Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Büszke szülők vagyunk

Mint minden kisgyerekes anya magam is euforikus örömmel tudom szemlélni saját gyerekemnél mindazt a hétköznapi teljesítményt, amit másnál észre sem veszek. És ezt látom a környezetemben is. Sőt, sokan, sokféleképpen ki is nyilvánítják ezt, leginkább a közösségi oldalakon. Egy ideje úgy érzem, ez egy kicsit kezd nevetségessé válni.

Bizonyára én válok egyre cinikusabbá. Minden korosztálynak megvan a maga szépsége - mondták nekem a rutinos anyák, és persze, hogy ez így van. Jól követhető ez a megosztásokban, a posztokban, amit közelebbi vagy távolabbi ismerőseim közölnek nap mint nap. Van a cuki mondásokat tartalmazó poszt. Kb. tízből egyszer mosolyogtat meg, mivel tapasztalatom szerint a gyerekszáj leginkább az adott szituációban, a gyerek előadásában hozza a legjobb hatást. Egy felnőttől visszahallva, pláne leírva inkább kínos, mint jópofa. Az erősebb változata, amikor a gyerek valamilyen bölcsességet, földöntúli tartalmat hoz közénk, pláne intim helyzetekben, na, attól aztán a gép mögé bújnék szívesen.

A másik, egy későbbi ponton, amikor a gyerek tanulmányi előmenetele, sport, zenei vagy egyéb teljesítménye kerül előtérbe. Tipikus példája ennek, a bizonyítványok, értesítők posztolása. Nyilván csak a kitűnőkét, mert ki tenné közszemlére gyermeke kettes jegyeit...

Persze volt már, hogy én is megosztottam mindezeket, tehát az elmélkedés csakúgy szól rólam, mint szülőtársaimról. De az öniróniát legalább olyan fontosnak tartom, mint a tudatos szülői magatartást.

Ezért elgondolkodtam, vajon miért vagyunk büszkék a gyerekeinkre? És miért gondoljuk, hogy ezt a világba kell kürtölnünk? Sőt, van, aki kommentben rá is tesz egy lapáttal, hogy az ő gyereke is. Verseny ez? Vagy valamilyen ki a legjobb szülő a pályán vetélkedő?

A gyerekkel való kapcsolatunk csak egy szűk körben értelmezhető, páros társas kapcsolat, esetleg a közvetlen családtagok bevonásával. Kevéssé mérhető vicces beszólások, érdemjegyek, versenyeken való szereplések nyomán. És torz képet is szül. A Die glückliche Familie életérzést hozza, már aki olyan öreg, hogy értse ezt a hivatkozást...

A pozitív események sorában és annak bizonyítékaival talán megerősödünk csetlő-botló szülői teljesítményünkben? Talán magunkat akarjuk igazolni, hogy mégsem vagyunk olyan szerencsétlenek, tehetetlenek és kiszolgáltatottak?

Hogy mi a valódi büszkeségünk oka vagy tárgya, a saját teljesítményünk hiánya, a lelkiismeret furdalás, az önigazolás, vagy a mások elvárásának való megfelelés, talán mindegy is. Kifelé biztosan mindegy. Magunk számára azonban érdemes tisztázni, hogy mitől és miért érezzük büszkének magunkat, mit szeretnénk láttatni és valójában érezni.

Egy szülő akkor lehet büszke a gyerekére, ha az a szülői jelenléttől, az irányítástól függetlenül, önálló akarattal cselekszik. Aki küzd, harcol azért, ami neki fontos. Akinek minden könnyen megy, annak nem kell megtapasztalnia a küzdelmet. Büszkeség, ha a szülői lét egy háttértámogatás, egy biztos alap, nem pedig egy irányítópult. Ha a gyerek kérdez, beszél, az őrületbe kerget, annyi mindent mond. Ha kontroll nélkül kinyilvánítja az érzelmeit, ha dühös, ha sír, ha megőrül a jókedvtől. Ha nem viselkedik a szülei előtt.

És hogy én miért vagyok büszke a fiamra?

Mert függetlenül a szülei bénázásaitól, rossz és jó tetteiktől, a szabályaiktól, az elvárásaiktól és az utasításaiktól a saját útját járja. Annyit szűr ki magának, amennyire neki szüksége van. Megkérdőjelez, és értelmez, mielőtt elfogad. A saját útját járja. És minden nap önmagához képest előre lép. Nem a mások útján, hanem a sajátján. Így van ezzel minden gyerek. Csak nem mindegy ki, miért kap pozitív visszajelzést. Nem mindegy kire, miért büszkék a szülei. Mert hozza a formát, vagy, mert átlépi a saját korlátait?

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Mért kell rendet tenni a gyerekszobában?
iskola, óvoda

Mért kell rendet tenni a gyerekszobában?

Minden gyereknél eljön a nap, amikor könyörögni kell, hogy tegyen maga után rendet. Hogy legyen figyelemmel a környezetére, hogy uralkodjon a káoszon. És van, hogy erre hiába kérjük, aztán feladjuk. De miért is kell ragaszkodnunk a rendhez? Miért nem hagyhatjuk rájuk, milyen állapotban van a szobájuk?

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Új iskola, óvoda
határon túl

Új iskola, óvoda

Most már kijelenthetem, azt hiszem, hogy egészen pontosan tudom, mit éreznek a gyerekeim az új iskolájukban: túl vagyok mind a négy szülői értekezleten (a legidősebbnek már ilyenje nincs, szóval az a terep továbbra is ismeretlen).
Ülök az osztály(-ok)ban/csoportban, teljesen ismeretlen környezetben (némi tévelygés után megtalálom a megfelelő osztálytermet), teljesen idegen emberek között (és rátok gondolok, drága volt szülőtársak, óvodában, iskolában). 

Fortnite, a menő játék
ajánló

Fortnite, a menő játék

Különösen az ADHD-s és a szociális képességekkel bajlódó gyerekek szülei számára állított össze az Understood oktatási portál bloggere tanácsokat, mit érdemes tenniük, ha a gyerekeik a Fortnite játékkal játszanak. Úgy gondoltam, hogy mások számára is érdekes és megfontolandó lehet, így alább olvashatjátok, mit javasol a szülőknek Mark J. Griffin, Ph.D., aki az unokájával próbálta ki a játékot, hogy megtapasztalja,hogyan érinti a gyerekeket ez a játék.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.