Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
határon túl

Levél szüleimnek, akik beraktak egy bentlakásos iskolába

Egy olvasónk hívta fel erre a levélre a figyelmemet, és annyira magával ragadott, hogy úgy éreztem meg kell osztanom veletek. Nem azért, mert azt hiszem, hogy bármelyikőtök bentlakásos iskolába íratná a gyerekét. Azért sem, mert azt hinném, hogy szívtelen szülők vagytok, vagyunk. Sokkal inkább azért, mert azt látom, hogy sok szülő gyakran vélt előnyöket, pozitív történéseket vár olyan helyzetekben, amik sokszor kényelmetlenek a gyerekei számára. Mert azt hiszik, hogy hosszú távon az előnyükre válik, nem törődnek azzal, hogyan érzik benne magukat. Pedig gyakran nem a cél a fontos, hanem az oda vezető út.

Megértem, miért tettétek. Elméletben. Értem, hogy a legeslegjobb oktatást szántátok nekem, amit csak a pénzetekért kaphattatok. Nem hibáztatlak titeket, hogy olyan nagyon fiatalon elküldtetek egy bentlakásos iskolába. Azt gondolom, hogy ti valóban azt hittétek, hogy ez a legjobb, amit tehettek velem, meg az öcsémmel, akit szintén beírattatok egy bentlakásos iskolába. Az ország egy másik szegletében, mérföldekre tőlem. Tudjátok, mit tudok nehezen megbocsátani? Azt, hogy amikor egyértelmű jelek mutatták, hogy valami nem működik – amikor állandóan problémáim voltak, amikor folyamatosan boldogtalan voltam, amikor öngyilkosságot akartam elkövetni – ti nem csináltatok semmit. Nem értem, hogy miért nem láttátok be, hogy ez nem működik, miért nem vettetek ki az iskolából, hogy együtt kitalálhassuk, hogyan tovább. Nem értem, hogy tudtátok megtenni azt, amikor a szünetekben hazamentünk, hogy egyszer sem mondtátok, hogy maradjak itthon. Hogyhogy nem vettétek észre a jeleket, hogy zaklatják a testvéremet? Miért nem próbáltátok rendbe hozni a családi életünket? Meg volt a lehetőségetek, hogy jóvátegyétek a dolgokat. Nem ez lenne egy szülő feladata? Miután megszöktem, miután megkíséreltem az öngyilkosságot, azt mondtátok, szedjem össze magam és menjek vissza az iskolába – és én így tettem. Ez megtanított arra, hogy nem számít, milyen rosszul érzem magam, semmi sem fog megváltozni.

Hosszú ideig próbáltam elfelejteni. Keményen tanultam, lediplomáztam, sikeres lettem. De egyszerűen képtelen vagyok elfelejteni! Azon gondolkodom, hogy hogy tudjátok magatoknak megbocsátani azt, amit velünk tettetek. Hajóutazásokra mentetek, partikon vettetek részt, hétvégéken kiruccantatok külföldre. Megérte? Talán így volt a legkényelmesebb nektek, soha nem kellett kimosnotok az iskolai egyenruhánkat, segíteni a házi feladatban, áthívni a barátainkat, vagy elvinni minket fociedzésre, úszásra, vagy esetleg buliba. Rengeteg időtök volt egymásra egy makulátlan, gyerekzsivajtól mentes házban. Azt csinálhattatok, amit akartatok. Ez biztos nagyon klassz lehetett.

Dühös vagyok, hogy nem éreztétek elég erősnek magatokat ahhoz, hogy változtassatok! Mit szóltatok volna ahhoz, ha felfogjátok, hogy a gyereketek nem puszira ébred reggel, hanem egy csengő hangjára? Hogy tudtatok rábízni vadidegenekre? Azt mondtátok, szerettek engem, de amikor a legnagyobb szükségem volt a szeretetekre, akkor nem voltatok sehol. A leveleitek, a képeslapjaitok, a telefonhívásotok nem helyettesítették a szeretetet.

Sajnállak titeket, miközben haragszom. A kívülről csodás életeteken repedések mutatkoznak. Most is utazgattok, de tudom, hogy menekültök a magányos életetek elől. A működésképtelen családi életünk egy roncs. Azon tűnődöm, hogy vajon éreztek-e bűntudatot, vajon másképp csinálnátok-e bármit is.

A gyerekeim állami iskolába járnak. Nem tökéletes, semmi különleges, de nekünk megfelel. A legjobb oktatást nem pénzért lehet megvenni, hanem otthon lehet rálelni, egy kaotikus, tökéletlen, rendetlen, de következetes család részeként. Úgy kell gyereket nevelni, hogy minden nap jelen vagy az életében. És a legviccesebb, hogy ez egy filléredbe sem kerül. Ezt mindenki megengedheti magának.

Próbálok túllépni a múlton és megbocsátani nektek, de ez nagyon nehéz úgy, hogy az elhagyatottság és a kiszolgáltatottság érzése lépten-nyomon felszínre tör az életemben. És el tudjátok képzelni, hogy milyen csábító érzés az, hogy ne foglalkozzak veletek most, hogy öregszetek és egyre több figyelmet és társaságot igényeltek?

A fiatok

Forrás: https://www.theguardian.com/lifeandstyle/2017/jan/07/a-letter-to-my-parents-who-abandoned-me-to-boarding-school

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Fejlesszünk érintéssel!
iskola, óvoda

Fejlesszünk érintéssel!

A kisiskolások között egyre gyakrabban találkozunk iskolai, tanulási nehézséggel. Később aztán nehezen tudjuk behozni a lemaradást. A megváltozott életmódunk miatt kimarad számos olyan tevékenység, élmény, történés, ami fejleszti, felkészíti a testünket és az agyunkat a tanulásra. Az egyik ilyen fontos terület a taktilis rendszer, amely az érintés és bőrérzékelés, ingerlés segítségével készít fel bennünket például a finommotorikai feladatokra, azaz például az írásra.

3 aranyos módja, hogyan ösztönözheted a gyerekedet, hogy jobb legyen
interjúk

3 aranyos módja, hogyan ösztönözheted a gyerekedet, hogy jobb legyen

Több tanulmány is kimutatta, hogy a meleg, szeretetteljes szülő-gyerek kapcsolat összefüggésben van a jobb önértékeléssel, a jobb szülő-gyerek kommunikációval, a jobb tanulmányi eredménnyel és a kevesebb pszichológiai és viselkedési zavarral.

4 kérdés azokhoz a gyerekekhez, akik félnek új dolgokat kipróbálni
határon túl

4 kérdés azokhoz a gyerekekhez, akik félnek új dolgokat kipróbálni

Az egyik leggyakoribb félelem, amivel a gyerekek szembesülnek, az új dolgok kipróbálása, az új szituációkban való helytállás. A bizonytalanság és az félelem bénító tud lenni. És ha ezt nem győzzük le gyerekkorunkban, élethossziglan kísérthet. Forrás: seangrover.com

Busójárás kisgyerekekkel
ajánló

Busójárás kisgyerekekkel

Egy ideje már szerepelt a családi bakancslistán, hogy egyszer mi is megnézzük Mohácson a busójárást. Kicsi gyerekeink vannak, szóval tartottunk a rendezvénytől (hatalmas tömeg, hangos, ijesztő jelmezbe bújt emberek), ráadásul szállást sem könnyű ilyenkor találni.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.