Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
ajánló

Miért van bajban a mai szülőgeneráció?

„Drágám, azt szeretném, ha majd asszertív, önálló és erős akaratú felnőtt lennél. De amíg gyerek vagy, légy passzív, befolyásolható és engedelmes!” hangzik a sokak számára ismert mém, ami bejárta szerintem mindenki üzenőfalát. És bizony, ebben a vicces mondatban sűrűsödik a nehézség, amivel szembesülünk szülői létünkben.

Jesper Juul, dán családterapeuta szokatlan módon döntögeti a tabukat, már ami a gyereknevelésről és a családi kapcsolatokról szól. Olyan újhullámos felfogásban, mindeközben egyértelmű és hétköznapi példákon keresztül mutat a mai szülőgenerációnak tükröt, amely már-már megszégyenítő. A ma divatos, mitől a legboldogabbak a dán emberek sláger pedig alá is támasztja gondolatait, ha azok önmagukban nem lennének elég meggyőzőek. Egy korábbi bejegyzésben az agresszióról és azzal való kapcsolatunkról szóló könyvéből idéztem, ezúttal néhány olyan, a családi és szülői létünkre vonatkozó egyszerű megállapítását szedtem csokorba, ami számomra felszabadítóan hatott.

Természetes módon az egyes generációk mindig is megkérdőjelezték szüleik megoldásait. Másképp, jobban akarták csinálni, ahogy elődeik. És az elődök minden korban nemtetszésüket fejezték ki az új generációk eljárásaival kapcsolatosan. Kezelhetetlennek és extrémnek tartották az ifjúság viselkedését és már több száz évvel ezelőtt is sokan az emberiség végét látták az új generációk viselkedésének következményeként. Napjaikra azonban minden eddiginél komolyabb paradigmaváltás állt be a családi életben, a szülői szerepben. Egyértelmű megoldások, receptek azonban nincsenek, ettől magányosak és bizonytalanok a szülők, akik érzékelik a hagyományos, hatalmi pozícióból fakadó gyereknevelés működésképtelenségét.

„A szülőknek ma egyénileg kell döntést hozniuk: Mi az, amit be akarunk tartani a családban?”

Meg kell találnunk saját családi kultúránk elemeit. És ez, óriási felelősségként nehezedik a vállunkra. Ez az együttműködés és elkülönülés konfliktusa. Hogyan adhatunk teret és szabadságot a gyermekeinknek, miközben irányzék vagyunk, kísérők az életben ahelyett, hogy egy feljebbvaló hatalomként tornyosulnánk felettük.

A családról alkotott elképzelésünk egyedi, a mienk, csak ránk jellemző. Ebben kell hinnünk, és ezért kell felelősséget vállalnunk. Ennek érdekében kell folyamatosan alakulnunk, önmagunkat is nevelnünk.

Ez a mi felelősségünk, és egyben teret, lehetőséget kell adnunk a gyerekeinknek is abban, hogy megélhessék saját felelősségüket. Hogy kompetensek legyenek saját életükben. Hogy aktív résztvevői legyenek a hétköznapoknak, ne csupán elszenvedői.

Ez nem jelenti az anarchiát vagy a fék nélküli létet. Jelenti viszont azt, hogy komolyan vesszük, partnerként kezeljük. Hogy meghallgatjuk, az időnket és a figyelmünket áldozzuk nekik. A valódi figyelmünket, a valódi kíváncsiságunkat. Azt jelenti meg akarjuk érteni, valójában kik ők, és mit, miért tesznek. Nem az elvárásainkat kergetjük, hogy szerintünk milyennek kellene lenniük, hanem érzékeljük őket magukat a világban. És ezekre a megnyilvánulásokra adunk segítő válaszokat.

A nevelés nem egy demokratikus működés. Sokkal inkább az egymásra figyelés, és a párbeszéd képessége. Mert a felnőtt tudja, mi a helyes és célravezető, de nem mindegy, hogy ezt milyen folyamat útján fogadtatja el.

A gyerekek ugyan bölcsek lehetnek, de nem tapasztaltak. A mi tapasztalatainkkal, beszélgetéseinkkel segíthetjük őket, miközben meghallgatjuk a vágyaikat, megérthetjük a motivációjukat. A rávezetés nem egyenlő az engedékenységgel. Nem egyenlő az engedelmesség elvárásával. A nevelés az életbe való bevezetés, miközben megkülönböztetjük a lényegest, a lényegtelentől. Ellenörző kérdések helyett érdeklődő kérdések: Mi van veled? Nem kell átadni a gyereknek a döntés súlyát. Nem kell hatalmat adni neki, ami bizonytalanságba taszítja. Te, a szülő döntesz! De olyan folyamatban, ahol meghallgattad az ő szükségleteit is. És ettől tanul meg gondolkodni a gyerek, együttműködni.

