Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
ajánló

„Jössz rollizni?”

Ezt kiabáltam fel a barátnőmnek az harmadikra és közben álltam nagy vagányul fél lábbal a kis piros rolleremen. Imádtam „rollizni”, annak ellenére, hogy az akkori járgányom köszönő viszonyban sincs már a mai modellekkel, amilyen a fiamnak is van. Hiába szuper modernek ezek az új generációs rollerek, mielőtt megrendeled karácsonyra a gyereknek, van, amit érdemes végiggondolni!

A roller mindjárt a kezdő műanyag kismotor és futóbicikli után a második olyan guruló járgány, amit a legtöbb szülő megvesz a gyerekének. Ami engem illet, irtó büszke voltam, amikor már ezzel hasított a fiam és nem is tudtam, hogy a roller segít a szem, kéz, láb koordinációban, hogy a jobb és baloldal egyformán fejlődjön, ami elengedhetetlen később az íráshoz, olvasásához. Mivel fontos a manőverezés, ezért minden izmot megmozgat és fejleszti a mozgáskészséget, a koncentrációt és a nagy motorikus mozgásokat. A manőverezés által az egész test mozog, erősödik a vázizom rendszer, fejlődik a mozgáskészség, a koncentrációs képességet is növeli és nem utolsó sorban a nagy motorikus mozgásokat is fejleszti.Mindezen felül pedig remek móka háromszor gyorsabban siklani az unalmas gyaloglásnál; praktikus szempont, hogy a gyerekek sokszor utálják a városi sétákat, de rollerrel máris szívesebben kísérnek el. Anno az első rollert teljesen tapasztalatlanul választottuk, de az már akkor is nagyon bejött, hogy összecsukható volt a modell, így nemcsak az autóba lehetett könnyen bepakolni, de ha elfáradt a gyerek, könnyű volt kézben is vinni. Az összecsukhatóság ma már jóformán minden modellnél alap, de a következőkre is érdemes figyelni:

  • Ha első roller, érdemes olyan modellt választani, aminek a kormánya állítható, így legalább két évig biztos nem kell nagyobbat venni. Nem érdemes viszont nagyobbat venni a kelleténél, mondván, hogy belenő, mert nem fogja megszeretni a rollerezést, és nem is tud vele biztonságosan közlekedni
  • Fontos a kerék átmérője is! Teljesen más élmény, ha 100 vagy 110 mm a kerék átmérője, különösen, ha nem teljesen egyenletes a talaj. Minél nagyobb a kerék, annál simább és gyorsabb a haladás. Ha nemcsak a gyereknek, hanem a felnőtteknek is van rollerjük és hosszabb utakat is szeretnétek megtenni, akkor egyértelműen érdemesebb a nagyobb kerekű rollert választani. Ha viszont csak a sarki közértig, játszóig mentek a szakértők szerint a kis átmérőjű kerék a befutó.
  • Rollerhez is kell a bukósisak, különösen akkor, ha még kezdő rollerező a gyerek!
  • Mindenképp legyen hátsó fék
  • Fontos szempont, hogy maga a lábtartó megfelelően széles legyen, hogy kényelmesen elférjen a láb és legyen rajta csúszásgátló bevonat


A fiam jelenlegi rollerét nagy körültekintéssel rendeltük, korábban több modellt kipróbáltunk, ám ez nem csak annak volt köszönhető, hogy ennyire gondos szülők vagyunk. Sokkal inkább közrejátszott a tény, hogy a férjem annyira megirigyelte a „rollizást”, hogy egy alkalommal arra értünk haza az iskolából, hogy a mélygarázsban száguldozott a gyerek járgányán. Nagyjából el is dőlt, hogy nemcsak a fiam kap egy új rollert, hanem az egész család! Imádunk együtt siklani és külföldön, városnézéskor is a legjobb társunk volt a roller. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ne úgy tekintsen a rollerre, mint gyerekjátékra; ez egyszerre sportszer, közlekedési eszköz és a legjobb családi csapatépítő.

A cikket a shopping-all.hu támogatta.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Megfélemlítés, zaklatás, bántalmazás
iskola, óvoda

Megfélemlítés, zaklatás, bántalmazás

A bántalmazás világszerte problémát jelent az iskolák számára. Egy viszonylag gyakori viselkedési formáról beszélünk, de sajnos, nehéz megjósolni a bántalmazott diákok számát, mivel különböző módon történik a bullying mérése. Egy 2014-es tanulmány arra mutatott rá, hogy a gyerekek 35%-a valamilyen módon részese volt zaklatásnak. Ez azt jelenti, hogy egy 30 fős osztályból 10 tanuló megfélemlítés áldozata lesz. A Childline (gyerekek számára létesített, Nagy-Britanniában ingyenesen elérhető segélyvonal) szerint a bántalmazás az első három probléma között szerepel, ami miatt kapcsolatba lépnek velük a gyerekek.

 

Még a kisebb alvási problémák is kognitív nehézségeket okozhatnak a gyermekek számára
interjúk

Még a kisebb alvási problémák is kognitív nehézségeket okozhatnak a gyermekek számára

Mindannyian tudjuk, hogy mennyire fontos a jó éjszakai alvás, de a gyermekkori alvásproblémák, mint például a horkolás, az éjszakai ébredés, az alvajárás vagy az álmatlanság elég gyakoriak.

Iskolai tízórai/ebéd/uzsonna ötletek
határon túl

Iskolai tízórai/ebéd/uzsonna ötletek

Egy háromgyerekes amerikai anyuka összegyűjtötte a legfantáziadúsabb iskolai ebéd ötleteket. Mi meg lefordítottuk nektek és belinkeltük az eredeti oldalakat, hátha megkönnyítjük ezzel a mindennapi fejtörést.

Szabályok és Tiltások
ajánló

Szabályok és Tiltások

A fegyelmezés az egyik leginkább központi kérdés a gyereknevelésben. Mikor teszek jót? Ha eltiltom, megmondom, szabályozom vagy rávezetem? Úgy tűnik, hogy nagyon nincs meg a biztos válasz, leginkább talán helyzetek vannak, amikor próbálgatunk ezt-azt.

Összeszedtünk néhány példát, ötletet mit lehet alkalmazni. Vagy bejön vagy nem. De ettől is szép!

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.