Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
interjúk

Az anyáknak a napja

A hétvégi anyák napján gondolkoztam. Ahogy lapozgattam a FB-ot, a sok anyuka a gyerekével, és sok gyerek az anyukájával...

És azon gondolkodtam, mitől olyan suta az anyák napja és mégis mitől fontos ez mindenkinek? Hogy miben rejlik a nagyszerűsége és a megismételhetetlensége?

Mi nők szeretünk erősnek és függetlennek mutatkozni. Kősziklák és erős támaszok vagyunk. Ott állunk a családunk mögött és így van ez generációk óta. Gondolatban végignéztem az anyám, nagyanyáim, dédanyáim szemeit, életét, ahogy mindig ott álltak és végig mellettem, egymás mellett voltak. Kutyahűség ez, van, ha kell, ha nem. Kézről kézre adják az anyaság, a család, a nőiesség mintáit. Halkan, pillantásokkal és bólintásokkal közlik, mi a helyes és mi a helytelen, hogyan igen és hogyan nem. És mi gyerekek vagy megfogadjuk, vagy nem.

De továbbörökítjük és magunk is megsimítjuk a kezet, bólintunk, ha kell, és lépünk tovább. Néma összefonódás ez, ami minden pillanatunkban velünk van. Az összes veszekedésünkben, rosszallásunkban, az elszakított és összetört tárgyakban. Az esti összebújásban, a kerti játékban, a néma vagy csacsogós sétákban, a hangos és halk hétköznapokban. Mint egy bársonyos lepel, egy erős szövet, betakar mindannyiunkat és összefűz egy nagy családdá, egy egységgé. Ahol a legalapvetőbb összetartozás, a legnagyobb szentség, a legfontosabb kötődés az anyai.

Mindaddig, amíg magunk is anyává – vagy apává válunk. Mert onnantól egy új világ köszönt ránk. Az első időben teljesen letaglózott a felismerés, hogy nem menekülhetek. Hogy rabul ejtett ez a csöpp dolog. Hogy mindvégig szabadultam láncoktól, vetettem le a kötöttségeket, és most egy olyan heveder feszül rám, ami már mindig így marad. Amitől én nem akarok majd szabadulni soha. Az idegszálaim állandó készenléte, a gondolatok folyvást kötöttsége az ugrásra készen állás, a figyelem állandó adása, a felelősség, a gondoskodás szükségessége és elvárása térdre kényszerített. De lassan ebbe is belenövünk. Megtanuljuk a gyerekeinktől hogyan kell anyának lenni. És hirtelen a másik oldalon találjuk magunkat. Bennünk zúg az összes eddigi anya, nagymama, dédmama, ük és ó és szép és sok száz évre visszamenő anya, mama hangja. Lassan kézre áll ez, és ráhangolódik fizikailag is a testünk, módosul a gondolkodásunk, az életritmusunk, minden sejtünk átalakul. Anyává.

És akkor jön az, amikor a gyerek akar lelépni, kilépni, szabadulni, menne el messzire, és minden egyes együtt töltött, még az idegesítő percek is arról szólnak, nemsokára vége ennek. Kihasználni minden pillanatát. És majd újra átalakul a gondolkodásunk, a testünk, a sejtjeink, majd megszokják és elviselik, hogy nincs ott, nem szuszog, nem rúg oldalba éjjel, nem úsztatja el a fürdőszobát, nem bömbölteti a zenét, nem kattogtatja a távirányítót. Csak ritkán bújik oda, majd már soha. Csak ritkán mesélhetsz neki, aztán már nem figyel. Már ritkán mesél ő, vagy csak tájékoztat. De akkor erre rendezkedsz be, mert ehhez is fel kell nőni. Ebbe is beletanít, hogyan legyél az ő felnőttségében az anyja. Mennyire igen és mennyire nem. Állsz a kapuban, egy másik fajta készenlétben.

Van ez a tapasztalás, ami egészen más, mint amire számítasz. Egészen más, mint amit a szomszéd elmesél. Egészen más, mint amire készülsz. Egészen más, mint amit tudsz magadról. Ez csak te vagy. És ők. És ettől suta és megismételhetetlen.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Hogyan szerettesd meg a sportot?
iskola, óvoda

Hogyan szerettesd meg a sportot?

A mindennapi tudatos mozgás, a sport, a testünk karbantartása nagyon fontos tudás. Fontosabb, mint első ránézésre hinnénk! Nem a versenysport, a látványos testépítés, hanem a test és lélek harmóniája. Ami nélkül nincs kiegyensúlyozott élet. Hogyan szerettesd meg? Szeresd Te is!

Laci doki rendelője
interjúk

Laci doki rendelője

A hétvégén baleset volt nálunk, csak egy kicsi, de egy csapásra megváltozott minden körülöttünk. Aztán szerencsés kimenetele lett, de megérintett, milyen nehéz lehet, ha baj van a gyerek egészségével. Sárvári Töttös Györgyi Szuperhős Szakszerviz című könyve a betegségben, kórházban lévő gyerekeknek és szüleiknek segít feldolgozni a traumát, átvészelni a nehéz időszakot. De felkészülni, más nehézségeket átvészelni is segít ez a mese, ami gyógyír a testnek, léleknek egyaránt. A Kolibri Kiadónál megjelent könyvről beszélgettem a szerzővel. Györgyi korábbi könyvéről, a Varázspálca Szakszervizről itt olvashattok.

10 dolog, amit gyerekeinktől megtanulhatunk
határon túl

10 dolog, amit gyerekeinktől megtanulhatunk

A szülő dolga a tanítás. Az életre való felkészítés. Segítenünk kell eligazodni az élet bonyolult és szövevényes rendszerében, tapasztalatainkkal praktikus és kivitelezhető megoldásokat kell átadnunk. De gondolunk-e arra, ahogy mi mit tanulunk mindeközben?

Ne sürgesd felnőni! Hagyjuk gyereknek lenni gyerekeinket!
ajánló

Ne sürgesd felnőni! Hagyjuk gyereknek lenni gyerekeinket!

A fejlett országokban született gyerekek jóval nagyobb súllyal születnek és a későbbiekben is magasabbak, fejlettebbek, gyorsabban érők lesznek, mit 60-80 évvel korábban született társaik. Hamarabb serdülnek, idősebbnek néznek ki és felnőttesebb játékokkal játszanak. Mit tehetünk mi, a szüleik, hogy lelassítsuk ezeket a folyamatokat? Kell-e tennünk ez ellen?

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.