Kapcsolat Facebook Bejelentkezés

Korlátok és szárnyak - amikor a gyerek üt 2.

A düh és az agresszió valamennyiünk problémája nem csak a gyereké vagy a házastársé. Együtt vagyunk felelősek érte. Ha a gyerekünk belénk rúg, mert nem veheti fel a nyári szoknyát egy novemberi reggel, akkor bármennyire is felpaprikázódunk, ő az, aki nagyobb bajban van az adott szituációban, és nálunk van a megoldás kulcsa!

Mindannyiunknak szükségünk van arra az érzésre, hogy fontosak vagyunk a másik számára, hogy szeretve vagyunk és számít a kapcsolatunk! Szülőként éppúgy igényünk van erre, mint a gyerekeknek. Ha az óvoda udvarán játszó kislányunk felé szaladunk boldogan, hogy megérkeztem érted, de ő mérgesen elfut, mert még játszana tovább, érezhetünk dühöt az elutasítás miatt. Mi felnőttek eltakarjuk ezt az érzést, nem mutatjuk ki megbántottságunkat, hanem visszakézből kontrázunk, azonnal gyere ide és indulás haza, és legyen a lábadon a hazamenős cipő mire háromig számolok…. Csakúgy, mintha belerúgnánk, mert nem tetszik, ahogy bánt velünk. Csak szépen csomagolva.

A hiteles válasz erre talán az lehetne, hogy látom épp rosszkor érkeztem, még játszanál itt tovább. Viszont nekem most sietnem kell, mert … akármi, és jól esne, ha segítenél ebben. Persze ez nem varázsige, csak lehetőség arra, hogy megmutassunk más reakciót is. Akár hozzátéve, hogy jobban esne, ha köszönnél, megpuszilnál.

A gyerekek pontosan tudják és érzik, mikor bántanak meg minket. Van, hogy szándékosan teszik, ezzel kifejezve nemtetszésüket, vagy ellenállásukat. És ez így van rendjén. Nem, nem kell egyetérteni. De nem is lehet rájuk támadni emiatt, mert akkor megerősítem azt a reakciót, amit amúgy szeretnék leépíteni.

Hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy a tanulás egy folyamat. És nem egyszer vagy kétszer kell tapasztalatot szerezni, míg belénk rögzül a minta. Gondoljunk csak saját próbálkozásainkra, ha valamin változtatni szeretnénk. Hányadszorra szokott zsigerből sikerülni?

Van, hogy kicsúszik a kezünkből a gyeplő, van, hogy rossz vágányra térnek a dolgok. Viszont a legjobb ebben, hogy vissza tudjuk hozni még a legfélresikerültebb helyzeteket is. A mindennapi teendőink során gondoskodás, iskoláztatás, nevelés közben sokszor maguk a tevékenységek nagyobb hangsúlyt kapnak, mint maguk a gyerekek. Ettől kialakul egy elvárás halmaz a végzendő tevékenységekkel kapcsolatban. Ami persze ellenállást vált ki. Nyitottságot és befogadást kell tanúsítanunk mindennel szemben, ami a gyerek felől érkezik, bármennyire is nehéz feladat ez.

Az agresszió az új tabu, amit ha érzékelünk gyermekeinken, tanítványainkon, akkor erkölcsi és ideológiai szempontok alapján értékeljük magát a gyereket. Ahelyett, hogy látnánk a figyelemfelhívást a segítségkérést a tetteik mögött.

A felnőttek egy jelentős része ugyanúgy nem tudja intelligensen megélni a frusztrációjukat, nem tudják párkapcsolataikat és személyes érzéseiket racionálisan kifejezésre juttatni, így önmagukat is rossznak, hibásnak ítélik meg. Egy harmóniára törekvő szülő gyerek viszonyban a szülő üzenetként foghatja gyermeke agresszív viselkedését. Mit szeretne tőlem a gyermekem? Hogyan viszonyulok én magam a saját agressziómhoz, dühömhöz? Szégyellem-e magam az érzéseim miatt? És tudom-e vele együtt tanulni az érzelmek konstruktív megélését? Vagy magára hagyom?

