproblémák, mint például a horkolás, az éjszakai ébredés, az alvajárás vagy az álmatlanság elég gyakoriak.

Öt gyerek anyjának lenni
határon túl

Öt gyerek anyjának lenni

Egy barátnőm barátnője külföldön él a családjával. Öt gyermeke van, és azt hiszem azt csak Ő tudja, hogy ez mit jelent. De akármit is jelentsen, egy biztos, hogy ő ezt élvezi. Ezt onnan tudom, hogy a barátnőm egy ideje meséli, hogy Joli – ő a bizonyos – a facebookon kis posztokban megosztja a családja történeteit. Szórakoztató és tanulságos, néha könnyeket csal a szemébe, néha pedig elgondolkodtató. Egy biztos, hogy mindarról sajátos képe van, és sok gyereken kipróbált tapasztalata, amivel mi is szembesülünk a hétköznapjainkban. És akkor arra kértük Jolit, hogy néhány történetét mesélje el itt is.

Te mikor beszélgetsz a gyerekkel a téridőről?
ajánló

Te mikor beszélgetsz a gyerekkel a téridőről?

Bevallom, én soha. Ahogy a fénysebességről sem nagyon jut eszembe és az univerzum bár időnként szóba kerül, nagyon sokat nem tudok róla. Ezért is álltam kicsit értetlenül a mini sorozat előtt, amit ma ajánlok nektek. Mert hogy ezek a mesekönyvek erről szólnak. És aztán a szerző, Farkas Robi olyan jó kis válaszokat adott a kérdéseimre, hogy elkezdett érdekelni.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.