Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Játssz videojátékkal!

És megtudod, mekkora bénának érezheti magát egy gyerek, amikor belecsöppen váratlan helyzetekbe, ismeretlen elvárások közé. Leültem a fiammal videojátékozni. És úgy éreztem magam, mint egy tehetségtelen, analfabéta.

Ha odaülsz a gép elé, és kezedbe veszed a konzolt, olyan sokféle tapasztalatra tehetsz szert, amelyek alapjaiban alakíthatják át a szülő–gyerek kapcsolatot.

Viszonylagossá válik, ki a tudás forrása. A gyerek is lehet az. Nem kell hozzá nagy elemzőnek lenni, hogy felfedezzük, bizony a gyerekeink ügyesebbek, tájékozottabbak és felkészültebbek a konzolos játékokban. A készségeik fejlettebbek, jobban eligazodnak, sokkal komplexebb helyzeteket látnak át a videojátékok során, mint amire mi képesek vagyunk. Ha melléülsz, és megpróbálod vele játszani, rájöhetsz, mennyi értékes tudással rendelkezik a gyermeked.

Amikor a fiam mellett bénáztam, és még a gombok helyes alkalmazása is koordinációs problémákat jelentett számomra, akkor bizony elgondolkoztam, miért is görcsölök a finommotorika fejlesztésén, az irányok megfelelő azonosításán, a térlátás megalapozásán? Hiszen mindezeket fejleszti saját maga, amikor rendkívüli precizitással, sokszor apró, és pontos mozdulatokkal kell vezérelnie egy-egy figurát. Egyszerre négy-öt irány szerint kell mozgatnia az adott játékost, kikerülve a támadásokat, azaz még a reakcióideje is fejlődik. Mondanom sem kell, hogy kb. egy napot vett igénybe, mire egyáltalán memorizáltam a gombok és irányok összefüggését.

A játék során nagy kihívást jelentett még számomra a tevékenységek összehangolása. Át kellett látnom, hogyan épülnek egymásra az egyes folyamatok, mikor mit kell lépnem ahhoz, hogy magasabb szintre kerüljek, ügyelnem kellett a feladattartásra. Nem kalandozhattam el, és nem cserélhettem fel a tevékenységek sorrendjeit, mert akkor megváltozott a játék iránya. És persze nekünk, a leghatékonyabb irányba kellett haladnunk. Be kellett látnom, hogy nagyon sok másféle tudással, készséggel rendelkezik a gyerekem, amivel mi felnőttek általánosan nem. És az baj, hogy ezeket a tudásukat nagyon ritkán mutathatják meg a hagyományos iskolai vagy otthoni környezetben. Leginkább mert nem kíváncsi rá senki. Ehelyett olyan feladatokat adunk, olyan kihívások elé állítjuk őket, amelyek egyáltalán nem az ő érdeklődésük, tempójuk és tudásuknak megfelelő. Mintha egy párhuzamos univerzumban élnénk.

Mindemellett belegondoltam, milyen eszméletlen nyomasztó lenne, ha napi szinten ebben a környezetben, közegben kellene léteznem. Eszembe jutott a sok gyerek, akik ufónak érzik magukat, amiért egyáltalán nem értik, mit akarnak tőlük az iskolában. Nem ismerik azt a konzolt, amivel mozgatni kell a folyamatokat, nincs rutinjuk abban, hogyan épülnek egymásra a munkafolyamatok és nincs sem motivációjuk, sem felkészültségük arra, amilyen tempóban zajlanak az események. Megőrülnék, ha így kellene napokat, netán éveket eltöltenem.

Szerencsére az én mentorom nagyon türelmes és empatikus volt. Ez is elementáris erővel hatott rám. Ahogy ült mellettem, és türelmesen magyarázta, mi a tennivalóm, mire figyeljek. Biztatott, hogy nem baj, majd belejövök. Gyakoroljak csak, mert biztosan előbb-utóbb eljutok a következő szintre. És akkor azért megnyugodtam. El is érzékenyültem. Nem, amiért a saját szavaimat hallottam vissza, hanem mert sokkal hitelesebb, őszintébb volt, mint amilyen én valaha voltam ebben a szerepemben. Ő tényleg teljes meggyőződéssel hiszi, hogy képes vagyok megtanulni azt, amit már ő tud. És nem vált önhitté, viszont büszkeséggel töltötte el, amikor az ő módszerét alkalmaztam egy probléma megoldására. 

Nem szerettem meg a videojátékokat. Sőt, örültem, amikor vége lett. Túl sok, túl hangos és túl gyors volt nekem. Én nem ebben a világban élek. De olyan magával ragadó élmény volt, ahogy máshová helyeztük a kommunikációt, ahogy a szokásostól eltérő viszonyba keveredtünk, hogy bármikor készen állok egy újabb bevetésre.

Régóta tudjuk, hogy milyen fontos, hogy Lóci óriás lesz, és ezzel nekünk van dolgunk. De olyan nehéz ezt a hétköznapokban megvalósítani, utat találni. Én elhatároztam, hogy nem őt fogom kényszeríteni, hogy belépjen az én világomba, hanem én fogok odamenni és megtanulni, milyen abban a világban élni. És odaviszem azt, amit szeretnék neki megtanítani. Például a sokféle tevékenységet, a videojátékozás után egy biciklizést, kerti játékot. Mert kérdés se volt, amikor ezt felvetettem. És ez is egy plusz hozadék. Az együtt töltött idő után sokkal kevesebb az ellenkezés.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Nevelni ésszel, szívvel, vagy hagyománnyal?
iskola, óvoda

Nevelni ésszel, szívvel, vagy hagyománnyal?

Mindenki ért a gyerekneveléshez. Mindenki vagy nevelt, vagy nevel vagy őt nevelték, de bármilyen vonatkozásban is találkozik a neveléssel, szakértővé válik. A saját élmény, az otthonról hozott hagyomány és tapasztalat erősebb bármilyen szakszerű megnyilatkozásnál, sőt akár ellentétes állásfoglalásként is megél egymás mellett.

 

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Lehet egy kérdéssel több?
határon túl

Lehet egy kérdéssel több?

Bennem megfogalmazódott vagy száz, amit fel kellett volna anno a fehér habos helyett a halványzöld, gyöngyös gallérúban, mert az én koromhoz (26) , az én helyzetemben... A kétéves lányom ordibált a szertartás alatt, hogy APA KOPASZ, jelzem legalább nem a császárról és a meztelenségről szólt az ének, de egyszerűen azóta is bánom, hogy ha már egyszer jelmezt húztam, - egyáltalán minek kell az a jelmez? - akkor miért nem lehetett 1000%osan. Szóval a kérdéseket miért nem tettem fel előtte, vagy közvetlen utána, vagy az eltelt húsz év során, és akkor most nem érezném úgy magam, mint a fuldokló, mikor a jószándékú segítők első lépésként bedugaszolják a végső menedék nádszálat a szájában.

A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat
ajánló

A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat

Bevallom, fejben jobban főzök. Meg ízlelni is jobban szeretek. Szóval sosem voltam az a tudatos kitchen women. Mégis, most amellett kampányolok, hogy főzzetek a gyerekeitekkel, meg nélkülük is sokat, mert az élet olyan területeit nyitja meg, amire nagyon kevés időnk jut!

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.