Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

A szabadság és szabadosság, avagy a szabadság tanulása

A szabadság olyan filozófiai fogalom és erkölcsi kérdés, ami egyformán jelen van a tudományos diskurzusban és a közgondolkodásban. Mindig és minden korban foglalkoztatta az embereket. Sokszor találkozom azonban a szabadság és szabadosság fogalmainak összemosásával, sőt összetévesztésével. Amikor azt mondják, hogy a liberális nevelés megbukott, azt hiszem, ugyanerről van szó. Ha valaki a szabadság alatt a korlátok nélküliséget érti, akkor valószínű, hogy a liberális nevelés valódi tartalma helyett anarchiára gondol. Összetéveszti a „laissez faire”-t a demokratikus neveléssel.

A szabadság az az állapot, helyzet, amelyben valaki, vagy valami szabad. Az a lehetőség, hogy az ember választhat cselekvésében. De szabadságnak nevezzük például a munkavállaló pihenőidejét is.

Sokak számára valójában ez az időszakos szabadság is elérhetetlen állapot és nem csak anyagi okok miatt. De gondoljuk végig, mi történik velünk, amikor szabadságra megyünk. Kicsit más szabályokat érzünk irányadónak, mint egyébként. Mindenki a maga ura, dönthet saját idejének felhasználásáról. Elutazhatunk, vagy ha erre nincs lehetőségünk, legalább más dolgokat csinálhatunk, kiléphetünk a hétköznapok megszokott menetéből. Ha úgy tartja, kedvünk sziesztát tartunk, vagy például ha vannak, gyerekeinkkel hétköznap is akár késő estig társasozunk, mesét olvasunk. Miénk a világ, és ha elég jól csináljuk, megfeledkezünk az idő folytonos és kényszeres szemmel tartásáról is. Csodás állapot.

Mégis sok ember nem tud élni az ekkor rá szakadó szabadsággal. Inkább terhes, mint felszabadító élmény. Miért? Talán mert ez csend, ez mozdulatlanság, ez szervezetlenség, ez kiszámíthatatlanság – és minél nagyobb az iram a hétköznapokban, minél több a feladat, annál inkább. Talán azért olyan zavarba ejtő ez az állapot, mert kevesebb a „zaj”, ami elvonja a figyelmet a bensőnkben dúló viharokról. Talán mert ilyenkor könnyebben megtalálják az utat az el nem rendezett ügyek és a fel nem dolgozott információk a felszínre.

Ugyanilyen nehéz állapot sok ember számára az egyedüllét is. Pontosan ugyanezen okokból kifolyólag. Paradoxonnak tűnik, de valójában az emberek számára az a legnehezebben kezelhető állapot, amikor a legszabadabbak.

Mintha mi, emberek egyre nagyobb zajt csapnánk, csak hogy ne kelljen szembesülni a fájó hiányokkal, a megoldatlan problémákkal, a kimondatlan feszültségekkel, a feldolgozatlan információkkal. A minket körülvevő világ nagy „háttérzajában” nem csoda, hogy sokan nem hallják a saját gondolataikat. Megszámlálhatatlan mennyiségű inger ér mindannyiunkat nap, mint nap, és mi akarva vagy akaratlanul fogadjuk ezt az ingerhalmazt. De időt kell adni magunknak a feldolgozásra, ezt megspórolni nem lehet. Időt kell adni az időtlenségre, a csendre, a befelé figyelésre. Minél hangosabb a világ, annál fontosabb lenne.

Az emberek hajszolják a boldogságot, sokszor a látható és kézzel fogható világ tünékenységében. A boldogság azonban, ahogyan a szabadság is, belül van, a fejekben. Hiszem azt is, hogy a szabadság és felelősség csak együtt értelmezhető fogalmak, egymást feltételezik.A felelősséggel való együttéléshez és annak vállalásához fel kell ismerni, hogy a szabadság nem egyenlő az öncélú és gátlástalan, másokon átlépő, másokat eltipró cselekedetekkel, mások szabad akaratát figyelmen kívül hagyó, egocentrikus működéssel.

