Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
ajánló

Karácsony extrákkal

Egy budai középiskolában az igazgató arra kérte az ünneplő gyerekeket és tanárokat, hogy a bolondozás közben álljanak meg közösen egy percre, és a születés, az újjászületés, a fény ünnepén gondoljanak azokra a menekülő, otthontalan emberekere, gyerekekre és felnőttekre, anyákra, apákra, férjekre és feleségekre, elszakított szerelmekre és elvesztett barátokra, akik nem lehetnek együtt.

 

Akiket az úton ér a téli napforduló ünnepe, akik akármit is ünnepelnek az év végén, de azt nem tehetik a meleg otthonaikban, a bőséges asztal mellett. Azt kérte, gondoljanak rájuk, ezzel is erőt sugározva feléjük. Ennyit mondott és nem többet. A résztvevők néma csendben álltak, és képzeletükben azok mellé szegődtek, akik az úton mendegélnek. Akik kerítésekbe ütköznek, akiket kitaszított az otthonuk, akiknek nincsen hová visszavonulniuk.

Kézenfogtunk maszatos, elárvult gyerekeket, síró asszonyokat, üveges szemű, elcsigázott férfiakat. Átkaroltuk a reménytelenséget, a kilátástalanságot, a hontalanságot. Éreztük a vacogást a fogakban, a néma sikolyokat, a menekülő félelmet. Hallottuk a bombák robbanását, a bántalmazottak jajveszékelését, az élettelen testek földre rogyását. Ott a budai középiskola nevetős, gondtalan, jókedvű tinédzserei körében, egyszerre ránk szakadt a világ egy másik szeglete. Ami szintén a mi világunk. Ahol élünk.

Azt kérdeztem magamtól, hogyan jut eszébe a téli szünet kezdetén, a magasságos megszületésének hagyományos ünnepén a tizenévesek közé begyömöszölni a jéghideg valóságot?!

És azt képzeltem, hogy talán úgy, hogy ezek a pillanatok azok, amiket valójában adhat a diákoknak. Mert ezzel adja az együttérzés lehetőségét. A közösség erejét, hogy senki sem marad majd magára, bármilyen helyzetbe is sodorja az élet. Ezzel ad erőt és hitet a kitartó munkához, a motivált tanuláshoz, a nyitott gondolkodáshoz. És ezzel emlékeztet arra, hogy mindenkinek van, vagy az életében lesz valamilyen nehézsége, kínja, megoldandó problémája, válsága, tragédiája, amely elkíséri a hétköznapokban. És ha ebben társai vannak, ha nincs egyedül, akkor mindig lesz valamilyen kiút a nehézségekből.

Most, hogy az éj leple alatt titokban csomagolom a család ajándékait, a felhalmozott javakat, a sok tizezerre rúgó költségeket, aminek már a csomagolópapírja is.....

Az jut eszembe, ahogy mennek a hidegben. Ahogy alszanak a sátrakban. Meg azok, akik nem vándorolnak, akik itthon vannak, ebben az országban, és mégis nincs hová lehajtaniuk a fejüket. Vagy éppen van, de csatakos, hideg, szegény hajlékukban idegennek, méltatlannak érzik magukat. Vagy azokra, akik nem szegények de elárvultak, akiknek nincsenek szeretteik. Akiket elhagytak, vagy akik elmarták maguk mellől a társakat. Akik szerencsétlenek, magatehetetlenek, betegek, szomorúak, fáradtak.

Én meg itt csomagolok, mint egy hülye, és egyre rosszabbul érzem magam. Itt az ünnep. És itt van egy csomó dolog, amit adok. De minek?

Másnap reggeli kiegészítés: Hajnalban elkezdtem egy füzetet írni. Összeírtam azokat a dolgokat, amit adtam és amit kaptam a családtagjaimtól. És összeszedtem mindazt, amit ezután adok majd nekik, magamnak. Estig még ezt is becsomagolom.

