Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Büszke szülők vagyunk

Mint minden kisgyerekes anya magam is euforikus örömmel tudom szemlélni saját gyerekemnél mindazt a hétköznapi teljesítményt, amit másnál észre sem veszek. És ezt látom a környezetemben is. Sőt, sokan, sokféleképpen ki is nyilvánítják ezt, leginkább a közösségi oldalakon. Egy ideje úgy érzem, ez egy kicsit kezd nevetségessé válni.

Bizonyára én válok egyre cinikusabbá. Minden korosztálynak megvan a maga szépsége - mondták nekem a rutinos anyák, és persze, hogy ez így van. Jól követhető ez a megosztásokban, a posztokban, amit közelebbi vagy távolabbi ismerőseim közölnek nap mint nap. Van a cuki mondásokat tartalmazó poszt. Kb. tízből egyszer mosolyogtat meg, mivel tapasztalatom szerint a gyerekszáj leginkább az adott szituációban, a gyerek előadásában hozza a legjobb hatást. Egy felnőttől visszahallva, pláne leírva inkább kínos, mint jópofa. Az erősebb változata, amikor a gyerek valamilyen bölcsességet, földöntúli tartalmat hoz közénk, pláne intim helyzetekben, na, attól aztán a gép mögé bújnék szívesen.

A másik, egy későbbi ponton, amikor a gyerek tanulmányi előmenetele, sport, zenei vagy egyéb teljesítménye kerül előtérbe. Tipikus példája ennek, a bizonyítványok, értesítők posztolása. Nyilván csak a kitűnőkét, mert ki tenné közszemlére gyermeke kettes jegyeit...

Persze volt már, hogy én is megosztottam mindezeket, tehát az elmélkedés csakúgy szól rólam, mint szülőtársaimról. De az öniróniát legalább olyan fontosnak tartom, mint a tudatos szülői magatartást.

Ezért elgondolkodtam, vajon miért vagyunk büszkék a gyerekeinkre? És miért gondoljuk, hogy ezt a világba kell kürtölnünk? Sőt, van, aki kommentben rá is tesz egy lapáttal, hogy az ő gyereke is. Verseny ez? Vagy valamilyen ki a legjobb szülő a pályán vetélkedő?

A gyerekkel való kapcsolatunk csak egy szűk körben értelmezhető, páros társas kapcsolat, esetleg a közvetlen családtagok bevonásával. Kevéssé mérhető vicces beszólások, érdemjegyek, versenyeken való szereplések nyomán. És torz képet is szül. A Die glückliche Familie életérzést hozza, már aki olyan öreg, hogy értse ezt a hivatkozást...

A pozitív események sorában és annak bizonyítékaival talán megerősödünk csetlő-botló szülői teljesítményünkben? Talán magunkat akarjuk igazolni, hogy mégsem vagyunk olyan szerencsétlenek, tehetetlenek és kiszolgáltatottak?

Hogy mi a valódi büszkeségünk oka vagy tárgya, a saját teljesítményünk hiánya, a lelkiismeret furdalás, az önigazolás, vagy a mások elvárásának való megfelelés, talán mindegy is. Kifelé biztosan mindegy. Magunk számára azonban érdemes tisztázni, hogy mitől és miért érezzük büszkének magunkat, mit szeretnénk láttatni és valójában érezni.

Egy szülő akkor lehet büszke a gyerekére, ha az a szülői jelenléttől, az irányítástól függetlenül, önálló akarattal cselekszik. Aki küzd, harcol azért, ami neki fontos. Akinek minden könnyen megy, annak nem kell megtapasztalnia a küzdelmet. Büszkeség, ha a szülői lét egy háttértámogatás, egy biztos alap, nem pedig egy irányítópult. Ha a gyerek kérdez, beszél, az őrületbe kerget, annyi mindent mond. Ha kontroll nélkül kinyilvánítja az érzelmeit, ha dühös, ha sír, ha megőrül a jókedvtől. Ha nem viselkedik a szülei előtt.

És hogy én miért vagyok büszke a fiamra?

Mert függetlenül a szülei bénázásaitól, rossz és jó tetteiktől, a szabályaiktól, az elvárásaiktól és az utasításaiktól a saját útját járja. Annyit szűr ki magának, amennyire neki szüksége van. Megkérdőjelez, és értelmez, mielőtt elfogad. A saját útját járja. És minden nap önmagához képest előre lép. Nem a mások útján, hanem a sajátján. Így van ezzel minden gyerek. Csak nem mindegy ki, miért kap pozitív visszajelzést. Nem mindegy kire, miért büszkék a szülei. Mert hozza a formát, vagy, mert átlépi a saját korlátait?

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
A rossz gyerek
iskola, óvoda

A rossz gyerek

Az osztályban van egy rossz gyerek. Mindenki szerint rossz. Piszkálja a gyerekeket, belerúg a lányokba, zavarja az órát.

Képzeletbeli történet!

Még a kisebb alvási problémák is kognitív nehézségeket okozhatnak a gyermekek számára
interjúk

Még a kisebb alvási problémák is kognitív nehézségeket okozhatnak a gyermekek számára

Mindannyian tudjuk, hogy mennyire fontos a jó éjszakai alvás, de a gyermekkori alvásproblémák, mint például a horkolás, az éjszakai ébredés, az alvajárás vagy az álmatlanság elég gyakoriak.

Öt gyerek anyjának lenni
határon túl

Öt gyerek anyjának lenni

Egy barátnőm barátnője külföldön él a családjával. Öt gyermeke van, és azt hiszem azt csak Ő tudja, hogy ez mit jelent. De akármit is jelentsen, egy biztos, hogy ő ezt élvezi. Ezt onnan tudom, hogy a barátnőm egy ideje meséli, hogy Joli – ő a bizonyos – a facebookon kis posztokban megosztja a családja történeteit. Szórakoztató és tanulságos, néha könnyeket csal a szemébe, néha pedig elgondolkodtató. Egy biztos, hogy mindarról sajátos képe van, és sok gyereken kipróbált tapasztalata, amivel mi is szembesülünk a hétköznapjainkban. És akkor arra kértük Jolit, hogy néhány történetét mesélje el itt is.

Te mikor beszélgetsz a gyerekkel a téridőről?
ajánló

Te mikor beszélgetsz a gyerekkel a téridőről?

Bevallom, én soha. Ahogy a fénysebességről sem nagyon jut eszembe és az univerzum bár időnként szóba kerül, nagyon sokat nem tudok róla. Ezért is álltam kicsit értetlenül a mini sorozat előtt, amit ma ajánlok nektek. Mert hogy ezek a mesekönyvek erről szólnak. És aztán a szerző, Farkas Robi olyan jó kis válaszokat adott a kérdéseimre, hogy elkezdett érdekelni.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.