Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
határon túl

Levél szüleimnek, akik beraktak egy bentlakásos iskolába

Egy olvasónk hívta fel erre a levélre a figyelmemet, és annyira magával ragadott, hogy úgy éreztem meg kell osztanom veletek. Nem azért, mert azt hiszem, hogy bármelyikőtök bentlakásos iskolába íratná a gyerekét. Azért sem, mert azt hinném, hogy szívtelen szülők vagytok, vagyunk. Sokkal inkább azért, mert azt látom, hogy sok szülő gyakran vélt előnyöket, pozitív történéseket vár olyan helyzetekben, amik sokszor kényelmetlenek a gyerekei számára. Mert azt hiszik, hogy hosszú távon az előnyükre válik, nem törődnek azzal, hogyan érzik benne magukat. Pedig gyakran nem a cél a fontos, hanem az oda vezető út.

Megértem, miért tettétek. Elméletben. Értem, hogy a legeslegjobb oktatást szántátok nekem, amit csak a pénzetekért kaphattatok. Nem hibáztatlak titeket, hogy olyan nagyon fiatalon elküldtetek egy bentlakásos iskolába. Azt gondolom, hogy ti valóban azt hittétek, hogy ez a legjobb, amit tehettek velem, meg az öcsémmel, akit szintén beírattatok egy bentlakásos iskolába. Az ország egy másik szegletében, mérföldekre tőlem. Tudjátok, mit tudok nehezen megbocsátani? Azt, hogy amikor egyértelmű jelek mutatták, hogy valami nem működik – amikor állandóan problémáim voltak, amikor folyamatosan boldogtalan voltam, amikor öngyilkosságot akartam elkövetni – ti nem csináltatok semmit. Nem értem, hogy miért nem láttátok be, hogy ez nem működik, miért nem vettetek ki az iskolából, hogy együtt kitalálhassuk, hogyan tovább. Nem értem, hogy tudtátok megtenni azt, amikor a szünetekben hazamentünk, hogy egyszer sem mondtátok, hogy maradjak itthon. Hogyhogy nem vettétek észre a jeleket, hogy zaklatják a testvéremet? Miért nem próbáltátok rendbe hozni a családi életünket? Meg volt a lehetőségetek, hogy jóvátegyétek a dolgokat. Nem ez lenne egy szülő feladata? Miután megszöktem, miután megkíséreltem az öngyilkosságot, azt mondtátok, szedjem össze magam és menjek vissza az iskolába – és én így tettem. Ez megtanított arra, hogy nem számít, milyen rosszul érzem magam, semmi sem fog megváltozni.

Hosszú ideig próbáltam elfelejteni. Keményen tanultam, lediplomáztam, sikeres lettem. De egyszerűen képtelen vagyok elfelejteni! Azon gondolkodom, hogy hogy tudjátok magatoknak megbocsátani azt, amit velünk tettetek. Hajóutazásokra mentetek, partikon vettetek részt, hétvégéken kiruccantatok külföldre. Megérte? Talán így volt a legkényelmesebb nektek, soha nem kellett kimosnotok az iskolai egyenruhánkat, segíteni a házi feladatban, áthívni a barátainkat, vagy elvinni minket fociedzésre, úszásra, vagy esetleg buliba. Rengeteg időtök volt egymásra egy makulátlan, gyerekzsivajtól mentes házban. Azt csinálhattatok, amit akartatok. Ez biztos nagyon klassz lehetett.

Dühös vagyok, hogy nem éreztétek elég erősnek magatokat ahhoz, hogy változtassatok! Mit szóltatok volna ahhoz, ha felfogjátok, hogy a gyereketek nem puszira ébred reggel, hanem egy csengő hangjára? Hogy tudtatok rábízni vadidegenekre? Azt mondtátok, szerettek engem, de amikor a legnagyobb szükségem volt a szeretetekre, akkor nem voltatok sehol. A leveleitek, a képeslapjaitok, a telefonhívásotok nem helyettesítették a szeretetet.

