Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Hol kezdődik a kirekesztés?

Mi a közös az iskolai vegzálás, a munkahelyi furkálódás, a feljelentgetés, a kirekesztés és a népirtás között? Az, hogy mind egy tőről fakad. Nemzeti hagyományunk ez, öröklődő családi tradíció, nemzedékről nemzedékre. Ma se felejtsünk el gyűlölni!

A gyerekek a szüleiktől, a tanáraiktól, a nagyobb gyerekektől tanulnak meg nagyon hamar gyűlölködni. Anya és apa konfliktusaiból, ki, hogyan “győzi” le a másikat. Hogyan alázza porba hétköznapi semmiségekért. Magán tapasztalja meg, milyen is az, amikor nem számít a szava, amikor neki nem osztottak lapot. Kuss a neved, ha gyerek vagy. És nehogy már Te szólj bele, és neked álljon feljebb, ha unalmas az óra. Nem lehet tőletek tanítani, nem lehet tőletek létezni! Lefele taposunk, és ez elfogadott. Mindenki uralma alá igyekszik hajtani valakit, még jobb, ha többeket, csoportokat. Ez ér valamit!

Ha valaki másképp illeszkedik egy rendszerbe: egy családba, óvodába, iskolába, azon munkálkodunk, hogy beletuszkoljuk mihamarabb abba a mederbe, amit a többség elfogadhatónak, ezáltal biztonságosnak tart. És ettől működik a rendszer! Mert a többség hamar leveszi, hogy melyik tanárral nem jó ujjat húzni. Ha anya vagy apa hörögve ad ki utasításokat, jobb elvégezni őket. Ha gyűlölni kell valakit az iskolában, vagy froclizni a gyengébbet, jó minél hamarabb csatlakozni, nehogy visszájára forduljon a dolog.

Az utcán sétálva is óriásplakátok hirdették a gyűlöletet. Hol egyértelműen, hol burkolt vulgáris felhívásokkal esik egymásnak egyik vagy másik csoport, felhasználva egy harmadik, szerencsétlen áldozatot, akik csak ócska statisztaszerepet kaphatnak, a saját személyes életükért vívott harcban.

Kevés az olyan család, iskola, tanító, aki eltökélt szándékkal igyekszik ebben a zavaros és egyértelműen a gyűlöletre építő világban más szempontokat is felmutatni és szélmalomharcba kezdenek, hogy megfékezzék a belénk ivódó utálkozást, kirekesztést.
A fiaink iskolájában bizony megy az adok-kapok. Senki sem szeretne vesztes lenni, senki sem szeretne áldozattá válni. Főképp azok nem, akik valaha megélték milyen kiszolgáltatottnak lenni egy hangosabbal, egy erősebbel szemben. Az a gyerek, akit korábban csúfoltak, bántottak, természetes ösztöne, hogy kipróbálja a másik oldalt is. De persze ez nem mentség. Meg kell állítani az üldözést, a kirekesztést! Mert nehogy azt higgyük, hogy ahogy a gyerekeink üldözik egymást, az nem válhat olyan komollyá, mint ahogy a társadalom üldözi a cigányokat, zsidókat, menekülteket. Innen indulhat minden.

Amikor a gyerek iskolájában a tanítók hadat üzentek a csúfolódás, a bántás ellen, egy nagyon fontos történet zajlott le. Javában folyik a menekült üldözés. Az állóháború és a gyűlöletkeltés a mi hétköznapjainkba is belefurakodik. Amikor még pár hete kinéztem az ablakon, egy olyan otromba plakát nézett vissza, amitől összeszorult a gyomrom, mit mutogatnak itt az én családomnak!?
Mit mondjak a fiamnak? Hogy azok, akik most épp a menekültek mellett érvelnek – már ha valóban ezt teszik, és nem inkább a politikai életben maradásukért küzdenek – azok alpári, szégyenteljes eszközökkel támadnak rá másokra? Nehezen magyarázom el, mennyivel jobb bemutatni valakinek egy vulgárisat, mint elolvasni minden buszmegállóban és minden házfalon, hogy a menekültek gyilkosok. De ez nyilván az én nehézségem, amivel küzdök.