Az agresszió fontos érzelmünk! Nem csupán a kiabálás, verekedés, sírás formájában kifejezhető. Az agresszivitás hoz számunkra sikert a munkánkban, kitartást egy feladat vagy kihívás előtt, vagy az önfeledtséget a szerelem megélésében. Agresszió nélkül romlana az életminőségünk, a teljesítményünk, a kapcsolataink. Azonban ezeket az energiákat integrálnunk kell és nem erőszakos tettekben kifejezésre juttatni.

Amikor a kisfiam 2-3 éves volt, nagyon erősen kiállt saját tárgyaiért. Nem szerette, ha valaki más játszott a dolgaival vagy meg kellett osztania valamit. A Papája mindig tanítgatta, hogy nem szép dolog az irigység, és hogy ne bánjon undokul a hozzá közeledő gyerekekkel. Magam is úgy véltem, hogy nem jó az irigység, mégsem tudtam egyértelműen kiállni a tiltás mellett. De persze nem volt jobb eszközöm arra, hogy mit és hogyan tanítsak meg neki.

Egy ilyen esetben meg kell értenünk a kisgyerek belső motivációját, és bár a másik félnek is segítséget kell nyújtanunk az önérvényesítésben, mégsem tehetjük azt, hogy egyértelműen leteremtjük az irigy gyermeket. Nyugodtan, szégyenérzet nélkül ki lehet fejezni, hogy nem szeretnék valamit átadni. Így nem kell agresszív tettekkel kifejezésre juttatni. Ha ráparancsolok, hogy márpedig odaadod, akkor az erőszak mellett érvelek, és kellemetlen helyzetbe hozom a gyereket. Ettől ő még inkább agresszív lesz.

Jesper Juul a Gyerekkori agresszió című könyvében, (Móra Kiadó), amely alapját adta az utóbbi két bejegyzésnek számos példával és esettanulmánnyal mutatja be, hogyan tudunk mi szülők másképp és máshogy kommunikálni. Hogyan bocsáthatunk meg magunknak is, és ezzel hogy taníthatjuk meg gyermekünknek az agresszív érzelmek pozitív felhasználását.

Nem könnyű magunkévá tenni ezeket az új megoldásokat. De már a kezdeti próbálkozások is sok sikert ígérnek.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
A matematikához nem vezet szolgai út
iskola, óvoda

A matematikához nem vezet szolgai út

Félelemmel vegyes tisztelet, utálattal vegyes rettegés. Körülbelül így írható le, mit érez a gyerekek és szülők nagy része a matematika szó hallatán. Nem szeretik. Persze több iskolai tantárgy is van, amit sokan nem szeretnek, mégis azt tapasztalom, hogy a matek az, amivel kapcsolatosan nagyon kilengenek az érzelmek. Vannak felnőttek, akiknek ma is rémálmaikban jön elő a matematika érettségi, vagy egy kudarcos táblai feladatmegoldás megszégyenítő élménye. A matematika ahelyett, hogy magabiztosságot adna, túlságosan is sokszor vezet az önbizalom csökkenéséhez, kisebbrendűségi érzéshez, az önértékelés romlásához, sőt, az önsztereotipizáláshoz.

Az anyáknak a napja
interjúk

Az anyáknak a napja

A hétvégi anyák napján gondolkoztam. Ahogy lapozgattam a FB-ot, a sok anyuka a gyerekével, és sok gyerek az anyukájával...

És azon gondolkodtam, mitől olyan suta az anyák napja és mégis mitől fontos ez mindenkinek? Hogy miben rejlik a nagyszerűsége és a megismételhetetlensége?

Amit az autista gyerekek szülei szeretnének, ha tudnánk
határon túl

Amit az autista gyerekek szülei szeretnének, ha tudnánk

Rengeteg tévhit él az autizmusról, különösen, ha gyerekekről beszélünk. Az alábbiakat szeretnék tudatni a világgal a Huffington Post olyan olvasói, akik autista gyerekek szülei.

5 hétköznapi lehetőség, hogyan legyen csodás kapcsolatod a kiskamaszoddal
ajánló

5 hétköznapi lehetőség, hogyan legyen csodás kapcsolatod a kiskamaszoddal

A kisgyerekekkel való kapcsolódás gyakran azt jelenti, hogy ülünk a szőnyegen és Legózunk vagy Barbie-zunk. A bújócskázás vagy egy csendes összebújás, mind a napi rutin részei. De most, hogy már kiskamasz lett a kisgyerekből, kevésbé egyszerű, sőt néha bonyolult megtalálni a kapcsolódási pontokat.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.