Sajnállak titeket, miközben haragszom. A kívülről csodás életeteken repedések mutatkoznak. Most is utazgattok, de tudom, hogy menekültök a magányos életetek elől. A működésképtelen családi életünk egy roncs. Azon tűnődöm, hogy vajon éreztek-e bűntudatot, vajon másképp csinálnátok-e bármit is.

A gyerekeim állami iskolába járnak. Nem tökéletes, semmi különleges, de nekünk megfelel. A legjobb oktatást nem pénzért lehet megvenni, hanem otthon lehet rálelni, egy kaotikus, tökéletlen, rendetlen, de következetes család részeként. Úgy kell gyereket nevelni, hogy minden nap jelen vagy az életében. És a legviccesebb, hogy ez egy filléredbe sem kerül. Ezt mindenki megengedheti magának.

Próbálok túllépni a múlton és megbocsátani nektek, de ez nagyon nehéz úgy, hogy az elhagyatottság és a kiszolgáltatottság érzése lépten-nyomon felszínre tör az életemben. És el tudjátok képzelni, hogy milyen csábító érzés az, hogy ne foglalkozzak veletek most, hogy öregszetek és egyre több figyelmet és társaságot igényeltek?

A fiatok

Forrás: https://www.theguardian.com/lifeandstyle/2017/jan/07/a-letter-to-my-parents-who-abandoned-me-to-boarding-school

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Lehet az élethez túl fiatal vagy túl öreg valaki?
iskola, óvoda

Lehet az élethez túl fiatal vagy túl öreg valaki?

Bár Magyarországon még kevésbe vagyunk hajlandók foglalkozni a diszkrimináció különböző bugyraival, de válogatott fajtáival és fokozataival nap, mint nap találkozunk, sőt mi magunk vagyunk gyakorlói vagy elszenvedői. Szinte látom a kétkedő tekinteteket. Íme, egy közülük.

3 aranyos módja, hogyan ösztönözheted a gyerekedet, hogy jobb legyen
interjúk

3 aranyos módja, hogyan ösztönözheted a gyerekedet, hogy jobb legyen

Több tanulmány is kimutatta, hogy a meleg, szeretetteljes szülő-gyerek kapcsolat összefüggésben van a jobb önértékeléssel, a jobb szülő-gyerek kommunikációval, a jobb tanulmányi eredménnyel és a kevesebb pszichológiai és viselkedési zavarral.

Posztolj egy pucér képet magadról!
határon túl

Posztolj egy pucér képet magadról!

Neem? Oké, akkor legyen fürdőruhás. Esetleg olyan, amin festékes az arcod, paradicsomos spagetti lóg a homlokodba.. vagy egy toporzékolósat? Azt mondod, hogy nekem elment az eszem? Én korábban ezt simán megtettem. Igaz, nem én voltam rajta, hanem a gyerekek. Aztán egyre több infó jött szembe velem a digitális szülőségről és elszégyelltem magam. 

3 szokás, ami a gyerekednek is segít a feladatszervezésben
ajánló

3 szokás, ami a gyerekednek is segít a feladatszervezésben

A gyerekek egyfolytában lesik minden mozdulatunkat, úgyhogy mutassuk meg nekik, hogyan kell okosabban tanulni néhány szokásunk megváltoztatásával.

Sokkal nagyobb hatással vagyunk a gyerekeinkre, mint azt eleinte gondolnánk, ami először akkor kezd nyilvánvalóvá válni, amikor elkezdik utánozni a hanglejtésünket, használni a kifejezéseinket. De amikor rájövünk erre a „hatalmunkra”, akkor fel tudjuk használni ezeket az egyszerű szokásainkat úgy, hogy pozitívan befolyásoljuk a gyerekünk iskolai előmenetelét.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.