Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Hogyan tanulom meg elengedni a felnőtt lányomat

Vállammal a fülemnek szorított telefonban beszélgetek a nővéremmel. Új keletű telefonos kapcsolat a mienk, ezért meg is becsülöm, nem tesszük le egykönnyen a „kagylót”. Közben éppen bekeverek egy adag kenyeret, letörlöm az asztalt, összepakolok, mosogatógép ki-be, zöldséget pucolok.. zajlik a konyhai életem.

Ekkor kiált be a nagylányom: Anya, megyek! – mondja és már nyitja is az ajtót. Búcsúzásra idő sincs, nincsen egyedül. Már lép is ki az ajtón, mielőtt észbe kaphatnék.

Két napja mesél megint arról, hogy el fog költözni. Néha azt mondja – Akkor erről beszéljünk még, jó! – tudja, hogy nem egyszerű ez nekem és talán neki sem.

Másodszor próbálkozik, így kicsit szkeptikus vagyok. Nem kellene. Talán meg sem akarom hallani, szembe sem akarok nézni ezzel az újszerű állapottal.

Húsz éves, ilyen koromban költöztem el én is egy másik városba, kollégiumba. Volt magyarázat. Oda vettek fel – mondtam, de tudtam, nem véletlenül jelentkeztem a több, mint 200 kilométerre fekvő város egyetemére. Nem is próbáltam meg Budapesten felvételizni. Ki akartam magam próbálni máshol, más környezetben, szabadabban az ismeretlenben. Nekem is több nekifutásom volt.

A lányom talán még nálam is könnyebb helyzetben volt itthon. Persze gyakran kellett érvelnie döntései mellett, árgus szemek figyelték rendjét és rendetlenségét és egy család mellett kipihennie sem könnyen lehet a másnapokat.... szóval értem én. Így van ez rendjén.

Csapódik az ajtó. Kiürül egy szoba. A rendetlensége még benne. Pakolgatok. Akkor ezt most valahogyan fel kellene dolgozni – gondolom magamban. Hogy lassan elmegy, eltűnik a mindennapjaimból a kicsi lányom. (Már el is felejtem, hogy évek óta alig látom, mert vagy távol van a háztól, valamelyik barátjánál alszik, bulizik vagy éppen bezárja az ajtaját és kiteszi a „Belépni tilos!” táblát.) Azonnal hiányozni kezdenek a le sem folytatott beszélgetések, a kihagyott ölelések, a reggeli „Jó reggelt, Édesem!” beköszönések. Azonnal megkezdem itthonléte idealizálását.

Megnézem az instát, postolt-e valamit. Este ráírok, hogy minden rendben van-e. Felhívom.

Tudom, ki kell találnom, hogyan töltsem be az űrt, amit a költözése okozott. Nekiállok olvasgatni a neten. A legtöbb írás a leváló fiatalokról, fiataloknak szól. Megpróbálom megfordítani mondanivalójukat, hiszen eddig sem volt kérdés számomra, hogy az élete, nehézségei, tanulásai, tapasztalásai, – legalábbis, amit velem megoszt – mind-mind rólam is szólnak. Kölcsönös fejlődés, párhuzamos tanulás mindkettőnknek.

Rájövök, hogy az elengedéssel ugyanazt a támogatást nyújtom, mint amit eddig próbáltam adni a velem együtt élő gyerekemnek. A korának éppen megfelelő tanítást, tapasztalatokat.

Megtanulja azt, hogy merjen dönteni, döntéseket hozni saját igényei szerint. Higgyen abban, hogy a másik – jelen esetben én –képes feldolgozni az ő távozását, azt, hogy felnőtt lett. Asszertívabbá válik. Meg is ismeri saját igényeit, hiszen az új albérletben hamar szembesül azzal, hogy lakótársai másképp vezetik háztartásukat, mint ahogyan azt ő elképzelte. El kell fogadnia az új környezet szabályait. Rájön arra, mennyi minden – eddig természetesnek megélt körülmény – fontos a számára. Rájön arra, hogy valójában mi is a fontos számára. Kialakul benne a saját rendje, a saját maga által elképzelt, már való felnőtt léte.

