Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Hol kezdődik a kirekesztés?

Mi a közös az iskolai vegzálás, a munkahelyi furkálódás, a feljelentgetés, a kirekesztés és a népirtás között? Az, hogy mind egy tőről fakad. Nemzeti hagyományunk ez, öröklődő családi tradíció, nemzedékről nemzedékre. Ma se felejtsünk el gyűlölni!

A gyerekek a szüleiktől, a tanáraiktól, a nagyobb gyerekektől tanulnak meg nagyon hamar gyűlölködni. Anya és apa konfliktusaiból, ki, hogyan “győzi” le a másikat. Hogyan alázza porba hétköznapi semmiségekért. Magán tapasztalja meg, milyen is az, amikor nem számít a szava, amikor neki nem osztottak lapot. Kuss a neved, ha gyerek vagy. És nehogy már Te szólj bele, és neked álljon feljebb, ha unalmas az óra. Nem lehet tőletek tanítani, nem lehet tőletek létezni! Lefele taposunk, és ez elfogadott. Mindenki uralma alá igyekszik hajtani valakit, még jobb, ha többeket, csoportokat. Ez ér valamit!

Ha valaki másképp illeszkedik egy rendszerbe: egy családba, óvodába, iskolába, azon munkálkodunk, hogy beletuszkoljuk mihamarabb abba a mederbe, amit a többség elfogadhatónak, ezáltal biztonságosnak tart. És ettől működik a rendszer! Mert a többség hamar leveszi, hogy melyik tanárral nem jó ujjat húzni. Ha anya vagy apa hörögve ad ki utasításokat, jobb elvégezni őket. Ha gyűlölni kell valakit az iskolában, vagy froclizni a gyengébbet, jó minél hamarabb csatlakozni, nehogy visszájára forduljon a dolog.

Az utcán sétálva is óriásplakátok hirdették a gyűlöletet. Hol egyértelműen, hol burkolt vulgáris felhívásokkal esik egymásnak egyik vagy másik csoport, felhasználva egy harmadik, szerencsétlen áldozatot, akik csak ócska statisztaszerepet kaphatnak, a saját személyes életükért vívott harcban.

Kevés az olyan család, iskola, tanító, aki eltökélt szándékkal igyekszik ebben a zavaros és egyértelműen a gyűlöletre építő világban más szempontokat is felmutatni és szélmalomharcba kezdenek, hogy megfékezzék a belénk ivódó utálkozást, kirekesztést.
A fiaink iskolájában bizony megy az adok-kapok. Senki sem szeretne vesztes lenni, senki sem szeretne áldozattá válni. Főképp azok nem, akik valaha megélték milyen kiszolgáltatottnak lenni egy hangosabbal, egy erősebbel szemben. Az a gyerek, akit korábban csúfoltak, bántottak, természetes ösztöne, hogy kipróbálja a másik oldalt is. De persze ez nem mentség. Meg kell állítani az üldözést, a kirekesztést! Mert nehogy azt higgyük, hogy ahogy a gyerekeink üldözik egymást, az nem válhat olyan komollyá, mint ahogy a társadalom üldözi a cigányokat, zsidókat, menekülteket. Innen indulhat minden.

Amikor a gyerek iskolájában a tanítók hadat üzentek a csúfolódás, a bántás ellen, egy nagyon fontos történet zajlott le. Javában folyik a menekült üldözés. Az állóháború és a gyűlöletkeltés a mi hétköznapjainkba is belefurakodik. Amikor még pár hete kinéztem az ablakon, egy olyan otromba plakát nézett vissza, amitől összeszorult a gyomrom, mit mutogatnak itt az én családomnak!?
Mit mondjak a fiamnak? Hogy azok, akik most épp a menekültek mellett érvelnek – már ha valóban ezt teszik, és nem inkább a politikai életben maradásukért küzdenek – azok alpári, szégyenteljes eszközökkel támadnak rá másokra? Nehezen magyarázom el, mennyivel jobb bemutatni valakinek egy vulgárisat, mint elolvasni minden buszmegállóban és minden házfalon, hogy a menekültek gyilkosok. De ez nyilván az én nehézségem, amivel küzdök.

