Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Versenyeztetés helyett lépj hátrébb

“A játékot még az emberiség történelmének legsötétebb korszakaiban is a gyerekek elidegeníthetetlen jogának tekintették. Manapság azonban olyan nagy a nyomás felülről (a mindenkori kormányok és nemzetközi teljesítménymérések felől), hogy az iskolában egyre kevesebb idő jut az olyan készségtárgyak elsajátítására, amelyekben a matematikai és nyelvi kompetenciákban kevésbé eredményes gyerekek is kibontakozhatnának.”

Tanith Carey könyve, a Szülőszelidítés egy nagyon fontos és akut kérdést jár körbe: miként hat gyerekeinkre a versenyeztetés, a folyamatos iskoláztatás, a különórák, a teljesítménykényszer. Nagy kérdés, hogy felismerjük-e magunkban az ún. tigrisszülőt, aki mindenáron a legtökéletesebbet akarja kihozni a gyermekéből, hogy jó iskolába, jó teljesítménnyel, aztán jó munkahelyre kerüljön.

Amikor az általános iskola első osztályaiban azzal szembesülnek a pedagógusok, hogy egyre kezelhetetlenebbek a gyerekek, egyre több a feszültség, az agresszió, a szorongás, a viselkedészavar vagy a tanulási nehézség, arról beszélnek, hogy ez egy olyan új generáció, akiknél megváltoztak a körülmények, az információs társadalom tönkretette őket. Nehezen kezelhetők, nehéz velük szót érteni, és legfőképpen nehéz közösséget és együttműködést kialakítani köztük. És ez bizonyára így is van. Csakhogy az okokat kutatva talán tévútra tévedünk, amikor a túlzott képi kultúrát, a technológiai eszközöket vagy a gyerekek megváltozott természetét okoljuk önmagukban. Mert persze ezek minden bizonnyal léteznek a hétköznapokban és összefüggésben is állnak azzal, a talán súlyosabb és mindennél kétségbeejtőbb versenyeztetéssel, amire az iskolák és a szülők kényszerítik szinte már észrevétlenül és természetességgel a gyerekeket.

Ma Magyarországon kevés olyan iskola és ezzel együtt szülő van, akik nyíltan vállalnák, hogy a versenyeztetés következménye nem az okos, bátor és sikeres gyerekek felnövekedése, hanem épp ellenkezőleg, szorongó, és teljesítménykényszeres, egymástól elforduló, elidegenedő, boldogtalan felnőttek létrehozásához vezet.

Annak, akinek egyedüli célja a versenyben való sikeres teljesítmény, a legjobb hely, az folyton azon fog izgulni, nehogy elveszítse ezt a pozícióját. Folyamatosan bizonyítania kell, hogy ő elég értékes, elég okos, és mindig kiváló. Ez olyan teher egy egész életen át, amely bár teremthet jó munkahelyi pozíciót, karriert, mások elismerését, de megnyugvást, békét és kiegyensúlyozott életet soha. Ezeknek az embereknek mindig, minden helyzetben bizonyítaniuk kell rátermettségüket, kiválóságukat, tudásukat. Legyen az baráti családi, vagy egy hétköznapi helyzet.

Carey könyvében végigjárja a tünetet, ami az iskolákban és a családokban megfigyelhető. És a legmodernebb kutatásokkal támasztja alá a versenyszellemmel szemben az együttműködő tanulás, a saját ütemű fejlődés alternatíváját. És bizony sokaknak tükröt tart, legyenek azok pedagógusok, vagy szülők. Még ha nagyobb arányban egyetértés is van abban az elméletben, hogy békés gyerekkort, érzelmi biztonságot és sok játékot kell biztosítanunk a gyerekeinknek, hogy a túlzott fejlesztés, túl korai nyomás épp az ellenkezőjét eredményezi, mint ami az amúgy jó szándékú szülők és pedagógusok célja, mégis széttárja a kezét család, iskola, hogy de hiszen meg kell felelnünk az elvárásoknak, mert lemarad, kimarad, mi lesz, ha később, vagy egyáltalán nem teljesít a gyerek… Sajnos ennél tovább senki sem lát, mert az átlagos nem elfogadható, sőt, az átlagos alatti teljesítmény esetében már kongatjuk a vészharangot és azonnali “szerelésre” ítéljük az elromlott (vagy eleve hibás) gyereket.

