Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Lehet az élethez túl fiatal vagy túl öreg valaki?

Bár Magyarországon még kevésbe vagyunk hajlandók foglalkozni a diszkrimináció különböző bugyraival, de válogatott fajtáival és fokozataival nap, mint nap találkozunk, sőt mi magunk vagyunk gyakorlói vagy elszenvedői. Szinte látom a kétkedő tekinteteket. Íme, egy közülük.

Az ageizmus az életkoron alapuló előítélet és hátrányos megkülönböztetés megnevezése. Ez a működésmód negatív sztereotípiákon alapul, előítéletek és diszkrimináció formájában nyilvánul meg. Lényege, hogy valakit pusztán biológiai életkora alapján ér megkülönböztetés, vagy csupán mert megjelenése, viselkedése alapján túl fiatalnak, vagy túl öregnek látszik. Hogy mihez is látszik sokáig túl fiatalnak majd túl öregnek minden ember, ezekkel a kérdésekkel foglalkozik az ageizmus.

Ha jobban belegondolunk az élet egy fázisában vagy különböző élethelyzetekben mindenkit utolér a diszkrimináció, az elnyomás, a kirekesztettség és a kisebbrendűség érzése. Az életkorokhoz kapcsolódó stigmák különösen jól mutatják be, hogy nincsen olyan ember, aki kivétel lenne ez alól. Persze van, aki ilyen bugyrok mélyén éli le az életét, amit nem lehet összehasonlítani azzal, ha valakinek az egyetlen ilyen felidézhető saját élménye a gyerek-felnőtt viszonyhoz kötődik. Ettől azonban még nem kevésbé fontos, hogy tudomást vegyünk a létezéséről, mert az életkor alapú előítélet és megkülönböztetés egyike azoknak, amelyek társadalmilag a leginkább elfogadottak – vagy elnézettek -, sőt, a leginkább intézményesültek.

Amikor az emberek az élet napos oldalán vannak, akkor arra a nagyon nyilvánvaló tényre nem akarnak gondolni, hogy egyszer mindannyian megöregszünk. Ennek oka talán az, hogy az életkor nem egy velünk született statikus állapot (mint amilyennek pl. a bőrszínt, vagy a nemet hisszük), hanem egy folyamat eredménye és ez elegendő ahhoz, hogy lerázzuk magunkról azt a felelősséget, hogy saját magunkra is érvényesnek tartsuk az öregedés törvényszerűségeit, míg meg nem történik velünk.

Úgy tűnik társadalmi norma, hogy nem vagyunk hajlandóak elfogadni a test öregedését, küzdünk ellene. Ez folyik a médiából. Fiatalság- és testkultuszban élünk, ahol tilos megöregedni, mert ha mégis megteszed, akkor a társadalom kíméletlenül leszámol veled. Félreállít, terhes leszel a számára, marginalizál. Talán fél is, mert ha túlságosan szem előtt vagy, akkor állandóan szembesíted vele: az öregedés mindenkit elér, nincs hová bújni. Nem véletlen, hogy ez így van, ha belegondolunk, hogy maga az elmúlás és a halál olyan tabu, amiről nem beszélünk természetesen a gyerekekkel, nem készülünk fel rá, így aztán marad a félelem és a hárítás.

Az életkorhoz kötődő előítéletek üzenete egyértelmű, mi – a társadalom – azt gondoljuk, hogy kamasznak és öregnek lenni rossz. Olyan állapot, amikor az ember valami módon alárendelt, kiszolgáltatott helyzetben van, amikor még nem, vagy már nem elég kompetens ahhoz, hogy a társadalom értékes része lehessen. Olyan állapot, amikor az ember önállótlan és azok segítségére szorul, akik a táradalom számára éppen a legértékesebb, aktív korban vannak. Azok a szerencsések, akik éppen részesei ennek az életkor adta előnyös életszakasznak, nincsenek is tudatában annak, hogy megfosztják az érintetteket a felelősségtől, a hatalomtól, méltóságtól, a kontroll érzetétől.

