Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Játssz videojátékkal!

És megtudod, mekkora bénának érezheti magát egy gyerek, amikor belecsöppen váratlan helyzetekbe, ismeretlen elvárások közé. Leültem a fiammal videojátékozni. És úgy éreztem magam, mint egy tehetségtelen, analfabéta.

Ha odaülsz a gép elé, és kezedbe veszed a konzolt, olyan sokféle tapasztalatra tehetsz szert, amelyek alapjaiban alakíthatják át a szülő–gyerek kapcsolatot.

Viszonylagossá válik, ki a tudás forrása. A gyerek is lehet az. Nem kell hozzá nagy elemzőnek lenni, hogy felfedezzük, bizony a gyerekeink ügyesebbek, tájékozottabbak és felkészültebbek a konzolos játékokban. A készségeik fejlettebbek, jobban eligazodnak, sokkal komplexebb helyzeteket látnak át a videojátékok során, mint amire mi képesek vagyunk. Ha melléülsz, és megpróbálod vele játszani, rájöhetsz, mennyi értékes tudással rendelkezik a gyermeked.

Amikor a fiam mellett bénáztam, és még a gombok helyes alkalmazása is koordinációs problémákat jelentett számomra, akkor bizony elgondolkoztam, miért is görcsölök a finommotorika fejlesztésén, az irányok megfelelő azonosításán, a térlátás megalapozásán? Hiszen mindezeket fejleszti saját maga, amikor rendkívüli precizitással, sokszor apró, és pontos mozdulatokkal kell vezérelnie egy-egy figurát. Egyszerre négy-öt irány szerint kell mozgatnia az adott játékost, kikerülve a támadásokat, azaz még a reakcióideje is fejlődik. Mondanom sem kell, hogy kb. egy napot vett igénybe, mire egyáltalán memorizáltam a gombok és irányok összefüggését.

A játék során nagy kihívást jelentett még számomra a tevékenységek összehangolása. Át kellett látnom, hogyan épülnek egymásra az egyes folyamatok, mikor mit kell lépnem ahhoz, hogy magasabb szintre kerüljek, ügyelnem kellett a feladattartásra. Nem kalandozhattam el, és nem cserélhettem fel a tevékenységek sorrendjeit, mert akkor megváltozott a játék iránya. És persze nekünk, a leghatékonyabb irányba kellett haladnunk. Be kellett látnom, hogy nagyon sok másféle tudással, készséggel rendelkezik a gyerekem, amivel mi felnőttek általánosan nem. És az baj, hogy ezeket a tudásukat nagyon ritkán mutathatják meg a hagyományos iskolai vagy otthoni környezetben. Leginkább mert nem kíváncsi rá senki. Ehelyett olyan feladatokat adunk, olyan kihívások elé állítjuk őket, amelyek egyáltalán nem az ő érdeklődésük, tempójuk és tudásuknak megfelelő. Mintha egy párhuzamos univerzumban élnénk.

Mindemellett belegondoltam, milyen eszméletlen nyomasztó lenne, ha napi szinten ebben a környezetben, közegben kellene léteznem. Eszembe jutott a sok gyerek, akik ufónak érzik magukat, amiért egyáltalán nem értik, mit akarnak tőlük az iskolában. Nem ismerik azt a konzolt, amivel mozgatni kell a folyamatokat, nincs rutinjuk abban, hogyan épülnek egymásra a munkafolyamatok és nincs sem motivációjuk, sem felkészültségük arra, amilyen tempóban zajlanak az események. Megőrülnék, ha így kellene napokat, netán éveket eltöltenem.