Felelősségvállalást tanul, hogy a döntéseinek következményei vannak, az idealizált önálló, felnőtt élet több feladattal, vállalással is jár. A napi tevékenységei is megváltoznak. Bevásárol, főz, takarít, mosogat.

Megtapasztalhatja, mennyi minden múlik rajta. Hányszor volt a saját döntése eddig is az, hogy éppen otthon maradt, az egyedüllétet választotta vagy fehér kenyeret evett a barna helyett. Véget érnek a kifogások, nehezebb a döntéseket másra hárítani.

Megtapasztalja, mekkora hatással van a saját életére. A rossz döntések, a panaszok, a telefonon elmesélt kudarcok is sorra erősítik kompetenciaérzését.

Ki kell lépnie a komfortzónájából, ami ezúttal mind fizikai, mind lelki teher. Szembe kell néznie új helyzetekkel, olyan, az önállósággal járó feladatokkal, amiket eddig észre sem vett vagy azonnal áttehetett mások vállára. Így fejlődik a megküzdési képessége és válik valóban éretté, felnőtté.

Mi lehet számomra ebben az új dimenzió, lehetőség? Kapcsolatunk új fázisba léphet. Lassan baráttá, barátnővé válhatok a korábbi referencia és kontrollszemély helyett. Elvesztem az ellenőrzés lehetőségét, a mindennapos éjszakai sms-eket, hogy odaért valahová? A bekukkantást a szobájába, hogy végre itthon van-e? Rend van-e? Mekkora a rendetlenség? Alszik-e? Evett-e? Mit evett?

Újra tanulnom kell, hogyan válhatok kikötővé, ahol erőt meríthet, megállhat, ha elfáradt vagy éppen elege van mindenből, de nem ruházza át a felelősséget és továbbmegy a maga útján. Ki kell alakítanunk új, közös rendünket, a telefonhívások rendjét, a tárolódobozokét, a közös ebédekét. Már nem leszek mindig mellette, de az a biztonságos hely szeretnék lenni, ahová végső esetben, de akár bármikor hazajöhet, mint ahogyan én is hazatérhettem anyám házába.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Korlátozzuk az okostelefonokat!
iskola, óvoda

Korlátozzuk az okostelefonokat!

Hangzik sok szülő felhívása. Együtt, közösen üzenjünk hadat, az iskola ne engedeje, a szomszéd fiú ne mutogasson videokat a gyerekemnek, és számos világhírű fejlesztőre, kutatóra hivatkozva óvjuk meg gyerekeinket. Miközben azt fejeltik el, hogy az első eszközt nem az iskola, nem a szomszéd kisfiú, hanem ők maguk adták a gyerek kezébe. Ők kapcsolták be a tévét és ők tanítják a felhasználói szokásokat a saját gyermeküknek.

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Új iskola, óvoda
határon túl

Új iskola, óvoda

Most már kijelenthetem, azt hiszem, hogy egészen pontosan tudom, mit éreznek a gyerekeim az új iskolájukban: túl vagyok mind a négy szülői értekezleten (a legidősebbnek már ilyenje nincs, szóval az a terep továbbra is ismeretlen).
Ülök az osztály(-ok)ban/csoportban, teljesen ismeretlen környezetben (némi tévelygés után megtalálom a megfelelő osztálytermet), teljesen idegen emberek között (és rátok gondolok, drága volt szülőtársak, óvodában, iskolában). 

Fortnite, a menő játék
ajánló

Fortnite, a menő játék

Különösen az ADHD-s és a szociális képességekkel bajlódó gyerekek szülei számára állított össze az Understood oktatási portál bloggere tanácsokat, mit érdemes tenniük, ha a gyerekeik a Fortnite játékkal játszanak. Úgy gondoltam, hogy mások számára is érdekes és megfontolandó lehet, így alább olvashatjátok, mit javasol a szülőknek Mark J. Griffin, Ph.D., aki az unokájával próbálta ki a játékot, hogy megtapasztalja,hogyan érinti a gyerekeket ez a játék.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.