Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
határon túl

Bátorítsd a gyereked a kockázatvállalásra, így kevésbé valószínű, hogy szorongó felnőtté válik

Clint Edwards, a Daddy blog szerzője, szinte az egész életében szorongásos tünetektől szenvedett, úgyhogy amikor elhatározták a feleségével, hogy gyereket szeretnének, segíteni nem tudott, viszont aggódásban szuper jól teljesített. 

Kicsit ironikusnak tűnhet, hogy egy szorongásos betegségben szenvedőnek szorongásai vannak a szorongás átadásával kapcsolatban, de az igazság az, hogy ez így működik. A szorongás saját magát táplálja, úgyhogy elég nehéz vele együtt élni. A szorongó személy általában túlgondoskodó szülővé válik.

Edwards három gyerekének (3, 8, 10) fejlődését nagyon szorosan nyomon követi és gyakran azon gondolkodik, hogy vajon látja-e rajtuk a szorongás első jeleit. Valószínűleg minden szorongó vagy depressziós szülő ugyanezt teszi. És mint minden szülő, ő is szeretné biztonságban tudni a gyerekeit. Azonban egy új tanulmány szerint a gyermekek túlaggódó nevelése valóban szorongást okozhat a jövőben.

A Macquarie, az amszterdami és a readingi egyetem kutatói egy tanulmányt folytattak, amelyben 312 óvodáskorú gyermekkel rendelkező családot vontak be. Úgy találták, hogy azokban a családokban, ahol a szülők Bátorító Szülői Viselkedéssel (Challenging Parent Behavior, CPB) élnek, ott a gyerekek szignifikánsan alacsonyabb szorongási szinttel rendelkeznek.

A kutatók a CPB-t egy olyan szülői módszernek írják le, amely arra ösztönzi a gyereket, hogy merjen biztonságos kockázatot vállalni, pl. nem baj, ha fél; birkózzon sokat a testvéreivel, barátaival, szüleivel; veszíthessen társasozáskor; hagyják érvényesülni különböző társadalmi helyzetekben, hogy magabiztosan léphessen fel új szituációkban. Fontos megtanítani gyermekeinknek, hogy a hibázás és az elszántság a siker igazi tényezői és ezek inkább a mentális egészséghez kapcsolódnak, nem pedig a tanulmányi sikerekhez. Végül a tanulmány azt javasolja a szülőknek, hogy engedjék lazábbra a pórázt, engedjék a gyerekeiket elesni, nem baj, ha szereznek néhány lila foltot. Meg kell engedni a gyereknek, hogy egyedül, segítség nélkül másszon fel a mászókára, versenyt fusson a barátaival, amit igen, lehet, hogy el fog veszíteni.

Ez a gondolat valószínűleg nehézségbe ütközik a helikopter-szülőknél. Erőfeszítésbe ütközik nem úgy figyelniük a gyerekeikre, mint egy sólyom. Néha úgy tűnik, hogy a helikopter-szülőség nem egy választható életstílus, hanem egy törvényes kötelesség.

A szerző a 90-es években nőtt fel, amikor is az volt náluk a szabály, hogy ha bekapcsolódnak az utcai fények, akkor haza kell mennie. Manapság szinte soha nem lát a környékükön gyereket felnőtt kíséret nélkül játszani. Nyilvánvalóan változnak az idők, de azért az kérdés, hogy valóban nagyobb biztonságban vannak-e a túlzott szülői felügyelet alatt?

A tanulmány szerint, amennyiben megóvjuk gyermekeinket, különösen kisgyermekkorban, a kockázatvállalástól, az szorongással kikövezett jövőhöz vezet. Edwards, aki felnőttként mindent tud a szorongásos betegségről, nagyon szeretné, ha ez a jövő elkerülhető lenne a gyermekei számára.

Hudson professzor, a tanulmány társszerzője szerint ez nem gyógymód a szorongásra, valamint ebben az életszakaszban nem lehet meghatározni az ok okozati viszonyt, de az eredmények ígéretesek a szülők oktatásának szempontjából. Azáltal, hogy gyengéden bátorítják a gyerekeiket arra, hogy észszerű mértékben feszegessék a határaikat, a szülők segíthetnek csökkenteni a gyermekkori szorongásos betegségek kialakulásának kockázatát.

Edwards megszívlelte a tanulmány következtetéseit, úgyhogy megpróbálja kicsit visszafogni magát a gyerekei féltésében. Azzal, hogy a gyerekeket arra ösztönözzük, hogy vállaljanak több kockázatot, minden bizonnyal magabiztosabbak is lesznek. Hagyjuk, hogy gyorsabban fussanak, és ezáltal többször essenek el. És bár ez több aggodalomra ad okot, de valószínűleg segíteni fog a gyerekeknek abban, hogy amikor kirepülnek, kicsit kevésbé lesznek aggodalmaskodóak. 

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Mért kell rendet tenni a gyerekszobában?
iskola, óvoda

Mért kell rendet tenni a gyerekszobában?

Minden gyereknél eljön a nap, amikor könyörögni kell, hogy tegyen maga után rendet. Hogy legyen figyelemmel a környezetére, hogy uralkodjon a káoszon. És van, hogy erre hiába kérjük, aztán feladjuk. De miért is kell ragaszkodnunk a rendhez? Miért nem hagyhatjuk rájuk, milyen állapotban van a szobájuk?

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Új iskola, óvoda
határon túl

Új iskola, óvoda

Most már kijelenthetem, azt hiszem, hogy egészen pontosan tudom, mit éreznek a gyerekeim az új iskolájukban: túl vagyok mind a négy szülői értekezleten (a legidősebbnek már ilyenje nincs, szóval az a terep továbbra is ismeretlen).
Ülök az osztály(-ok)ban/csoportban, teljesen ismeretlen környezetben (némi tévelygés után megtalálom a megfelelő osztálytermet), teljesen idegen emberek között (és rátok gondolok, drága volt szülőtársak, óvodában, iskolában). 

Fortnite, a menő játék
ajánló

Fortnite, a menő játék

Különösen az ADHD-s és a szociális képességekkel bajlódó gyerekek szülei számára állított össze az Understood oktatási portál bloggere tanácsokat, mit érdemes tenniük, ha a gyerekeik a Fortnite játékkal játszanak. Úgy gondoltam, hogy mások számára is érdekes és megfontolandó lehet, így alább olvashatjátok, mit javasol a szülőknek Mark J. Griffin, Ph.D., aki az unokájával próbálta ki a játékot, hogy megtapasztalja,hogyan érinti a gyerekeket ez a játék.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.