„A szülők azt fejezik ki a magatartásukkal, hogy számukra sokkal fontosabb igazolni, mennyire jó szülők, mint kapcsolatba lépni a gyermekeikkel. Saját maguk erejét emésztik fel, valójában nincsenek felkészülve az odafigyelésre és a párbeszédre.”

A szülőség először is az önmagunkkal folytatott munkával kezdődik. Bekeretezni mi az, ami számunkra fontos. El kell töprengenünk a saját értékeinken. Mert nem létezik egyetemes érvényű igazság. Mindenkinek magának kell felfedeznie azt, ahelyett, hogy a szokásos, másoktól ismert sztereotíp mondatokat, személytelen hatalmi szavakat használnánk. Választhatunk, hogy vállaljuk a gondolkodást, a saját meggyőződésünket, vagy „az anyai kazettás magnó” szövegét darájuk.

Ezek között szerepel, hogy vállalom, ha a szülőtársam másképp vélekedik. Mert ezzel is azt tanulja meg a gyerekem, hogy az emberek különbözőek. Nem kell, hogy harmincévesen szembesüljön ezzel. Vagy hogy nem definiálom, nem minősítem a gyereket egy-egy viselkedése, megnyilvánulása nyomán. Nem nevezem általánosságban hisztérikusnak, követelőzőnek, ilyennek vagy olyannak. Maximum az egyes esetek mentén jelzem, hogy az adott szituációban milyennek érzékeltem a reakcióját.

Teret adok a negatív érzéseknek, az agressziónak, a rossz napoknak. Mert ezek léteznek. És időt hagyok arra, hogy ezek elsimuljanak. Mert a felnövekedés egy folyamat. Nem történik meg egycsapásra. Hagyok időt a tapasztalásra, a megélésre, a tanulásra. És ez mindenkinél eltérő idejű folyamat lehet. Példát mutatok a negatív érzelmek megélésében is.

Bizalommal vagyok a gyerekem iránt. Elhiszem, hogy képes mindarra, amire vállalkozik, és nem kell állandóan irányt mutatnom, tanácsot adnom. A verbális utasítás úgysem hasznosítható. Sokkal inkább a tettekben megmutatkozó megoldások ragadósak és hihetőek.

És ha úgy látom, hogy a gyermekem magatartása változásra szorul, akkor első sorban magamon kell változtatnom, azt kell elemeznem, miből jutott arra a következtetésre, hogy ez a viselkedés a legjobb megoldás.

A nevelés egy hosszú, kölcsönös folyamat. Amelyben minden szereplő nevelődni fog. Ahogy minden találkozásunk erről szól. Legyen az iskolai, családi, vagy baráti viszony. Feltéve, hogy értő fülekkel, szemekkel, érzékekkel fordulunk egymáshoz. Minderre időt és teret hagyva.

„Senkinek, egy gyermeknek sem kell olyanná válnia, amilyenné a szülei szeretnék látni.” Kíváncsiaknak kell lennünk, hogy ki lesz ő ma!

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Nevelni ésszel, szívvel, vagy hagyománnyal?
iskola, óvoda

Nevelni ésszel, szívvel, vagy hagyománnyal?

Mindenki ért a gyerekneveléshez. Mindenki vagy nevelt, vagy nevel vagy őt nevelték, de bármilyen vonatkozásban is találkozik a neveléssel, szakértővé válik. A saját élmény, az otthonról hozott hagyomány és tapasztalat erősebb bármilyen szakszerű megnyilatkozásnál, sőt akár ellentétes állásfoglalásként is megél egymás mellett.

 

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Lehet egy kérdéssel több?
határon túl

Lehet egy kérdéssel több?

Bennem megfogalmazódott vagy száz, amit fel kellett volna anno a fehér habos helyett a halványzöld, gyöngyös gallérúban, mert az én koromhoz (26) , az én helyzetemben... A kétéves lányom ordibált a szertartás alatt, hogy APA KOPASZ, jelzem legalább nem a császárról és a meztelenségről szólt az ének, de egyszerűen azóta is bánom, hogy ha már egyszer jelmezt húztam, - egyáltalán minek kell az a jelmez? - akkor miért nem lehetett 1000%osan. Szóval a kérdéseket miért nem tettem fel előtte, vagy közvetlen utána, vagy az eltelt húsz év során, és akkor most nem érezném úgy magam, mint a fuldokló, mikor a jószándékú segítők első lépésként bedugaszolják a végső menedék nádszálat a szájában.

A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat
ajánló

A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat

Bevallom, fejben jobban főzök. Meg ízlelni is jobban szeretek. Szóval sosem voltam az a tudatos kitchen women. Mégis, most amellett kampányolok, hogy főzzetek a gyerekeitekkel, meg nélkülük is sokat, mert az élet olyan területeit nyitja meg, amire nagyon kevés időnk jut!

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.