Szerencsére az én mentorom nagyon türelmes és empatikus volt. Ez is elementáris erővel hatott rám. Ahogy ült mellettem, és türelmesen magyarázta, mi a tennivalóm, mire figyeljek. Biztatott, hogy nem baj, majd belejövök. Gyakoroljak csak, mert biztosan előbb-utóbb eljutok a következő szintre. És akkor azért megnyugodtam. El is érzékenyültem. Nem, amiért a saját szavaimat hallottam vissza, hanem mert sokkal hitelesebb, őszintébb volt, mint amilyen én valaha voltam ebben a szerepemben. Ő tényleg teljes meggyőződéssel hiszi, hogy képes vagyok megtanulni azt, amit már ő tud. És nem vált önhitté, viszont büszkeséggel töltötte el, amikor az ő módszerét alkalmaztam egy probléma megoldására. 

Nem szerettem meg a videojátékokat. Sőt, örültem, amikor vége lett. Túl sok, túl hangos és túl gyors volt nekem. Én nem ebben a világban élek. De olyan magával ragadó élmény volt, ahogy máshová helyeztük a kommunikációt, ahogy a szokásostól eltérő viszonyba keveredtünk, hogy bármikor készen állok egy újabb bevetésre.

Régóta tudjuk, hogy milyen fontos, hogy Lóci óriás lesz, és ezzel nekünk van dolgunk. De olyan nehéz ezt a hétköznapokban megvalósítani, utat találni. Én elhatároztam, hogy nem őt fogom kényszeríteni, hogy belépjen az én világomba, hanem én fogok odamenni és megtanulni, milyen abban a világban élni. És odaviszem azt, amit szeretnék neki megtanítani. Például a sokféle tevékenységet, a videojátékozás után egy biciklizést, kerti játékot. Mert kérdés se volt, amikor ezt felvetettem. És ez is egy plusz hozadék. Az együtt töltött idő után sokkal kevesebb az ellenkezés.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Hogyan tanulom meg elengedni a felnőtt lányomat
iskola, óvoda

Hogyan tanulom meg elengedni a felnőtt lányomat

Vállammal a fülemnek szorított telefonban beszélgetek a nővéremmel. Új keletű telefonos kapcsolat a mienk, ezért meg is becsülöm, nem tesszük le egykönnyen a „kagylót”. Közben éppen bekeverek egy adag kenyeret, letörlöm az asztalt, összepakolok, mosogatógép ki-be, zöldséget pucolok.. zajlik a konyhai életem.

Laci doki rendelője
interjúk

Laci doki rendelője

A hétvégén baleset volt nálunk, csak egy kicsi, de egy csapásra megváltozott minden körülöttünk. Aztán szerencsés kimenetele lett, de megérintett, milyen nehéz lehet, ha baj van a gyerek egészségével. Sárvári Töttös Györgyi Szuperhős Szakszerviz című könyve a betegségben, kórházban lévő gyerekeknek és szüleiknek segít feldolgozni a traumát, átvészelni a nehéz időszakot. De felkészülni, más nehézségeket átvészelni is segít ez a mese, ami gyógyír a testnek, léleknek egyaránt. A Kolibri Kiadónál megjelent könyvről beszélgettem a szerzővel. Györgyi korábbi könyvéről, a Varázspálca Szakszervizről itt olvashattok.

30 lenyűgöző fotó iskolás lányokról a világ minden szegletéből
határon túl

30 lenyűgöző fotó iskolás lányokról a világ minden szegletéből

Nelson Mandela egyszer azt mondta: „Az oktatás a leghatékonyabb fegyver, amelynek segítségével meg tudjuk változtatni a világot.”

A legegyszerűbb otthoni fejlesztés, amivel még mi is jól járunk
ajánló

A legegyszerűbb otthoni fejlesztés, amivel még mi is jól járunk

Sok szülő kérdezi, hogy mi az, amit megtehetne a gyermekéért, hogy sikeresebb legyen az iskolában, az életben. Sokan fejlesztésre hordják, gyakorolnak vele és különtanárhoz járatják. Zene, sport, nyelv, hogy versenyelőnyben legyen.

Pedig számos olyan tevékenység van, ami a hétköznapi élet része és jobban segíti a későbbi boldogulást.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.