Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Hogyan gondolkodunk a szabadidőről?

Épp a jól megérdemelt szabadidőnket töltjük, remélhetőleg együtt. Közösen a gyerekkel, családdal, ahol mindenki azt teheti, amihez a leginkább fűlik a foga. De valóban azt teszi, azt teheti mindenki? Le tudjuk állítani a nevelőgépet magunkban, és hagyunk némi szusszanást a gyerekeinknek?

A legtöbb szülőnek van egy elképzelése, hogyan töltheti el jól egy iskolás gyerek a nyári szabadságát. Romantikus gyerekfilmekből, olvasmányokból, a saját gyerekkorunkból vagy épp a meg nem történt vágyainkból mozaikozzuk össze ezt a képet. Vadvízi evezés, virágos mezőn koszorúfonás, derékig érő fűben hempergés, izgalmas bújócska és bandaharcok, kerékpártúrák. De mindenki a maga vérmérséklete szerint álmodozhat ezen. És mi van, ha a mi gyerekünk nem így tölti a szabadidejét? Mondjuk nem barátkozik, ül a kanapén, tévét vagy számítógépet bámul, alszik délig, fetreng a padlón, unalmasan rugdossa a lábtörlőt, nassol. Csak hogy a legszörnyűbb elvetemült szélsőségeket említsem....

Jó anyja, apja a gyereknek noszogatja, eredj fiam, játssz valamit! Menj át a szomszéd gyerekekhez, ne nyomkodj, ne bámulj annyit, foglald már le magad valamivel, légy egy kicsit kommunikatívabb! Mi lesz belőled, ha még élvezni sem tudod az életet, most mozogj, mert évközben nem lehet annyit... stb.

Fel sem merül a jó szülőben, hogy a gyerek így piheni ki magát, így van kedve eltölteni a szabadidejét. A felnőttek számára az értelmes dolog, elfoglaltság bizony mást jelent. Tudjuk ezt a Kis Hercegből, vagy a Micimackóból. Pedig az igazi szabadidő eltöltése épp arról szól, hogy akkor és ott pont azt csinálom, amit éppen szeretnék. Amihez éppen kedvem van. Ha a semmihez van kedvem, akkor azt. Ha a valamihez, akkor pedig éppen azt.

És csak úgy mellesleg felmerül bennem, ugyan miért is ne élhetnénk aszerint, amit éppen kívánunk? Mert valahogy nincs a szokásaink között, hogy úgy tartósan jót tegyünk magunkkal. Mindig kell egy kis szenvedés, mert úgy az igazi! Már-már kínosan érezzük magunkat, ha napokig úgy kelünk, hogy bizony nekem jó! Mert azt teszem, amit éppen szeretnék tenni.

Gyerekkorom hosszú, ráérős nyarai erről a semmittevésről szóltak. Napszámra tényleg semmit sem csináltam. Lötyögtem ide-oda, tévéztem, megint lötyögtem, megint tévéztem, ettem, ittam, mentem egy kört, tépkedtem a füvet, heverésztem a kanapén, közben például tévéztem, aztán nassoltam és melegem volt. Borzalmas meleg nyarak voltak és egyáltalán nem mentem ki a kertbe egészségesen mozogni, futkosni, barátkozni, vagy hasznosan, építően időt tölteni. Hozzáteszem, ez némiképp a hétköznapjaimra is igaz volt, azzal csorbítva a dolce vitat, hogy időnként megszakította ezt az idilli állapotot az iskolai kötelezőség. De mindezekért a szüleim tehetők felelőssé, amiért örökké hálás leszek nekik. Hogy békén hagytak. Hogy nem volt elvárás tenni valamit. Bármiért is hagyták ezt.

Mitől félünk mi szülők, amikor azt látjuk, hogy szerintünk nem a megfelelő dolgot a megfelelő módon és a megfelelő időben teszik a gyerekeink? Attól, hogy majd mindaz, aminek meg kell velük történni, nem fog. Hogy kimaradnak, lemaradnak, nem tanulják meg, rosszul járnak, és nem lesz lehetőségük változtatni ezen.

Pedig ha magunkra nézünk, bizonyára mindannyian tudunk példákat hozni saját életünkből, amikor képesek voltunk változtatni, valami nagy dolgot megtenni, vagy kilépni a komfort zónánkból.

Ugyanígy lesznek ezzel a gyerekeink is. Az unatkozás, semmittevés, nyomogatás, bambulás során megtanulnak, megfigyelnek dolgokat. Magukban vannak, feldolgoznak, átélnek. Van, aki lassabban, van aki gyorsabban érleli ki magából az eredményt. És lehet, hogy megint mások egyszerűen csak nem tudnak lépést tartani az elvárásainkkal.

Nem jelenti ez persze azt, hogy ne kéne melléjük állni, kézen fogni őket és időt tölteni velük. Lehet felkínálni programokat, együttléteket, és engedni, hogy elfogadja azokat vagy visszautasítsa. A szabadidő valóban legyen szabad. És ne a filmeken látott szabadidős elvárásokat kelljen hozni.

A fent vázolt rettenetes gyerekkori lustaságom ma ritkán mutatkozik meg. Elég tettre kész vagyok, ezzel sokakat meg is rettentek. Hatékonyan tudok kapcsolatot építeni, és dolgokat elintézni. Nem lettem élhetetlen és semmirekellő. Ez csak ezért érdekes, mert ez is jól példázza, hogy a kívülről látott események nem mindig türközik a belső folyamatokat. Ha ma valaki így vagy úgy viselkedik gyerekként, nem feltétlenül lesz negatív hatással a felnőtt életvitelére. Persze, az is egy nagy kérdés, hogy miért ne lehetnénk felnőttként is élhetetlenek? Mivégre ez a megfelelés? De ez már egy másik téma.

Nyugodtan dőljetek hátra, és tegyétek azt, amihez éppen kedvetek van. 

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Mért kell rendet tenni a gyerekszobában?
iskola, óvoda

Mért kell rendet tenni a gyerekszobában?

Minden gyereknél eljön a nap, amikor könyörögni kell, hogy tegyen maga után rendet. Hogy legyen figyelemmel a környezetére, hogy uralkodjon a káoszon. És van, hogy erre hiába kérjük, aztán feladjuk. De miért is kell ragaszkodnunk a rendhez? Miért nem hagyhatjuk rájuk, milyen állapotban van a szobájuk?

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Új iskola, óvoda
határon túl

Új iskola, óvoda

Most már kijelenthetem, azt hiszem, hogy egészen pontosan tudom, mit éreznek a gyerekeim az új iskolájukban: túl vagyok mind a négy szülői értekezleten (a legidősebbnek már ilyenje nincs, szóval az a terep továbbra is ismeretlen).
Ülök az osztály(-ok)ban/csoportban, teljesen ismeretlen környezetben (némi tévelygés után megtalálom a megfelelő osztálytermet), teljesen idegen emberek között (és rátok gondolok, drága volt szülőtársak, óvodában, iskolában). 

Fortnite, a menő játék
ajánló

Fortnite, a menő játék

Különösen az ADHD-s és a szociális képességekkel bajlódó gyerekek szülei számára állított össze az Understood oktatási portál bloggere tanácsokat, mit érdemes tenniük, ha a gyerekeik a Fortnite játékkal játszanak. Úgy gondoltam, hogy mások számára is érdekes és megfontolandó lehet, így alább olvashatjátok, mit javasol a szülőknek Mark J. Griffin, Ph.D., aki az unokájával próbálta ki a játékot, hogy megtapasztalja,hogyan érinti a gyerekeket ez a játék.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.