Az adultizmus a felnőttkorból fakadó hatalom és előjogok gyakorlása a fiatalokkal szemben, és így az egyik olyan kirekesztés, ami mindannyiunk számára meglévő tapasztalat.

Gyerekként mindenki megtapasztalja, hogy vannak dolgok, amiket még nem tud megcsinálni, mert nem elég magas vagy erős hozzá, vannak dolgok, amiket még nem ért meg. Kiderül, hogy egy csomó dolgot tudnak a felnőttek, amiket ő nem és számtalan dolog van, amikben rászorul a felnőttek segítségére. A felnőttek nagyon fontos szerepet játszanak a gyermekek megfelelő testi, lelki, értelmi és érzelmi fejlődésében. Abban, hogy önálló, autonóm személyiséggé válhasson, hogy önállóan legyen képes döntéseket hozni, hogy ő maga is felelős felnőtté válhasson.

Ott ér véget a segítő támogatás és kezdődik az adultizmus, amikor a felnőttek megrészegülve ettől a hatalomtól nem segíteni, hanem irányítani akarják a gyerekeket és hiába cseperedik, hiába okosodik, egyszerűen nem tudják elhinni, hogy saját befektetett munkájuk nyomán egyre önállóbb, egyre felelősebb, egyre felnőttebb lesz az a gyerek. Így lehetséges, hogy sok szülő (és pedagógus is) képtelen megbízni saját gyermekében. Abban, hogy képes saját magával kapcsolatos döntéseket önállóan meghozni, vagy, hogy egyre inkább képes magáról gondoskodni. Képes rá, hogy saját életének aktív alakítója és ne csupán elszenvedője legyen.

Egy egyszerű példával élve, jó lenne, ha hagynánk kanállal enni egyedül a másfél évest, ha akar, akkor is, ha koszt csinál eleinte. Jó lenne, ha a hároméves megkenhetné magának a vajas kenyeret. Ha akarja, akkor megtanítanánk megcsinálni a rántottát nyolcéves gyermekünknek. Amikor legközelebb nekiáll egyedül, nem állnánk ugrásra készen, és nem osztogatnánk folyton jó tanácsokat arról, hogy hogyan kell jobban csinálni, de ott lennénk a biztonságos háttérben, hogy ha kellünk, akkor viszont segítsünk. Csak hagynánk és örülnénk. Már ezt is tudja! És persze nem tennénk hozzá, pedig milyen kicsi még, legfeljebb rácsodálkoznánk, arra, hogyan lehet az, hogy én még nem csináltam 8 évesen ezt meg, pedig biztosan képes lettem volna rá. A példák biztosan elkezdtek már mindenkinél felugrálni.

Amikor a gyerekek kamaszok lesznek, már olyan sok tapasztalat állhat a hátuk mögött és annyi pozitív élményben lehet részük saját képességeikre és hatóerejükre vonatkozóan - ha hagyjuk -, hogy valójában az tűnik furcsa feltételezésnek, hogy nem képesek önállóan dönteni, választani, hogy nincs saját véleményük, és hogy helyettük kell még mindig a szülőnek gondolkodni.

Amikor azt hiszik a felnőttek, hogy a fiatalok saját életüknek nem alanyai, hanem tárgyai csupán, akkor visszaélnek a felnőttkorból fakadó hatalmukkal. Ez a hatalomdemonstrálás és gyakorlás önállótlanná teheti a fiatalokat és vérmérséklettől függően lesznek fejet hajtó, vagy szélsőségesen, akár önpusztítóan lázadó kamaszok. A felnőttségből adódó hatalommal való visszaélés egyfajta elnyomás és a gyerekek önértékelésére romboló hatású. Passzivitást, inaktivitást, önállótlanságot, bizonytalanságot, és indokolatlan függést eredményezhet.