Számomra az az ember valóban szabad, aki autonómiáját, önazonosságát és emberi méltóságát megőrizve képes viselni terheket, kötelékeket, kötöttségeket. Aki képes nemet mondani, ellentmondani is.

Hogy lehet az, hogy a szabadság fogalma, összemosódik a mai magyar közgondolkodásban a szabadossággal? Hiszen ami szabados az féktelen, illetlen, feslett, gátlástalan, erkölcstelen. Semmi esetre sem egy tudatos és önreflektív állapot. Talán úgy, hogy szabadossággá válik a szabadság lehetősége abban a pillanatban, amikor önállótlansággal, a mértékletesség hiányával, az autokratizmussal párosul; amikor az emberek demokratikus viszonyok között élnek úgy, hogy ők maguk nem demokratizálódtak: nem hozták magukkal otthonról, vagy nem dolgoztak meg érte; amikor az egyenlőség, egyenrangúság nem komfortos és a biztonságot az adja meg, ha mindig van, aki megmondja, mit kell tenni.Ha nem tanulnak meg az emberek szabadon gondolkodni és dönteni, akkor nem tudnak, sőt nem is akarnak élni a rájuk szakadó szabadsággal.

Mindezek okán meggyőződésem, hogy a szabadságra kicsi gyermekkortól kell tanítani, szocializálni az embereket ahhoz, hogy lassan megváltozzon a közgondolkodás. Ahhoz, hogy a társadalom egésze váljon demokratikussá, elfogadóvá és a szabadság értékeit képviselővé.

Szabadságra (nem nagy gondolat), szabad és nyitott közegben lehet a felnövekvő generációkat nevelni. Ahhoz pedig, hogy a gyerekek merjenek és tudjanak is gondolkodni, ahhoz a tanulás módjának szabadsága is kell. Ma már a legfontosabb kompetenciák között a problémamegoldó képesség, a kritikai gondolkodás a szociális érzékenység, az érzelmi intelligencia és a kommunikáció képessége kiemelt helyen állnak. Ezek mindegyike elengedhetetlenül fontos része az autonóm, vagyis szabad személyiségnek. Szükségesek a belső szabadság eléréséhez.

Sokan kételkednek abban, hogy kell és lehetséges megtanítani kisiskolásoknak és akár kisebbeknek is, hogy hogyan alakítsák ki és őrizzék meg belső szabadságukat és ugyanúgy tartsák is tiszteletben másokét, hogy vállaljanak felelősséget tetteikért, hogy átgondolt döntéseket legyenek képesek hozni. Én nem tartozom közéjük.

A gyerekeknek meg kell adni a kérdésfelvetés lehetőségét, biztosítanunk kell számukra, hogy eltérő nézeteiket szembesítsék egymással. Adjuk meg a lehetőségét annak, hogy képviselhessék érdekeiket. Vonjuk be őket a szabályok kialakításába, tervezhessenek, alkothassanak önállóan. Váljon ez által az együttműködés, a kommunikáció és a konfliktusok kezelése, az egymásra figyelés természetes részévé az életüknek.

Ha képesek vagyunk a megfelelő szabadságot megadni nekik miközben az ésszerű és biztonságos kereteket is megteremtjük számukra, és természetesen kellő türelemmel vértezzük fel magunkat, akkor megtanulnak gondolkodni, mérlegelni, önállóan ítéletet alkotni és döntéseket hozni. Megtanulnak választani, megtanulnak igen-t és nemet is mondani. Megtanulják felmérni a mi tetteink és az ő tetteik rövid és hosszú távú következményeit is. Képesek lesznek felismerni, hogy a fejlődés a hibázással kézenfogva jár, s a felismerésen túl képesek lesznek ezt erőforrásként kezelni.

