Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Soha ne mondd a gyerekednek, hogy kövér, vagy fogyóznia kellene!

A gyerekeim a legdagibb babák voltak, akiket valaha láttam. A fotókon, amiken 6 hónaposak, úgy néztek ki, mint a Michelin-babák. Az emberek rendszeresen megjegyzéseket tettek a súlyukra (aztán elájultak, amikor megtudták, hogy mindez az anyatejtől van), de mivel csecsemők voltak, mindenki cukinak tartotta őket.

A kisbabáim tényleg nagyon kövérek voltak, viszont makkegészségesek. Ahogy növekedtek, eltűnt róluk a babaháj. És ahogy az évek teltek, azt figyeltem meg, hogy miután meghíznak egy kicsit, utána meg is nyúlnak. Miközben csendben figyeltem a testükben végbemenő változást, elhatároztam, hogy soha, de soha nem fogom emlegetni a súlyukat, pláne nem negatív kontextusban. És ezt a tudatos döntést azért hoztam, mert sorra hallottam a barátaim testképzavaráról.

Johanna barátnőm egész életében küzdött az elhízással. Elmesélte, hogy a szülei, hogyan piszkálták gyerekkorában a súlya miatt és az anyukája hogyan fogta diétára, amikor kisgyerek volt. Ennek következtében egész életen át tartó negatív kapcsolata alakult ki az önbecsülésével, a testképével és az evéssel szemben. Ez egy klasszikus példa. A szülők gyakran azt hiszik, hogy jól teszik, ha a gyereknek állandóan megjegyzéseket tesznek a súlyával kapcsolatban, rendszeresen mondják neki, hogy pufók és fogyókúráznia kellene. Mindannyian hallottunk a gyermekkori elhízás veszélyeiről és természetesen mindannyian szeretnénk, hogy a gyermekünk egészséges legyen. De a testsúlyuk vagy a kinézetük bírálata, biztos módja annak, hogy mind fizikailag, mind érzelmileg tönkre tegyük őket. Az Eating and Weight Disorders című folyóiratban megjelent tanulmány szerint, azok a nők, akiknek a szüleik gyerekkorukban megjegyzéseket tettek a súlyukra, alakjukra, elégedetlenek voltak a felnőttkori testképükkel, még akkor is, ha felnőttként teljesen átlagos testsúlyuk volt.

A gyerekek nagyon érzékenyek az általunk küldött üzenetekre. Amikor rendszeresen azt hallja, hogy kövér, vagy, hogy le kellene adnia néhány kilót, úgy gondolja, hogy valami probléma van vele. A testük rövid idő alatt nagyon sokat változik és gyakran úgy érzik, hogy csak minimális befolyásuk van ezekre a változásokra. Zavaró lehet számukra, ha azt mondjuk nekik, hogy olyasmit kell tenniük, amivel megváltoztatják a kinézetüket.

Az igazság az, hogy mindenki más és néhány látszólag felesleges hurka nem feltétlenül jelzi az egészségtelen életmódot. Rengeteg olyan sovány ember van, aki nem egészséges és nagyon sok olyan duci, aki makkegészséges. Ahogy már említettem, a gyerekeim minden növekedési fázis előtt növesztettek egy kis hájat. És akkor mi van? Sokkal fontosabb számomra az, hogy a családunk egészséges életmódot él, minthogy folyamatosan aggódjunk az elhízás miatt.

Ahelyett, hogy a gyerekek testsúlyára fókuszálnánk, figyeljünk az egészséges életmódra. Beszéljünk a gyerekeinkkel arról, milyen fontos, hogy egészségesen étkezzünk, mérsékeljük a cukros ételeket, üdítőket. Együnk akkor, amikor éhesek vagyunk és hagyjuk abba, mielőtt degeszre ennénk magunkat. Próbáljunk leszokni a nassolásról, és legyenek otthon egészséges nassolni valók, ha valakire mégis rájön az ehetnék két étkezés között.

