Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
határon túl

Nem ciki bevallani, milyen nehéz egy tizenéves gyerek szülejének lenni

Amikor az embernek pici gyerekei vannak, teljesen egyértelmű, hogy néha segítséget kér valakitől. Vigyáznál a gyerekeimre, amíg elugrok bevásárolni? Van valami ötleted, hogyan lehetne a válogatós gyerekemnek a kedvében járni? Megmutatnád, hogyan kell pelenkázni? Te mit csinálsz, amikor vacsorához készülődtök és a gyereked elkezd hisztizni, hogy márpedig ő csokit akar enni? Itt olvashatjátok angolul az eredeti cikket, amelyet Katie Bingham-Smith, 3 gyerekes anyuka írt.

Ez egy nehéz, kimerítő időszak. Tejesen elfogadott, hogy az ember segítséget vagy tanácsot kérjen, mert mindenki számára egyértelmű, hogy a kisgyerekek ellátása fárasztó dolog, úgyhogy nem könnyű egyedül végigcsinálni a mindennapokat.

Ahogy a gyerekeim egyre idősebbek és egyre inkább önellátóak lettek, rájöttem valamire, amire nem gondoltam, amikor kicsik voltak: még mindig szükségem van segítségre. Azt gondoltam, hogy ha sikerül kikecmeregnem a kisgyerekkor fárasztó hétköznapjaiból, nem leszek majd annyira elnyűtt és sokkal több mindent el fogok tudni intézni a kisvárosunkban élő emberek segítsége nélkül.

No, azt biztosan nem gondoltam volna, hogy egy délután közepén írni fogok egy üzenetet a nővéremnek, hogy azonnal jöjjön segíteni, mert teljesen kivagyok a kamasz gyerekeimtől. Szóval az a lényeg, hogy még mindig szükségem van segítségre. Még mindig szükségem van a mi kisvárosunkban élő emberek segítségére. És úgy tűnik, most még inkább szükségem van rájuk. Muszáj megosztanom valakivel, hogy milyen nehéz, amikor a gyerekek elkezdenek kamaszodni és totális átalakuláson mennek át.

Őszintén mondom, hogy vannak olyan pillanatok, amikor nem ismerek rá a saját gyerekeimre és ilyenkor egy furcsa, magányos érzés kerít hatalmába. Úgy érzem, hogy rettenetesek mostanában a mindennapjaim.

Folyamatosan azon gondolkodom, hogy valamit elhibáztam. Vajon hogyan lehetnék jobb anya? Az az igazság, hogy ezt nem könnyű elismerni. Közben azt hiszem, pontosan tudjuk, hogy mit és hogyan kell csinálunk, végül is tapasztalt anyukák vagyunk. Tudjuk, hogyan kell terelgetnünk a gyerekeinket anélkül, hogy megkérdőjeleznénk saját magunkat. De sajnos ez nem így működik. Még megközelítőleg sem.

Amikor kicsik a gyerekeink, addig sorolhatnánk a hétköznapi problémáinkat, amíg be nem esteledik: pl. a nehéz esti elalvások, a nyilvános helyeken levágott hisztik, a dafke „nem”-ek. Ezek mind-mind teljesen elfogadottak, mert minden kisgyerek átmegy ezeken a korszakokon.

De ez ugyanúgy folytatódik tovább az évek során. Úgy érzem nehéz beszélni róla, amiben más, kamasz gyerekekkel rendelkező anyukák is megerősítettek. Nem könnyű beszélni a valóságról. A hangulatingadozásokról és a visszadumálásokról.

Szívfacsaró látvány, amikor azt észleljük, hogy nem tudnak mit kezdeni a bennük rejlő lehetőségekkel, amikről mi tudjuk, hogy rendelkeznek vele. Rettentő rossz érzés, amikor azt látjuk, hogy a régen szeretett hobbijaikhoz, tevékenységeikhez már nincs kedvük. Nagyon sok tini kipróbálja az alkoholt és a drogokat, amitől persze szeretnénk távol tartani őket. Megszegeik a családi szabályokat, nem hajlandóak leülni beszélgetni.

Sokan azon tűnődünk, vajon mit csináltunk rosszul. Lehetséges, hogy én neveltem fel ezeket a gyerekeket?

