Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Szex az iskolában?

Mármint kinek a dolga a felvilágosítás? Szülőé, baráté, az iskoláé? Nehéz kérdés, és egyre korábban kerül elő. Nem olyan régen, a nyolcéves fiam egyik este megkérdezte tőlem: „neked milyen érzés volt a papával szexelni?” És fapofával válaszoltam, hogy jó. Ebből egy nagyon komoly és fontos beszélgetés kerekedett.

Ahogy abból is, amikor azt kérdezte egy vacsorakészítés közben, hogy „mit csinál egy kurva”? A férjem már krákogni kezdett, mire gyorsan rávágtam: pénzért szexel.
Nem vagyok ám én sem feltétlenül felkészülve arra, hogy szavakba öntsem a testem, a vágyaim és a szexualitásom részleteit. Azt azonban tudom, hogy olyan környezetet szeretnék teremteni a fiamnak, ahol ezekkel nyíltan, őszintén és bátran szembenézhet. Kérdezhet és válaszokat kaphat. És ahogy sok minden más téren, ebben is tanulok tőle, vagy inkább általa. Megint egy olyan terület, kérdés, ami tükröt tart elém, és segíti, hogy jobb legyek, hogy fejlődjek.

A szexuális témájú beszélgetéseink során meg kell tanuljam, hogy tárgyilagosan, egyértelműen fogalmazzak és válaszoljak a kérdéseire, mindig épp csak annyit, amennyi fontos, amitől érthető az adott téma. Ezt a képességet amúgy egyéb témában is fejleszthetném. Úgy kell elmondjak, egy amúgy szavakba nehezen önthető kérdéssort, hogy az ne legyen obszcén, kínos, közönséges, de túlmisztifikált, csöpögős sem. Azt kell közvetítenem, hogy ez az élet egyik természetes velejárója. A nemiség az egyik legfontosabb sajátságunk. Leginkább ez határoz meg bennünket. Ahogy viszonyulunk, amit gondolunk magunkról. Nőiességünkről vagy férfiasságunkról.

Mindemellett a nyílt beszéd nem csak a tudás megszerzésében, hanem alkalmazásában is rendkívül fontos. Azt szeretném, ha egy érző, és a társát meghalló, megértő szerető válna a fiamból. És ebbe nem fér bele a tabu, a ki nem mondott, elfordított fejek, az elnevetett mondatok. Csakúgy, ahogy megtanítottam enni, öltözni, mosakodni, meg kell tanítsam arra is, hogyan fejezze ki a vágyaival, a szexualitással kapcsolatos érzéseit, gondolatait, kíváncsiságait.

Ne higgyük, hogy egy kisiskolásnak nincsen szexuális élete. Nem abban a formában, ahogy nekünk, de létezik a fantáziálás, az érdeklődés, a saját vagy a másik testének érintése, a vágy, a kíváncsiság. Más formákat ölt, sokszor nem azonosítjuk ezeket, de jelen van a hétköznapokban.

Az, hogy a szex, mint beszédtéma mikor kerül elő, sok mindentől függ. Például a környezettől, a társaktól. Az, hogy az osztályban már elsőben erősen jelen voltak a szexuális utalások, a témafelvetés, az persze megdöbbentett engem is. Mert nagyon konkrétan, az információk és a tudások azonnali cseréje indult meg. A nagyobb tesótól, a többet tévézőtől, a jól informáltaktól beszivárgott nagyon sok információ, ami aztán a gyermeki szájjal színezve édes, sokszor groteszk helyzeteket eredményezett. Ezért is döntöttem úgy, hogy ahogy már az óvodában sem himihumiztam el a hogyan lesz a kisbaba kérdéssorozatot, a konkrét szexuális tartalmakra irányuló kérdésekre is egyenes és azonnali válaszokat adok. Már csak azért is, hogy helyre tegyem a téves információkat, a nagyratörő történeteket. Nem mondom, persze voltak részletek, amelyeket némileg finomított verzióban tálaltam, például a szopás aktusát meglehetősen szűkszavúan, és jelentős csúsztatásokkal árnyaltam.

Bennem is felmerült, hogy jaj, ezekről nem akartam volna még ilyen részletességgel beszélni. Meg hogy mindaddig, amíg nem indul be a nemi érés folyamata, még közelébe sem kerül a valódi érdeklődésnek. És talán nem pontosan érti, miről beszélek. De őszinte leszek, és kilencévesen már az én koromban is nagyban ment a diskurzus, meg a témázgatás. És menő volt erről beszélni. Menő volt képben lenni, és menő volt hányavetin odavetni a barátaimnak a megfelelő információt.

A hagyományosan hozzáférhető felvilágosító irodalom, amennyire tudom, eléggé babarózsaszínben tünteti fel, és homályban tartja a részleteket. Csakúgy, ahogy előszeretettel homályban tartja az iskola is a szexualitás részleteit. Mármint a hivatalos vonal. Mert persze biztosan vannak pedagógusok, akik reagálnak az adott helyzetekre, és partneri beszélgetésekbe bonyolódnak a gyerekekkel. És persze nem egyszeri alkalommal, hanem folyamatosan jelen vannak, hogy válaszoljanak kérdésekre. (Nem csak szexuális tartalom esetén.)

A skandináv országokban, ahogy sok minden egyéb is a gyereknevelés, az oktatás területén, egyszerű, de egyértelmű formái léteznek a felvilágosításnak. Például az oktató videó. Ahol teljes részletességgel és a maguk természetes valójában, bemutatásra kerülnek a nemi szervek és azok működése. Ilyen videó körözött nem régen a közösségi oldalakon is. Itt és itt nézhetitek meg.

