Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
ajánló

Olvasni kifulladásig

A tévé és a számítógép egyetlen ellensége a könyv. Csak a betűk tudják legyőzni a mozgó képet. És hiába a borús jóslatok, az aggodalmak, hogy elvész az irodalom, az olvasás, a mi kezünkben van a varázsolaj, amivel beindíthatjuk a betűk hadjáratát.

Mint a mesében, egymás mellé állnak a betűk, szavak, és megindulnak a felületesség, a mozgó kép, az olcsó és könnyű szórakozás ellen. Mint a mesében, olyan varázserővel bírnak, amelyeket senki sem hisz el, és mégis győzni fognak. Mert olyan erővel bírnak a történetek, az olvasott vagy hallgatott irodalom, amivel senki és semmi sem tudja felvenni a versenyt. Ha szomorú, vagy kétségbeesett, ha fáradt, ha kipihent, ha boldog, ha energikus, ha kicsi vagy nagy, a történet, a szavak az igazi valóságba röpítenek. És sehol máshol, semmi más nem hoz ehhez közelebb.

Mielőtt mindenki teljesen hülyének néz, valóban úgy tűnik, épp most nem kedveznek a körülmények annak, hogy az olvasás divattá, megszokássá, hétköznapi életünk részévé, a mindennapi betevővé váljon. Látszólag. Miközben a mostaninál nincsen ideálisabb közeg arra, hogy a könyvek közé meneküljünk. Olyan erővel keresi mindenki a menekülő utakat az információk, a képek, a digitalizáció, a személytelenségtől a lassú, nyugodt, belső élet felé, hogy ennél jobban azt már nem lehet. Annyira, hogy ezt a nagy menekülést észre sem vesszük. Ez a nagy népvándorlás, nem a menekültügy.

Menekülő utakat keresnek a gyerekek, és ez a részképesség zavarokban, a pszichés nehézségekben, a devianciában, az arroganciában találják meg. Menekülő utakat keresnek a szülők, akik a technológia hajszolásában, a közösségi oldalakon, a válásokban, a fanatikus munkavégzésben vagy munkakerülésben, a gyerekek leterhelésében élik ki a menekülési vágyaikat. És minél inkább droidokká válunk, annál inkább erősebb a vágy, hogy mindennek véget vessünk.

A kisgyerek, a négyéves, a hatéves, a kilencéves, a tizenkétéves sokkal inkább választja az édesanyja vagy édesapja meséjét, történetét, mint a tv-t, a számítógépet, a telefont. A „legelvetemültebb” is megszelídül, révetegen néz maga elé és hallgatja a történetet, amikor mesélünk neki. Mert végre befelé kell csak figyelnie. Végre nincs más dolga, mint végigizgulni, érzelmeket átélni, belső képeket teremteni, belefeledkezni. Semmi másra nincs szüksége egy nyugtalan, izgő-mozgó kisgyereknek mint sok-sok történetre, mesére, regényre, versre, lehetőleg a szüleitől felolvasva. Hogy a szüleivel együtt élhesse át ezeknek a belső történéseknek az erejét.

Ha attól félünk, hogy a gyerekeink túl sokat nyomkodnak, tévéznek, nincs más dolgunk, mint elővenni néhány jó könyvet, és beolajozni a betűket, amelyek aztán legyőzik a kütyük erejét. Mert nem igaz, hogy érdekesebb a számítógép. Sokkal érdekesebb apa vagy anya, ahogy összebújik velem és olvas nekem.

Sose késő elkezdeni. Bár lehet, hogy kicsit furcsán néz majd ránk a kamaszunk, de az újdonság ereje is hat, és hamar rá fog érezni az ízére. Van aki hamarabb, van aki később, de ezek a gyerekek mind olvasókká válnak előbb vagy utóbb. Mert ezt az élményt semmi sem tudja felváltani, hiába bármilyen csillogó, mozgó, hangoskodó eszköz. Csak el kell kezdeni!

A kilenc éves fiammal a levél a Királynak című könyvet olvassuk, ami rendkívüli példája a belső munkának, a tartalmas együtt olvasásnak, az izgalmas, szórakoztató értékes történeteknek. Tavaly olvastam róla itt.

Kamaszodó lányoknak is van egy erős tippem: Sarah Crossan: Egy című könyve, amiről már korábban írtam itt. És azóta is elevenen él bennem.

Ne dőljetek be a fenyegető veszélynek! Valójában mások az erőviszonyok, csak a kütyüknek épp jobb a marketingje!

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Mért kell rendet tenni a gyerekszobában?
iskola, óvoda

Mért kell rendet tenni a gyerekszobában?

Minden gyereknél eljön a nap, amikor könyörögni kell, hogy tegyen maga után rendet. Hogy legyen figyelemmel a környezetére, hogy uralkodjon a káoszon. És van, hogy erre hiába kérjük, aztán feladjuk. De miért is kell ragaszkodnunk a rendhez? Miért nem hagyhatjuk rájuk, milyen állapotban van a szobájuk?

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Új iskola, óvoda
határon túl

Új iskola, óvoda

Most már kijelenthetem, azt hiszem, hogy egészen pontosan tudom, mit éreznek a gyerekeim az új iskolájukban: túl vagyok mind a négy szülői értekezleten (a legidősebbnek már ilyenje nincs, szóval az a terep továbbra is ismeretlen).
Ülök az osztály(-ok)ban/csoportban, teljesen ismeretlen környezetben (némi tévelygés után megtalálom a megfelelő osztálytermet), teljesen idegen emberek között (és rátok gondolok, drága volt szülőtársak, óvodában, iskolában). 

Fortnite, a menő játék
ajánló

Fortnite, a menő játék

Különösen az ADHD-s és a szociális képességekkel bajlódó gyerekek szülei számára állított össze az Understood oktatási portál bloggere tanácsokat, mit érdemes tenniük, ha a gyerekeik a Fortnite játékkal játszanak. Úgy gondoltam, hogy mások számára is érdekes és megfontolandó lehet, így alább olvashatjátok, mit javasol a szülőknek Mark J. Griffin, Ph.D., aki az unokájával próbálta ki a játékot, hogy megtapasztalja,hogyan érinti a gyerekeket ez a játék.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.