Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Egy újabb alternatíva: Budai Gyerekcentrum – Aktív Iskola

A szeptemberben induló Budai Gyerekcentrum megálmodójával, alapítójával, Fazekas Andreával beszélgettem.

A Budai Gyerekcentrum - Aktív Iskola 2017 szeptemberében indul Budakeszin. A környék és a város elhelyezkedése ideális a környékbeliek számára, akik egyébként is a városba vagy Budapestre viszik a gyerekeiket. Rengeteg kirándulási lehetőség adott, illetve a főváros közelsége miatt a kulturális lehetőségek is karnyújtásnyira vannak.

Szülői indíttatás hozta létre ezt a kezdeményezést, az alapvetően nagyfokú elégedetlenség, amit több kipróbált iskolában tapasztaltak. Úgy gondolták, hogy nem akarnak órákat autózni egy "jó" iskoláért. Andreáék a Budakeszin működő német kétnyelvű óvoda alapítójával találtak egymásra, így most ketten szervezik az iskolát, de természetesen bárki csatlakozhat a szervezéshez is.

Egyéni tantervet alkalmaznak, ami azt jelenti, hogy vegyesen merítenek a Jéna pedagógia, Rogers és Montessori módszerek elemeiből, az alaptanterv által meghatározott tematikát követik, tehát van egy minimum elérendő követelmény az osztályozó vizsgát teljesítő gyerekek felé. Az iskola szervezése és iskolaformában való működés túlságosan sok energiát igényel, ők pedig a lényegre koncentrálnak: a megfelelő pedagógusok, tanárok, oktatók felkeresésére és a lehető legjobb oktatás megszervezésére.

A magyar rendszerben tanulói jogviszonyban állókra való tekintettel követik az alaptanterv tematikáját, de módszerekben és eszközökben, szemléletben merőben más megoldásokat biztosítanak. Nincs 45 perces órakeret. Projektekben dolgoznak, ezek mellett biztosítanak "mag" órákat, ahol a gyerekek az alap készségeket tudják elmélyíteni. Ezeken az órákon tudásszintüknek megfelelően vesznek részt. Az értékelés kettős: az elején a gyerekekkel közösen meghatározzák az aktuális szintet és azt, ahova el akarnak jutni. Ezt napi szinten követik és a gyerekek mind egymást, mind pedig saját magukat értékelik. Nincs osztályozás. Azt meghagyják az iskolának, az osztályozó vizsgán. Azt szeretnék kialakítani, hogy ne a jegyért, ne az iskoláért, hanem magukért tanuljanak a gyerekek.

A napirend az alábbiként áll össze:9:00 - 14:00-ig lesz az aktív tanulási időszak. Egy úgy nevezett reggeli körrel indítanak, ahol a csoportok elkezdik a napjukat. Minden nap van projekt foglalkozás, ami 1-1,5 órát vesz igénybe, emellett vannak a "mag" órák, napi mozgás részben konkrét sport, túrák vagy helyben szervezett játékok formájában és egy napi záró kör, ahol közösen értékelik az aznap történteket, a letett munkát. A kinti programok sokszor kapcsolódnak a projektekhez vagy a "mag" órákhoz.

8:00-tól várják a gyerekeket, közös reggelivel, délben közösen ebédelnek, illetve természetesen gondoskodnak a köztes időszakban az energia pótlásáról is.

A gyerekek alapvetően projektekben dolgoznak, ezeket fogják kiegészíteni a "mag" órák. Tankönyvet nem szándékoznak használni, de több, mint 2500-as könyvárral rendelkeznek, ezen kívül pedig biztosítják a technikai eszközöket videók, filmek formájában az interneten elérhető információk megszerzésére és gyakorlására.

Céljuk, hogy már gyerekkorban segítsék az önmegismerés folyamatát, bátorítsák és támogassák a gyerekeket abban, amiben jók és fejlesszék az alapkompetenciáikat, amelyekből egyre inkább önállóan képesek lesznek tovább fejleszteni önmagukat.