Szóval a történet, ami ebbe a szép környezetbe ágyazva talál ránk, arról szól, hogy mitől vannak a háborúk, miért volt a zsidóüldözés, hogyan kerülhető el a terrortámadás. Ha Z nem bántja S-t, ha hatan nem esnek egynek, ha valaki aki gyengébb vagy épp erősebb valamiben azt nem röhögik ki, ha a csúfolódás ciki, akkor lehet mással foglalkozni. Lehet arról beszélni, hogy aki más, az miért jó. Hogy én más vagyok, az miért értékes a többiek számára.
Amikor a suliban az egyik gyerek elkezdi csúfolni a másikat és a többiek csatlakoznak, az megágyazhat a későbbi felnőtt kori viselkedésnek: háborúhoz, a zsidók kiirtásához a menekültek üldözéséhez és kirekesztéséhez. Mert egy tőről fakad. Nincs együttérzés, nincs empátia, nincs közösségvállalás, hanem egyéni érdekek és gyűlölködés van. Aki ebben nő fel, az maga is kiszolgáltatott és bántalmazott lesz a többiek, és saját maga által. És ugyanilyen felnőtté is válik. Így hozza meg majd a döntéseit. Ez a gondolkodásmód vezet majd a háborúkhoz, szögesdrótokhoz, ostoba kampányplakátokhoz.

Kisfiam, ezek a felnőtt férfiak és nők nem tanulták meg kisgyerek korukban, kamasz éveikben és fiatal felnőtt életükben, hogyan kell valódi módon tisztelni a másik embert.

De tudjátok mit?! Amikor egy ilyen környezetben megérti a nyolcéves, hogy mennyi minden múlik rajta, hogy jobb legyen a körülöttünk lévő világ, amikor az iskola ki mer állni mindenki mellett és azt hangoztatja, hogy mindenkit elfogad annak, aki, ha egy osztályt arra treníroznak sokszor a szülői attitűdök ellenére is a pedagógusok, hogy nincs kirekesztés, akkor egyáltalán nem érdekel a gimnáziumi felvételi, az egyéni fejlesztés, az OKTV eredmények. Mert rájövök, hogy ez az igazi útravaló. Mert bár itt vannak a nagyszerű, vörös diplomás, Bibó kollégiumos tanult vezetőink, és lám, mire megy velük az ország? Ahogy az óvodában és az iskolában tanulták, kirekesztik azt, aki nem közéjük való, mert dagi, mert szemüveges. Mert zsidó, mert cigány, mert szír, afgán, menekült. Mert nehogy már idejöjjenek.

Ja, amúgy nem is akarnak ide jönni és amúgy nincs kvóta. És nincs már lelkiismeret. Mert senki sem gondolja komolyan, hogy befogadna. Politikai harcokat játszanak a fiúk. Mert a gyűlölködés, a kirekesztés lett a szakmájuk. Ehhez értenek. Ezért nem tudnak egy egyszerű igent sem mondani. És ezt nem kell ennél jobban túlgondolni.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Testvérharc és szövetség
iskola, óvoda

Testvérharc és szövetség

“Testvérem vagy! És röhögök, mert nem tehetsz ellene semmit!” Akinek van testvére, tudja mennyire összetett, több rétegű és kiismerhetetlen még a szereplőknek is a testvérek viszonya. Mert imádjuk és egyben gyűlöljük is egymást, versengünk és azonosulunk, támogatjuk és akadályozzuk egymást. Persze életkorunk, tapasztalataink és vérmérsékletünk szerint.

Laci doki rendelője
interjúk

Laci doki rendelője

A hétvégén baleset volt nálunk, csak egy kicsi, de egy csapásra megváltozott minden körülöttünk. Aztán szerencsés kimenetele lett, de megérintett, milyen nehéz lehet, ha baj van a gyerek egészségével. Sárvári Töttös Györgyi Szuperhős Szakszerviz című könyve a betegségben, kórházban lévő gyerekeknek és szüleiknek segít feldolgozni a traumát, átvészelni a nehéz időszakot. De felkészülni, más nehézségeket átvészelni is segít ez a mese, ami gyógyír a testnek, léleknek egyaránt. A Kolibri Kiadónál megjelent könyvről beszélgettem a szerzővel. Györgyi korábbi könyvéről, a Varázspálca Szakszervizről itt olvashattok.

10 dolog, amit gyerekeinktől megtanulhatunk
határon túl

10 dolog, amit gyerekeinktől megtanulhatunk

A szülő dolga a tanítás. Az életre való felkészítés. Segítenünk kell eligazodni az élet bonyolult és szövevényes rendszerében, tapasztalatainkkal praktikus és kivitelezhető megoldásokat kell átadnunk. De gondolunk-e arra, ahogy mi mit tanulunk mindeközben?

Ne sürgesd felnőni! Hagyjuk gyereknek lenni gyerekeinket!
ajánló

Ne sürgesd felnőni! Hagyjuk gyereknek lenni gyerekeinket!

A fejlett országokban született gyerekek jóval nagyobb súllyal születnek és a későbbiekben is magasabbak, fejlettebbek, gyorsabban érők lesznek, mit 60-80 évvel korábban született társaik. Hamarabb serdülnek, idősebbnek néznek ki és felnőttesebb játékokkal játszanak. Mit tehetünk mi, a szüleik, hogy lelassítsuk ezeket a folyamatokat? Kell-e tennünk ez ellen?

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.