A következetes, de elfogadó nevelés a szabadságra neveli a gyerekeket. Ez nem egyenlő a szabadossággal, a nemtörődömséggel, a keretek hiányával. Nagy felelősség és sokkal több feladatot ró a felnőttekre is. Önmagunkkal is dolgozni kell ugyanis.

Rogers A tanulás szabadságában[1] azt írja, hogy a lényeges tudás nem tanítható. A klasszikus értelemben vett tanítás eredménye vagy jelentéktelen, vagy egyenesen káros. Hitte, hogy az emberi szervezet alapvető motiváló ereje az önmegvalósító tendencia – a szervezet arra való törekvése, hogy megvalósítsa és aktualizálja képességeit. Ez az, amiben nekünk, felnőtteknek nagy felelősségünk van. Vállaljuk-e, hogy a személyiség tiszteletben tartásával és az egyéni utak keresését támogatjuk?

S ha ebben már egyetértünk, hajlandóak vagyunk-e tudomást venni arról, hogy a feladat itt még nem ért véget? Meggyőződésem, hogy szabad, autonóm emberek lesznek képesek a jövőt jobbá tenni. Az ilyen ember képes ugyanis arra, hogy saját magát meghaladva a másik ember, a közösség, akár az emberiség érdekeit is igyekszik figyelembe venni. A kérdés tehát az, hogy merjük-e elősegíteni, hogy gyermekeink többek, jobbak lehessenek nálunk? Vagy egyszerűen csak mások.



[1] Carl Rogers: A tanulás szabadsága, SHL, Bp., 20

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Mit tanít egy ADHD-s gyerek a szüleinek a Minecraftról és a végrehajtó funkcióról?
iskola, óvoda

Mit tanít egy ADHD-s gyerek a szüleinek a Minecraftról és a végrehajtó funkcióról?

Az ADHD, (figyelemhiányos, hiperaktív) gyerekekről egyre több információnk van. Egyre többükkel találkozunk, és egyre nagyobb arányban jelentkezik a probléma, ami nem a létükkel, hanem azzal kapcsolatos, hogy nemigen tudunk mit kezdeni velük.  Forrás: http://www.huffingtonpost.com/entry/what-my-son-with-adhd-taught-me-about-minecraft-and_us_5846e43be4b0b261c8342778

3 aranyos módja, hogyan ösztönözheted a gyerekedet, hogy jobb legyen
interjúk

3 aranyos módja, hogyan ösztönözheted a gyerekedet, hogy jobb legyen

Több tanulmány is kimutatta, hogy a meleg, szeretetteljes szülő-gyerek kapcsolat összefüggésben van a jobb önértékeléssel, a jobb szülő-gyerek kommunikációval, a jobb tanulmányi eredménnyel és a kevesebb pszichológiai és viselkedési zavarral.

Posztolj egy pucér képet magadról!
határon túl

Posztolj egy pucér képet magadról!

Neem? Oké, akkor legyen fürdőruhás. Esetleg olyan, amin festékes az arcod, paradicsomos spagetti lóg a homlokodba.. vagy egy toporzékolósat? Azt mondod, hogy nekem elment az eszem? Én korábban ezt simán megtettem. Igaz, nem én voltam rajta, hanem a gyerekek. Aztán egyre több infó jött szembe velem a digitális szülőségről és elszégyelltem magam. 

Nem vagy többé a barátom! - A barátság, mint kapcsolat tanulása
ajánló

Nem vagy többé a barátom! - A barátság, mint kapcsolat tanulása

Banális, de elbűvöl, hogy a kisgyerekek milyen korán egyéni szimpátiával, preferenciával bírnak egymás iránt. Van, aki bejön, van, aki nem. És hiába mondja a sok buggyant felnőtt, hogy nézd, ott egy kisgyerek játssz vele, ha nem szimpi, te sem beszélgetsz a szomszéd nénivel. 

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.