Még egy kiállítás gyerekkel és újabb tanulságokkal
A Picasso kiállítás kapcsán már írtam arról, hogyan érdemes gyerekkel múzeumba, kiállításra látogatni. A múzeumpedagógus tanácsai jól jöttek és most is ezeket követve indultunk el a Modigliani kiállításra, Magyar Nemzeti Galériába, a Várba. Volt pár tanulság, amit függetlenül a festőzseni képeitől, mégis azok között fedeztem fel.
- 1.Ha fel akarsz jutni a Várba, előre kell tervezned Tudodki miatt!
Habár a kiállítások látogatásának lehetősége szerencsére nem szorítkozik az életünkben a Budai Várra, azért jelenleg a jelentősebb tárlatokat mégis itt rendezik meg, lévén a Szépművészetit felújítják. A helyszínre való feljutást jelentősen megnehezíti az, hogy Tudodki – a Harry Potter után szabadon a kisfiam így hívja a miniszterelnököt – kitalálta, hogy a Vár az övé lesz és mi, akik tényleg használnánk, addig is, míg neki átépítik a játszóterét, kerülőutakon, kordonok és rendőrök között vergődjünk fel egy-egy sétára vagy éppen kiállításnézős délutánra.
- 2.A gyerek nem célcsoport
Végül odaértünk és láttuk is a barátai által „Modi”-nak becézett olasz festő elképesztő erejű képeit. A nyolcéves kisfiam is, egyetlen gyerekként a kiállításon. Nem tudom, mennyire általános, hogy kevés a gyerek a múzeumokban, de ahogyan a múzeumpedagógus is tanácsolta, az a legjobb, ha minél gyakrabban ér egy gyereket hasonló impulzus. Ezzel párhuzamban nem mutatott semmilyen jel arra, hogy bármilyen eszközzel a gyerekközönség kedvére próbáltak volna tenni a szervezők. A gyerekeket, így az én fiamat is minden kiállításon azonnal az audiovizuális eszközök vonzzák magukhoz; itt mindegyikről „visszapattant”. A falakra szerelt kis képernyőkhöz fülhallgatók is tartoznak, francia nyelvű szöveggel a képernyőn magyar felirattal. A húszperces kisfilm a festő életéről, megszólalókkal, akik ismerték, szintén angol és francia nyelvű, magyar felirattal. A gyerekek elég sokára képesek feliratos filmet követni, egyértelmű, hogy pár perc után otthagyta a filmet és a fülhallgatókat is. Míg a Picasso kiállításhoz külön kis shop kapcsolódik, tele gyerekeknek szánt könyvekkel, a festő életéhez, műveihez kapcsolódó kifestőkkel, játékokkal, addig szegény Modigliani nem jut el ilyen módon a magyar gyerekekhez. A múzeum nagy shopjában egyetlen olasz nyelvű – egyébként remek – könyvet találtam, ami gyerekeknek készült. Milyen kár, hogy a fiam nem olasz…
- 3.Így készült a kiállítás
Egy kiállításon végigsétálni természetes, kritizálni könnyű. Egyértelmű, hogy a fenti kritikát csupán itt említem, a fiamnak inkább igyekeztem arról beszélni, ami nem látszik, és ami sokszor eszünkbe sem jut. Hogyan és kik készítik a kiállítást? A legutolsó terem utáni falat teljes egészében beborítja a készítők, közreműködők listája, nevekkel, titulusokkal. Érdemes itt megállni pár percre és megnézni, megmutatni, milyen sok ember, milyen sokféle foglalkozás, milyen sok idő és energia egy-egy kiállítás megszervezése. Kinek, mi a feladat, hogyan szállítják a képeket, mi a biztosítás, ki az a kurátor és miért adják kölcsön a képeket? Egy külön könyvet vagy brossurát megérne, ami nemcsak a gyerekeknek, de a szülőknek is sok újat mondhatna…
- 4.Amihez lehet, én vagyok csak butuska, és ami nagyon tetszett
A kiállításokon megszokott szövegek a falon, a magyarázatok a művész életének szakaszaihoz, a kapcsolódások más művészekhez itt is megtalálhatók. Lehetséges, hogy nekem jelentett csak nehézséget, de számomra olyan bonyolultak voltak az oda-vissza, keresztbe nyilak, hogy nagyon hamar feladtam, hogy megfejtsem őket és inkább arra hagyatkoztam, amit a kiállítás előtt otthon előre elolvastam.
Egyértelműen nagyon szépek voltak viszont a képekhez megálmodott falszínek, a különböző termekben más-más árnyalatú, képekhez illő hangulatok. Látszik, hogy erre különös gondot fordítottak, végtére is, a hófehér falakon is éppen olyan értéket képviseltek volna Modigliani képei. De a falszínek még szebbé teszik a kiállítást, ami egyébként felnőtt szemmel nagyon szép és mindenképpen meg kell nézni!