Mindenki hallott már ilyen mondatokat, ha máshol nem akkor az utcán, vagy a villamoson:

„Majd kinövöd.” „Túl fiatal vagy még ehhez.” „Te ezt még nem tudhatod.” Én tudom, neked mi a jó.” „Á, ez csak egy állapot, majd kinövöd.” „Korodhoz képest milyen okos vagy.” „Ne légy ilyen gyerekes!” „Majd ha felnőtt leszel, te is meghozhatod ezeket a döntéseket.” „Amíg én fizetem neked …..” Stb.

Ha véletlenül mégis saját magunkra ismerünk, - és különösen akkor, ha kamasz gyerekeink vannak -, akkor vegyük fel a napi rutinba a következő kérdéseket belső monológok folytatásához:

„Bánnék így egy felnőttel?”

„Vajon szólnék egy másik felnőtthöz ilyen hangnemben?”

„Egy másik felnőtt kezéből is kikapnám ezt?”

„Egy másik felnőtt helyett is meghoznám ezt a döntést?”

„Egy felnőttel szemben is támasztanék ilyen elvárásokat?”

„Korlátoznék egy másik felnőttet ilyen módon?

forrás: https://freechild.org/adultism/

Ha ezt megtesszük, saját magunk számára is érthetetlenné válik majd, miért is viselkedünk így. Egyszerre átfordulhat az egész kép, hirtelen bevillanhat egy másik perspektíva. Hirtelen felvillanhat az a gondolat is, hogy a gyerekeink miért és milyen előítéletekkel gondolkodnak rólunk, felnőttekről. Hogy mindez hogyan állít akadályokat a kiegyensúlyozott és őszinte kapcsolatok elé szülő és gyerek között. Egy olyan saját tapasztalatra tehetünk szert, amivel tudatosan foglalkozva jobban megérthető az összes többi diszkrimináció működése és az is, hogy mi magunk hogyan ne éljünk vissza egyszerű állapotokból, helyzetekből levezethető hatalmunkkal.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Korlátozzuk az okostelefonokat!
iskola, óvoda

Korlátozzuk az okostelefonokat!

Hangzik sok szülő felhívása. Együtt, közösen üzenjünk hadat, az iskola ne engedeje, a szomszéd fiú ne mutogasson videokat a gyerekemnek, és számos világhírű fejlesztőre, kutatóra hivatkozva óvjuk meg gyerekeinket. Miközben azt fejeltik el, hogy az első eszközt nem az iskola, nem a szomszéd kisfiú, hanem ők maguk adták a gyerek kezébe. Ők kapcsolták be a tévét és ők tanítják a felhasználói szokásokat a saját gyermeküknek.

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Új iskola, óvoda
határon túl

Új iskola, óvoda

Most már kijelenthetem, azt hiszem, hogy egészen pontosan tudom, mit éreznek a gyerekeim az új iskolájukban: túl vagyok mind a négy szülői értekezleten (a legidősebbnek már ilyenje nincs, szóval az a terep továbbra is ismeretlen).
Ülök az osztály(-ok)ban/csoportban, teljesen ismeretlen környezetben (némi tévelygés után megtalálom a megfelelő osztálytermet), teljesen idegen emberek között (és rátok gondolok, drága volt szülőtársak, óvodában, iskolában). 

Fortnite, a menő játék
ajánló

Fortnite, a menő játék

Különösen az ADHD-s és a szociális képességekkel bajlódó gyerekek szülei számára állított össze az Understood oktatási portál bloggere tanácsokat, mit érdemes tenniük, ha a gyerekeik a Fortnite játékkal játszanak. Úgy gondoltam, hogy mások számára is érdekes és megfontolandó lehet, így alább olvashatjátok, mit javasol a szülőknek Mark J. Griffin, Ph.D., aki az unokájával próbálta ki a játékot, hogy megtapasztalja,hogyan érinti a gyerekeket ez a játék.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.