Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
ajánló

Miért van bajban a mai szülőgeneráció?

„Drágám, azt szeretném, ha majd asszertív, önálló és erős akaratú felnőtt lennél. De amíg gyerek vagy, légy passzív, befolyásolható és engedelmes!” hangzik a sokak számára ismert mém, ami bejárta szerintem mindenki üzenőfalát. És bizony, ebben a vicces mondatban sűrűsödik a nehézség, amivel szembesülünk szülői létünkben.

Jesper Juul, dán családterapeuta szokatlan módon döntögeti a tabukat, már ami a gyereknevelésről és a családi kapcsolatokról szól. Olyan újhullámos felfogásban, mindeközben egyértelmű és hétköznapi példákon keresztül mutat a mai szülőgenerációnak tükröt, amely már-már megszégyenítő. A ma divatos, mitől a legboldogabbak a dán emberek sláger pedig alá is támasztja gondolatait, ha azok önmagukban nem lennének elég meggyőzőek. Egy korábbi bejegyzésben az agresszióról és azzal való kapcsolatunkról szóló könyvéből idéztem, ezúttal néhány olyan, a családi és szülői létünkre vonatkozó egyszerű megállapítását szedtem csokorba, ami számomra felszabadítóan hatott.

Természetes módon az egyes generációk mindig is megkérdőjelezték szüleik megoldásait. Másképp, jobban akarták csinálni, ahogy elődeik. És az elődök minden korban nemtetszésüket fejezték ki az új generációk eljárásaival kapcsolatosan. Kezelhetetlennek és extrémnek tartották az ifjúság viselkedését és már több száz évvel ezelőtt is sokan az emberiség végét látták az új generációk viselkedésének következményeként. Napjaikra azonban minden eddiginél komolyabb paradigmaváltás állt be a családi életben, a szülői szerepben. Egyértelmű megoldások, receptek azonban nincsenek, ettől magányosak és bizonytalanok a szülők, akik érzékelik a hagyományos, hatalmi pozícióból fakadó gyereknevelés működésképtelenségét.

„A szülőknek ma egyénileg kell döntést hozniuk: Mi az, amit be akarunk tartani a családban?”

Meg kell találnunk saját családi kultúránk elemeit. És ez, óriási felelősségként nehezedik a vállunkra. Ez az együttműködés és elkülönülés konfliktusa. Hogyan adhatunk teret és szabadságot a gyermekeinknek, miközben irányzék vagyunk, kísérők az életben ahelyett, hogy egy feljebbvaló hatalomként tornyosulnánk felettük.

A családról alkotott elképzelésünk egyedi, a mienk, csak ránk jellemző. Ebben kell hinnünk, és ezért kell felelősséget vállalnunk. Ennek érdekében kell folyamatosan alakulnunk, önmagunkat is nevelnünk.

Ez a mi felelősségünk, és egyben teret, lehetőséget kell adnunk a gyerekeinknek is abban, hogy megélhessék saját felelősségüket. Hogy kompetensek legyenek saját életükben. Hogy aktív résztvevői legyenek a hétköznapoknak, ne csupán elszenvedői.

Ez nem jelenti az anarchiát vagy a fék nélküli létet. Jelenti viszont azt, hogy komolyan vesszük, partnerként kezeljük. Hogy meghallgatjuk, az időnket és a figyelmünket áldozzuk nekik. A valódi figyelmünket, a valódi kíváncsiságunkat. Azt jelenti meg akarjuk érteni, valójában kik ők, és mit, miért tesznek. Nem az elvárásainkat kergetjük, hogy szerintünk milyennek kellene lenniük, hanem érzékeljük őket magukat a világban. És ezekre a megnyilvánulásokra adunk segítő válaszokat.

A nevelés nem egy demokratikus működés. Sokkal inkább az egymásra figyelés, és a párbeszéd képessége. Mert a felnőtt tudja, mi a helyes és célravezető, de nem mindegy, hogy ezt milyen folyamat útján fogadtatja el.

A gyerekek ugyan bölcsek lehetnek, de nem tapasztaltak. A mi tapasztalatainkkal, beszélgetéseinkkel segíthetjük őket, miközben meghallgatjuk a vágyaikat, megérthetjük a motivációjukat. A rávezetés nem egyenlő az engedékenységgel. Nem egyenlő az engedelmesség elvárásával. A nevelés az életbe való bevezetés, miközben megkülönböztetjük a lényegest, a lényegtelentől. Ellenörző kérdések helyett érdeklődő kérdések: Mi van veled? Nem kell átadni a gyereknek a döntés súlyát. Nem kell hatalmat adni neki, ami bizonytalanságba taszítja. Te, a szülő döntesz! De olyan folyamatban, ahol meghallgattad az ő szükségleteit is. És ettől tanul meg gondolkodni a gyerek, együttműködni.

„A szülők azt fejezik ki a magatartásukkal, hogy számukra sokkal fontosabb igazolni, mennyire jó szülők, mint kapcsolatba lépni a gyermekeikkel. Saját maguk erejét emésztik fel, valójában nincsenek felkészülve az odafigyelésre és a párbeszédre.”