Vagy ilyen, felhördülést keltett napközis színező, (itt találni róla cikket) amely szintén skandináv vonal, és amelyben szexuális izgalomban lévő férfi nemi szervet lehet kiszínezni. Kis leírás is tartozik hozzá, hogyan működik. Kapott persze a kiadvány! Talán akik felháborodnak rajta, azoknak nincsen még gyerekük, vagy régen volt és elfelejtették, vagy sosem beszélgettek a gyerekekkel. Illetve vélhetően ők maguk sem voltak gyerekek, eleve értő, felvilágosult és viselkedni tudó felnőttként születtek, felkészülve a felelős szexuális életre. Így szerencsére sosem kellett ezzel a problémával szembesülniük: amikor a gyerek kérdez.

Ezért nekik mondom, hogy nyilván nem a babáját édesdeden fésülgető kislány orra elé kell váratlanul odatolni, apa brajzliját, és arra ösztökélni, hogy színezgesse ki, hogy elég felvilágosult legyen. Hanem azokkal az érdeklődő, kérdező gyerekekkel kell elvonulni, leülni, és végiglapozni ezeket a rajzokat, akikről tudjuk, hogy foglalkoztatják ezek a kérdések. A magunk helyzetét is megkönnyítjük, ha a kezünkben van egy ilyen kiadvány, és a legtermészetesebb dolog, hogy leülünk, és ismeretterjesztő könyvet olvasunk. Már ha ez természetes amúgy is. Nem mondom, a színező mivoltot én sem értem pontosan, miért is kéne kiszínezni, de azt már megtanultam, hogy rendkívül változatos és sokféle az a mód, ahogy egy témát közelebb tudunk hozni a gyerekekhez, ahogy meg tudjuk értetni velük a fontosat, a lényeget. Talán valakinek ez a természetes. A punci és fütyi színezés.

És aki még mindig szörnyülködik, annak jó, ha tudja, hogy ez nem kötelező tananyag. Az a szülő, aki szeretné, megveheti. Az a tanár, aki érzékeli, hogy az osztályban felfokozott érdeklődés és konzultáció zajlik a gyerekek körében, az beszerezheti és szemléltetheti. Vagy csak a maga számára átolvashatja, hogy ez a könyv mit és hogyan mond erről a témáról. És esetleg meríthet belőle, tematizálhatja a beszélgetést és például nem vár hetedik osztályig, amíg a biológia tananyag érinti a kérdést, az amúgy már  - kis túlzással - aktív szexuális életet élő gyerekek esetében.

Hogy közben majd vihognak és kuncognak? Talán igen. Hogy további kérdéseket nyitunk meg ezzel? Valószínű! Hogy nehéz lesz nekünk erről beszélnünk? Egészen biztosan! És az is biztos, hogy bizalmat, őszinteséget építünk mindeközben. Ha nem megyünk elébe a kérdéseknek, nem ömlesztjük rájuk egy hivatalos felvilágosítás keretében az összes információt. Ha valóban arra adunk választ, amit kérdeznek. Nem hallgatunk el, nem halasztjuk el a választ, nem éreztetjük azt, hogy ez valami felnőtt, titkos dolog. Már csak azért is, mert ez vele is meg fog történni. Szexelni fog. Ahogy mi is. És azt kívánom minden gyereknek, hogy ez legyen élete legfontosabb, legszebb és legtermészetesebb része. Erre kell felkészítenünk őket.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Korlátozzuk az okostelefonokat!
iskola, óvoda

Korlátozzuk az okostelefonokat!

Hangzik sok szülő felhívása. Együtt, közösen üzenjünk hadat, az iskola ne engedeje, a szomszéd fiú ne mutogasson videokat a gyerekemnek, és számos világhírű fejlesztőre, kutatóra hivatkozva óvjuk meg gyerekeinket. Miközben azt fejeltik el, hogy az első eszközt nem az iskola, nem a szomszéd kisfiú, hanem ők maguk adták a gyerek kezébe. Ők kapcsolták be a tévét és ők tanítják a felhasználói szokásokat a saját gyermeküknek.

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Új iskola, óvoda
határon túl

Új iskola, óvoda

Most már kijelenthetem, azt hiszem, hogy egészen pontosan tudom, mit éreznek a gyerekeim az új iskolájukban: túl vagyok mind a négy szülői értekezleten (a legidősebbnek már ilyenje nincs, szóval az a terep továbbra is ismeretlen).
Ülök az osztály(-ok)ban/csoportban, teljesen ismeretlen környezetben (némi tévelygés után megtalálom a megfelelő osztálytermet), teljesen idegen emberek között (és rátok gondolok, drága volt szülőtársak, óvodában, iskolában). 

Fortnite, a menő játék
ajánló

Fortnite, a menő játék

Különösen az ADHD-s és a szociális képességekkel bajlódó gyerekek szülei számára állított össze az Understood oktatási portál bloggere tanácsokat, mit érdemes tenniük, ha a gyerekeik a Fortnite játékkal játszanak. Úgy gondoltam, hogy mások számára is érdekes és megfontolandó lehet, így alább olvashatjátok, mit javasol a szülőknek Mark J. Griffin, Ph.D., aki az unokájával próbálta ki a játékot, hogy megtapasztalja,hogyan érinti a gyerekeket ez a játék.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.