Fontos, hogy beszéljünk ezekről a helyzetekről és reálisan lássuk, hogy milyen is egy tinédzser szülejének lenni. Örülnék, ha azt mondhatnám, hogy mindenki együttérzően és megértően áll ehhez a problémához, de sajnos egyáltalán nem ez a helyzet. De ez nem ok arra, hogy szégyelljük magunkat, vagy úgy csináljunk, mintha minden rendben lenne. Senki az égvilágon, akinek már voltak tini gyerekei, nem mondta még, hogy „ez semmiség, könnyű menet volt”, vagy legalábbis én még soha nem találkoztam senkivel, aki ezt mondta volna.

Nekünk, anyukáknak, még akkor is szükségünk van a magunk „kisvárosára”, ha már felnőnek a gyerekeink. Olyan barátokra, ismerősökre van szükségünk, akikkel anélkül beszélgethetünk, hogy ítélkeznének felettünk. Ugyanúgy segítségre és támogatásra van szükségünk, mint amikor hazavittük az újszülött kisbabánkat. Ez az utazás nem ér véget akkor, amikor a gyerek már önállóan be tudja pakolni az uzsonnáját és már ő figyelmeztet minket, hogy ma foci edzése lesz. A tizenévesek szüleinek állandóan ott kell lenni. Észre kell vennünk, ha szorong, ha depressziós, és résen kell lennünk azzal kapcsolatban is, hogy mit csinál a közösségi oldalakon. Figyelmeztetni kell őket, hogy próbálják meg magukból kihozni a legjobbat. Rendszeresen próbára teszik az idegeinket, miközben mi azon tűnődünk, hogy vajon mikor fáradnak már ebbe bele.

Teljesen rendben van, ha segítséget kérsz. Ha ez csak annyiból áll, hogy elmondod a barátnődnek, micsoda harcokon mentek keresztül a gyerekkel, már az is egy nagy lépés.

Akárhogy is csinálod, egy dologban biztosnak kell lenned, mégpedig, hogy rendíthetetlenül szereted a gyerekedet. Szóval ne gondold azt, hogy nincs szükséged segítségre vagy nem lehet kérned segítséget csak azért, mert már magasabb nálad és többnyire önellátó. A kiskamaszok, kamaszok szüleinek éppúgy jár a segítség és a megértés, mint az újdonsült anyukáknak, apukáknak.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Nevelni ésszel, szívvel, vagy hagyománnyal?
iskola, óvoda

Nevelni ésszel, szívvel, vagy hagyománnyal?

Mindenki ért a gyerekneveléshez. Mindenki vagy nevelt, vagy nevel vagy őt nevelték, de bármilyen vonatkozásban is találkozik a neveléssel, szakértővé válik. A saját élmény, az otthonról hozott hagyomány és tapasztalat erősebb bármilyen szakszerű megnyilatkozásnál, sőt akár ellentétes állásfoglalásként is megél egymás mellett.

 

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Lehet egy kérdéssel több?
határon túl

Lehet egy kérdéssel több?

Bennem megfogalmazódott vagy száz, amit fel kellett volna anno a fehér habos helyett a halványzöld, gyöngyös gallérúban, mert az én koromhoz (26) , az én helyzetemben... A kétéves lányom ordibált a szertartás alatt, hogy APA KOPASZ, jelzem legalább nem a császárról és a meztelenségről szólt az ének, de egyszerűen azóta is bánom, hogy ha már egyszer jelmezt húztam, - egyáltalán minek kell az a jelmez? - akkor miért nem lehetett 1000%osan. Szóval a kérdéseket miért nem tettem fel előtte, vagy közvetlen utána, vagy az eltelt húsz év során, és akkor most nem érezném úgy magam, mint a fuldokló, mikor a jószándékú segítők első lépésként bedugaszolják a végső menedék nádszálat a szájában.

A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat
ajánló

A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat

Bevallom, fejben jobban főzök. Meg ízlelni is jobban szeretek. Szóval sosem voltam az a tudatos kitchen women. Mégis, most amellett kampányolok, hogy főzzetek a gyerekeitekkel, meg nélkülük is sokat, mert az élet olyan területeit nyitja meg, amire nagyon kevés időnk jut!

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.