Ahelyett, hogy azt javasolnánk, hogy fogyókúrázzon, mondjuk el neki, hogy mennyivel jobban érezzük magunkat, ha aktív életet élünk, sportolunk, sokat vagyunk a szabad levegőn. Menjünk el együtt hétvégenként kirándulni, biciklizni, mutassunk jó példát a gyerekeknek. És mindezt megtehetjük anélkül, hogy egy szót is ejtenénk arról, hogy kövér vagy fogyókúráznia kellene. Az ilyen kijelentések egyáltalán nem építő jellegűek és valószínűleg örök életre szóló sebeket hagynak.

A gyerekek teste állandóan változik. Lehetnek olyan fázisok, amikor kövérebbek vagy soványabbak, izmosabbak vagy kevésbé izmosak. Semmi mást nem kell hallaniuk, csak azt, hogy milyen csodálatos a testük, mikre képes, milyen fantasztikus, hogy a különböző testrészeik, ha egyszerre dolgoznak, lehetővé teszik számukra, hogy fussanak, ússzanak, ugorjanak, játszanak.

Ha megértik, hogy a testük milyen csodálatos gépezet, akkor biztosan az egészséges utat fogják követni, hogy csodálatos is maradjon. Nem kell azt hallaniuk, hogy valamiért nem tökéletes a testük, hiszen többnyire nem ők tehetnek róla. Mindaddig, amíg példaként szolgálunk az egészséges életmódunkkal, addig a gyerekünkhöz is az az üzenet fog eljutni, hogy velük is minden rendben. Így az önbecsülésük sértetlen marad.

http://www.scarymommy.com/dont-tell-kids-theyre-fat/

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
A rossz gyerek
iskola, óvoda

A rossz gyerek

Az osztályban van egy rossz gyerek. Mindenki szerint rossz. Piszkálja a gyerekeket, belerúg a lányokba, zavarja az órát.

Képzeletbeli történet!

Még a kisebb alvási problémák is kognitív nehézségeket okozhatnak a gyermekek számára
interjúk

Még a kisebb alvási problémák is kognitív nehézségeket okozhatnak a gyermekek számára

Mindannyian tudjuk, hogy mennyire fontos a jó éjszakai alvás, de a gyermekkori alvásproblémák, mint például a horkolás, az éjszakai ébredés, az alvajárás vagy az álmatlanság elég gyakoriak.

Öt gyerek anyjának lenni
határon túl

Öt gyerek anyjának lenni

Egy barátnőm barátnője külföldön él a családjával. Öt gyermeke van, és azt hiszem azt csak Ő tudja, hogy ez mit jelent. De akármit is jelentsen, egy biztos, hogy ő ezt élvezi. Ezt onnan tudom, hogy a barátnőm egy ideje meséli, hogy Joli – ő a bizonyos – a facebookon kis posztokban megosztja a családja történeteit. Szórakoztató és tanulságos, néha könnyeket csal a szemébe, néha pedig elgondolkodtató. Egy biztos, hogy mindarról sajátos képe van, és sok gyereken kipróbált tapasztalata, amivel mi is szembesülünk a hétköznapjainkban. És akkor arra kértük Jolit, hogy néhány történetét mesélje el itt is.

Te mikor beszélgetsz a gyerekkel a téridőről?
ajánló

Te mikor beszélgetsz a gyerekkel a téridőről?

Bevallom, én soha. Ahogy a fénysebességről sem nagyon jut eszembe és az univerzum bár időnként szóba kerül, nagyon sokat nem tudok róla. Ezért is álltam kicsit értetlenül a mini sorozat előtt, amit ma ajánlok nektek. Mert hogy ezek a mesekönyvek erről szólnak. És aztán a szerző, Farkas Robi olyan jó kis válaszokat adott a kérdéseimre, hogy elkezdett érdekelni.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.