Mindeközben stresszel a szülő, a gyerek, a tanár. Őrült tempóban vizsgákra, dolgozatokra, felvételikre készülünk. Az iskola nem a tudás fellegvára, hanem mára a dolgozatírás központjává vált. Gondoljunk a most zajló középiskolai felvételire. Döbbenetes, hogy szülők mit meg nem tesznek azért, hogy gyermekük a kiszemelt középiskolába kerülhessenek. Azon kívül, hogy az iskola pedagógusaira próbálnak hatással lenni, a gyerekeket évekkel korábban már tréningezni kezdik a felvételire. Mindezt miért? Mert egy őrült mókuskerékben vannak ők is, és rettegnek, hogy elszalasztják a lehetőséget a gyermekük tökéletes jövőjére.

“Valóban jobb teljesítményre ösztönzi a verseny a gyerekeket? Vagy ez csupán a fogyasztói társadalom tévképzete? Milyen üzenetet közvetít a ‘csak magaddal, csak magadért’ mentalitás a következő generációk számára? Valóban olyan fiatalokra van szüksége a világnak, akik a saját társaikban kizárólag potenciális riválist látnak?”

Persze mindezt olyan társadalmi beágyazódásban tesszük, amiért kollektív felelősségünk van. A könyv nagyon fontos folyamatokra világít rá, amelyeket ha megértünk, akkor lehetőséget kapunk rá, hogy saját életünkben, a mi családunkban, a tanítványaink között egy új szemléletet teremtsünk meg.

Carey könyvének utolsó fejezetében konkrét tanácsokkal és alternatívákkal látja el az olvasót. Hogyan ne dőljön be a versenyszellem eszméjének. Hogyan teremtsen együttműködő közeget a gyerekek számára.

“Közhely, mégsem lehet elégszer hangsúlyozni: a gyerekneveléshez közösség kell. A gyerekek többsége szereti az együttműködést és a csapatmunkát. A kisgyerekek a közös játékok során gyakran megfogalmazzák, hogy bárcsak mindenki nyerne. A kutatások szerint a kooperatív szellemben nevelkedő gyerekek érzelmileg sokkal ellenállóbbak, kreatívabbak és nyitottabbak, azaz csupa olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amelyre mindennél nagyobb szükség lesz a jövő társadalmában. Ráadásul ha támogatjuk és bátorítjuk mások gyerekeit is, akkor ők is támogatni fogják a miénket.”

Akár tigrisszülőnek érezzük magunkat, akár nem, érdemes Tanith Carey könyvét elolvasni, mert nagyon pontos képet fest napjaink gyerekközösségeiről és családi mintáiról. Ezek ismeretében talán jobban eligazodunk, és emberibb hétköznapokat teremthetünk lelkiismeret-furdalás nélkül magunknak és családunknak is.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Nevelni ésszel, szívvel, vagy hagyománnyal?
iskola, óvoda

Nevelni ésszel, szívvel, vagy hagyománnyal?

Mindenki ért a gyerekneveléshez. Mindenki vagy nevelt, vagy nevel vagy őt nevelték, de bármilyen vonatkozásban is találkozik a neveléssel, szakértővé válik. A saját élmény, az otthonról hozott hagyomány és tapasztalat erősebb bármilyen szakszerű megnyilatkozásnál, sőt akár ellentétes állásfoglalásként is megél egymás mellett.

 

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Lehet egy kérdéssel több?
határon túl

Lehet egy kérdéssel több?

Bennem megfogalmazódott vagy száz, amit fel kellett volna anno a fehér habos helyett a halványzöld, gyöngyös gallérúban, mert az én koromhoz (26) , az én helyzetemben... A kétéves lányom ordibált a szertartás alatt, hogy APA KOPASZ, jelzem legalább nem a császárról és a meztelenségről szólt az ének, de egyszerűen azóta is bánom, hogy ha már egyszer jelmezt húztam, - egyáltalán minek kell az a jelmez? - akkor miért nem lehetett 1000%osan. Szóval a kérdéseket miért nem tettem fel előtte, vagy közvetlen utána, vagy az eltelt húsz év során, és akkor most nem érezném úgy magam, mint a fuldokló, mikor a jószándékú segítők első lépésként bedugaszolják a végső menedék nádszálat a szájában.

A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat
ajánló

A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat

Bevallom, fejben jobban főzök. Meg ízlelni is jobban szeretek. Szóval sosem voltam az a tudatos kitchen women. Mégis, most amellett kampányolok, hogy főzzetek a gyerekeitekkel, meg nélkülük is sokat, mert az élet olyan területeit nyitja meg, amire nagyon kevés időnk jut!

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.