A szülőség először is az önmagunkkal folytatott munkával kezdődik. Bekeretezni mi az, ami számunkra fontos. El kell töprengenünk a saját értékeinken. Mert nem létezik egyetemes érvényű igazság. Mindenkinek magának kell felfedeznie azt, ahelyett, hogy a szokásos, másoktól ismert sztereotíp mondatokat, személytelen hatalmi szavakat használnánk. Választhatunk, hogy vállaljuk a gondolkodást, a saját meggyőződésünket, vagy „az anyai kazettás magnó” szövegét darájuk.

Ezek között szerepel, hogy vállalom, ha a szülőtársam másképp vélekedik. Mert ezzel is azt tanulja meg a gyerekem, hogy az emberek különbözőek. Nem kell, hogy harmincévesen szembesüljön ezzel. Vagy hogy nem definiálom, nem minősítem a gyereket egy-egy viselkedése, megnyilvánulása nyomán. Nem nevezem általánosságban hisztérikusnak, követelőzőnek, ilyennek vagy olyannak. Maximum az egyes esetek mentén jelzem, hogy az adott szituációban milyennek érzékeltem a reakcióját.

Teret adok a negatív érzéseknek, az agressziónak, a rossz napoknak. Mert ezek léteznek. És időt hagyok arra, hogy ezek elsimuljanak. Mert a felnövekedés egy folyamat. Nem történik meg egycsapásra. Hagyok időt a tapasztalásra, a megélésre, a tanulásra. És ez mindenkinél eltérő idejű folyamat lehet. Példát mutatok a negatív érzelmek megélésében is.

Bizalommal vagyok a gyerekem iránt. Elhiszem, hogy képes mindarra, amire vállalkozik, és nem kell állandóan irányt mutatnom, tanácsot adnom. A verbális utasítás úgysem hasznosítható. Sokkal inkább a tettekben megmutatkozó megoldások ragadósak és hihetőek.

És ha úgy látom, hogy a gyermekem magatartása változásra szorul, akkor első sorban magamon kell változtatnom, azt kell elemeznem, miből jutott arra a következtetésre, hogy ez a viselkedés a legjobb megoldás.

A nevelés egy hosszú, kölcsönös folyamat. Amelyben minden szereplő nevelődni fog. Ahogy minden találkozásunk erről szól. Legyen az iskolai, családi, vagy baráti viszony. Feltéve, hogy értő fülekkel, szemekkel, érzékekkel fordulunk egymáshoz. Minderre időt és teret hagyva.

„Senkinek, egy gyermeknek sem kell olyanná válnia, amilyenné a szülei szeretnék látni.” Kíváncsiaknak kell lennünk, hogy ki lesz ő ma!

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
A rossz gyerek
iskola, óvoda

A rossz gyerek

Az osztályban van egy rossz gyerek. Mindenki szerint rossz. Piszkálja a gyerekeket, belerúg a lányokba, zavarja az órát.

Képzeletbeli történet!

Még a kisebb alvási problémák is kognitív nehézségeket okozhatnak a gyermekek számára
interjúk

Még a kisebb alvási problémák is kognitív nehézségeket okozhatnak a gyermekek számára

Mindannyian tudjuk, hogy mennyire fontos a jó éjszakai alvás, de a gyermekkori alvásproblémák, mint például a horkolás, az éjszakai ébredés, az alvajárás vagy az álmatlanság elég gyakoriak.

Öt gyerek anyjának lenni
határon túl

Öt gyerek anyjának lenni

Egy barátnőm barátnője külföldön él a családjával. Öt gyermeke van, és azt hiszem azt csak Ő tudja, hogy ez mit jelent. De akármit is jelentsen, egy biztos, hogy ő ezt élvezi. Ezt onnan tudom, hogy a barátnőm egy ideje meséli, hogy Joli – ő a bizonyos – a facebookon kis posztokban megosztja a családja történeteit. Szórakoztató és tanulságos, néha könnyeket csal a szemébe, néha pedig elgondolkodtató. Egy biztos, hogy mindarról sajátos képe van, és sok gyereken kipróbált tapasztalata, amivel mi is szembesülünk a hétköznapjainkban. És akkor arra kértük Jolit, hogy néhány történetét mesélje el itt is.

Te mikor beszélgetsz a gyerekkel a téridőről?
ajánló

Te mikor beszélgetsz a gyerekkel a téridőről?

Bevallom, én soha. Ahogy a fénysebességről sem nagyon jut eszembe és az univerzum bár időnként szóba kerül, nagyon sokat nem tudok róla. Ezért is álltam kicsit értetlenül a mini sorozat előtt, amit ma ajánlok nektek. Mert hogy ezek a mesekönyvek erről szólnak. És aztán a szerző, Farkas Robi olyan jó kis válaszokat adott a kérdéseimre, hogy elkezdett érdekelni.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.