Merengős, italos nyárestéket, összebújós veszekedéseket, sok kilométeres sétákat, tengerparti futásokat, belefeledkezős meseolvasásokat. Ágyban tévézénézést, kádban üldögélést, kanaszta partikat, vendégségeket, simogatásokat, múzeum látogatásokat. Sikítva bobozni, egymásra büszke lenni, megdicsérni, diadalittasan örülni. Filmekről beszélgetni, kutyát simogatni, színházban sírni, kézenfogva, esőben sétálni. Takarítani, főzni, enni, díszíteni, lakásfelújítani, könyvet pakolni, morogni, hogy már megint dolgozol, sietve elkésni, lelkifurdalni, fáradtan sírni. A tollasozásokat, a büfében pultot támasztásokat, reggeli medencézéseket, a másnapos ápolásokat. Lego építés 1500 elemből, késő este hancúrozás az ágyban, időben nem lefekvés, kirúgni a ház oldalát, sírva nevetni, félősen összegörnyedni. Segíteni a tanulásban, várni a különórák alatt, a komoly dolgokból viccet csinálni, cinikusan kinevetni egymást, diót törni, várostnézni, kirándulni, telefonon hosszan csacsogni, szendvicset készíteni, főzőműsort nézni. Egymást álomba ringatni, jó feleség és jó anya lenni, ezeket érezni. Gondoskodni, végighallgatni, segíteni, elintézni, elfogadni, megérteni. Tüzet gyújtani, paprikás krumplit főzni és lelkesen megenni, megbocsátani, elfelejteni, nem okoskodni, igazat adni. Méltányolni, összetartani, hátralépni. Bízni, hagyni, vakon hinni, bátorítani. Új barátságokat, új utakat, új célokat, új kihívásokat, más elgondolásokat. Régi álmokat, régi emlékeket, agyonbeszélt elméleteket. Rossz darabokat végigülni és ezen nevetni, a városban eltévedni, parkolásnál bénázni, semmiségért hisztizni és ezért nem haragudni, megengedni, egymást meggyógyítani. Mosolyogni. Elengedni. Együtt lenni. Együtt élni. Összezárni, nem ereszteni be semmilyen rosszat. 

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Nevelni ésszel, szívvel, vagy hagyománnyal?
iskola, óvoda

Nevelni ésszel, szívvel, vagy hagyománnyal?

Mindenki ért a gyerekneveléshez. Mindenki vagy nevelt, vagy nevel vagy őt nevelték, de bármilyen vonatkozásban is találkozik a neveléssel, szakértővé válik. A saját élmény, az otthonról hozott hagyomány és tapasztalat erősebb bármilyen szakszerű megnyilatkozásnál, sőt akár ellentétes állásfoglalásként is megél egymás mellett.

 

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Lehet egy kérdéssel több?
határon túl

Lehet egy kérdéssel több?

Bennem megfogalmazódott vagy száz, amit fel kellett volna anno a fehér habos helyett a halványzöld, gyöngyös gallérúban, mert az én koromhoz (26) , az én helyzetemben... A kétéves lányom ordibált a szertartás alatt, hogy APA KOPASZ, jelzem legalább nem a császárról és a meztelenségről szólt az ének, de egyszerűen azóta is bánom, hogy ha már egyszer jelmezt húztam, - egyáltalán minek kell az a jelmez? - akkor miért nem lehetett 1000%osan. Szóval a kérdéseket miért nem tettem fel előtte, vagy közvetlen utána, vagy az eltelt húsz év során, és akkor most nem érezném úgy magam, mint a fuldokló, mikor a jószándékú segítők első lépésként bedugaszolják a végső menedék nádszálat a szájában.

A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat
ajánló

A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat

Bevallom, fejben jobban főzök. Meg ízlelni is jobban szeretek. Szóval sosem voltam az a tudatos kitchen women. Mégis, most amellett kampányolok, hogy főzzetek a gyerekeitekkel, meg nélkülük is sokat, mert az élet olyan területeit nyitja meg, amire nagyon kevés időnk jut!

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.