Szóval a történet, ami ebbe a szép környezetbe ágyazva talál ránk, arról szól, hogy mitől vannak a háborúk, miért volt a zsidóüldözés, hogyan kerülhető el a terrortámadás. Ha Z nem bántja S-t, ha hatan nem esnek egynek, ha valaki aki gyengébb vagy épp erősebb valamiben azt nem röhögik ki, ha a csúfolódás ciki, akkor lehet mással foglalkozni. Lehet arról beszélni, hogy aki más, az miért jó. Hogy én más vagyok, az miért értékes a többiek számára.
Amikor a suliban az egyik gyerek elkezdi csúfolni a másikat és a többiek csatlakoznak, az megágyazhat a későbbi felnőtt kori viselkedésnek: háborúhoz, a zsidók kiirtásához a menekültek üldözéséhez és kirekesztéséhez. Mert egy tőről fakad. Nincs együttérzés, nincs empátia, nincs közösségvállalás, hanem egyéni érdekek és gyűlölködés van. Aki ebben nő fel, az maga is kiszolgáltatott és bántalmazott lesz a többiek, és saját maga által. És ugyanilyen felnőtté is válik. Így hozza meg majd a döntéseit. Ez a gondolkodásmód vezet majd a háborúkhoz, szögesdrótokhoz, ostoba kampányplakátokhoz.

Kisfiam, ezek a felnőtt férfiak és nők nem tanulták meg kisgyerek korukban, kamasz éveikben és fiatal felnőtt életükben, hogyan kell valódi módon tisztelni a másik embert.

De tudjátok mit?! Amikor egy ilyen környezetben megérti a nyolcéves, hogy mennyi minden múlik rajta, hogy jobb legyen a körülöttünk lévő világ, amikor az iskola ki mer állni mindenki mellett és azt hangoztatja, hogy mindenkit elfogad annak, aki, ha egy osztályt arra treníroznak sokszor a szülői attitűdök ellenére is a pedagógusok, hogy nincs kirekesztés, akkor egyáltalán nem érdekel a gimnáziumi felvételi, az egyéni fejlesztés, az OKTV eredmények. Mert rájövök, hogy ez az igazi útravaló. Mert bár itt vannak a nagyszerű, vörös diplomás, Bibó kollégiumos tanult vezetőink, és lám, mire megy velük az ország? Ahogy az óvodában és az iskolában tanulták, kirekesztik azt, aki nem közéjük való, mert dagi, mert szemüveges. Mert zsidó, mert cigány, mert szír, afgán, menekült. Mert nehogy már idejöjjenek.

Ja, amúgy nem is akarnak ide jönni és amúgy nincs kvóta. És nincs már lelkiismeret. Mert senki sem gondolja komolyan, hogy befogadna. Politikai harcokat játszanak a fiúk. Mert a gyűlölködés, a kirekesztés lett a szakmájuk. Ehhez értenek. Ezért nem tudnak egy egyszerű igent sem mondani. És ezt nem kell ennél jobban túlgondolni.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Megfélemlítés, zaklatás, bántalmazás
iskola, óvoda

Megfélemlítés, zaklatás, bántalmazás

A bántalmazás világszerte problémát jelent az iskolák számára. Egy viszonylag gyakori viselkedési formáról beszélünk, de sajnos, nehéz megjósolni a bántalmazott diákok számát, mivel különböző módon történik a bullying mérése. Egy 2014-es tanulmány arra mutatott rá, hogy a gyerekek 35%-a valamilyen módon részese volt zaklatásnak. Ez azt jelenti, hogy egy 30 fős osztályból 10 tanuló megfélemlítés áldozata lesz. A Childline (gyerekek számára létesített, Nagy-Britanniában ingyenesen elérhető segélyvonal) szerint a bántalmazás az első három probléma között szerepel, ami miatt kapcsolatba lépnek velük a gyerekek.

 

Még a kisebb alvási problémák is kognitív nehézségeket okozhatnak a gyermekek számára
interjúk

Még a kisebb alvási problémák is kognitív nehézségeket okozhatnak a gyermekek számára

Mindannyian tudjuk, hogy mennyire fontos a jó éjszakai alvás, de a gyermekkori alvásproblémák, mint például a horkolás, az éjszakai ébredés, az alvajárás vagy az álmatlanság elég gyakoriak.

Iskolai tízórai/ebéd/uzsonna ötletek
határon túl

Iskolai tízórai/ebéd/uzsonna ötletek

Egy háromgyerekes amerikai anyuka összegyűjtötte a legfantáziadúsabb iskolai ebéd ötleteket. Mi meg lefordítottuk nektek és belinkeltük az eredeti oldalakat, hátha megkönnyítjük ezzel a mindennapi fejtörést.

Szabályok és Tiltások
ajánló

Szabályok és Tiltások

A fegyelmezés az egyik leginkább központi kérdés a gyereknevelésben. Mikor teszek jót? Ha eltiltom, megmondom, szabályozom vagy rávezetem? Úgy tűnik, hogy nagyon nincs meg a biztos válasz, leginkább talán helyzetek vannak, amikor próbálgatunk ezt-azt.

Összeszedtünk néhány példát, ötletet mit lehet alkalmazni. Vagy bejön vagy nem. De ettől is szép!

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.