Az alapkompetenciák fejlesztésére nagy hangsúlyt fordítanak, úgymint kreativitás (logikus gondolkodás, eszközhasználat), együttműködő problémamegoldás (kooperáció), kritikus gondolkodás, érzelmi intelligencia, felelősségvállalás, kommunikációs készségek (anyanyelv szóbeli, írásbeli, szövegértés), angol és német nyelv, mint második nyelv kommunikációs szintű ismerete (szóban és írásban), tanulás tanulása, infokommunikációs eszközök felelősségteljes használata.

Világpolgárok nevelésére törekszenek, ez sok mindent jelent. Egyrészt a világban való eligazodás képességét, másrészt a multikulturális programok lehetőségének biztosítását, ahol a gyerekek már ilyen korán több nemzetiséget, kultúrát ismerhetnek meg. Ezen kívül fontosnak tartják az idegen nyelvek ismeretét, ezért beépítették a mindennapos angol és német nyelvű kommunikációt, amelyek kiegészülnek a "mag" órákkal, ahol mélyebben, koncentráltabban foglalkoznak a nyelvekkel. A nyelvoktatást részben anyanyelvi tanárokkal biztosítják, részben pedig elvárás a tanáraik felé, hogy aktívan beszéljenek egy idegen nyelvet, amelyet a napi kommunikáció során alkalmazni is tudnak.

Bárkit szeretettel várnak, akinek az elképzelései egybecsengenek az iskola alapítóinak elképzeléseivel, akik el tudnak vonatkoztatni a mai hagyományos oktatástól, akik ki mernek lépni azokból a keretekből, hiszen a Budai Gyerekcentrumban az elvárt alapokat mindenképpen megkapják a gyerekek, de ettől sokkal többet nyújtanak, mindezt a mai kornak megfelelő kommunikációval, módszerekkel és eszközökkel.

Az alapítók január elején indítottak el egy workshop-sorozatot, ahol kiválasztják a tanáraikat, így már velük dolgozhatnak tovább a pedagógia programjukon. Tavasszal kezdődnek a már kiválasztott tanárokkal, a szülők és gyerekek részére szervezett bemutatkozó programok.

Saját épületük felújítása szintén tavaszra befejeződik, így a nyári programok már az iskola épületében lesznek, illetve ide várják ősszel a gyerekeket.

https://www.facebook.com/gyerekcentrumaktiviskola/?fref=ts

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Nevelni ésszel, szívvel, vagy hagyománnyal?
iskola, óvoda

Nevelni ésszel, szívvel, vagy hagyománnyal?

Mindenki ért a gyerekneveléshez. Mindenki vagy nevelt, vagy nevel vagy őt nevelték, de bármilyen vonatkozásban is találkozik a neveléssel, szakértővé válik. A saját élmény, az otthonról hozott hagyomány és tapasztalat erősebb bármilyen szakszerű megnyilatkozásnál, sőt akár ellentétes állásfoglalásként is megél egymás mellett.

 

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Lehet egy kérdéssel több?
határon túl

Lehet egy kérdéssel több?

Bennem megfogalmazódott vagy száz, amit fel kellett volna anno a fehér habos helyett a halványzöld, gyöngyös gallérúban, mert az én koromhoz (26) , az én helyzetemben... A kétéves lányom ordibált a szertartás alatt, hogy APA KOPASZ, jelzem legalább nem a császárról és a meztelenségről szólt az ének, de egyszerűen azóta is bánom, hogy ha már egyszer jelmezt húztam, - egyáltalán minek kell az a jelmez? - akkor miért nem lehetett 1000%osan. Szóval a kérdéseket miért nem tettem fel előtte, vagy közvetlen utána, vagy az eltelt húsz év során, és akkor most nem érezném úgy magam, mint a fuldokló, mikor a jószándékú segítők első lépésként bedugaszolják a végső menedék nádszálat a szájában.

A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat
ajánló

A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat

Bevallom, fejben jobban főzök. Meg ízlelni is jobban szeretek. Szóval sosem voltam az a tudatos kitchen women. Mégis, most amellett kampányolok, hogy főzzetek a gyerekeitekkel, meg nélkülük is sokat, mert az élet olyan területeit nyitja meg, amire nagyon kevés időnk jut!

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.