Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

5 dolog, amit tehetünk, hogy javítsunk gyermekeink táplálkozási szokásain

Az étkezési szokások a korai gyermekkorban alakulnak ki és jól vagy rosszul, de kihatnak a serdülőkorra, valamint még a felnőttkorra is. Egy új tanulmányban kimutatták az összefüggést a 2-3 éves gyerekek és anyukájuk étkezési szokásai között. Forrás: theconversation.com

Arra is kiterjedt a kutatás, hogy mit ettek a terhességük idején az anyák, mivel kíváncsiak voltak a kutatók, hogy hol van az a pont, ahonnantól befolyással bír az anyák étkezése a gyerekeik későbbi élelmiszerfogyasztási szokásaira. Úgy tűnt, hogy nagyobb befolyással bírt a totyogó gyerekek étkezési szokásaira az anyjuk élelmiszerfogyasztása, mint az, hogy anyukájuk a terhességük alatt mit evett.

A kutatásból az is kiderült, hogy az általános iskolás korú gyerekekre az apák étkezési szokásai vannak nagyobb hatással. Apjuk étkezését követendő példának tartották, így kevesebb finomított cukrot, sót és gyorskaját fogyasztottak, sokkal egészségesebben étkeztek. Amennyiben az apák egészségesebben étkeztek, a gyerekeik is így tettek. Ez különösen igaz volt a nem húsfehérjeforrás, valamint a gyümölcs- és zöldségfogyasztás gyakoriságára.

Az egészséges táplálkozási szokás kialakításának kulcsa, az egészséges táplálkozási modellben rejlik. A leghitelesebb, ha saját példánkon keresztül mutatjuk be, hogy milyen az egészséges étkezés, nem pedig erőszakkal követeljük meg. Ezt legjobban a „szülő beszerzi, a gyerek választ” elvvel tudjuk kivitelezni. Ha megtervezzük a családi étkezéseket, de esetleg nem éhes, vagy csak keveset eszik a gyerek az egyik étkezésnél, akkor a következőnél biztosan éhes lesz és többet fog enni.

Ételt a fejlődő agy számára

Az elfogyasztott ételek és italok biztosítják azokat a tápanyagokat, amelyek a növekedéshez és az agy fejlődéséhez szükségesek. Az egészségesebb étkezési szokások jobb iskolai eredményeket szülnek, különösen azon gyerekek között, akik rendszeresen reggeliznek, kevesebb gyorskaját fogyasztanak és magasabb tápértékű ételeket fogyasztanak.

Egy ausztrál felmérésben 4000, 8 és 15 év közötti gyerek étkezési szokásait hasonlították össze a Nemzeti Értékelési Programban (olvasás, nyelvtan, matematika) elért eredményükkel. Úgy találták, hogy a vacsorához fogyasztott zöldség mennyisége magasabb pontszámokat eredményezett a nyelvtani teszteknél. A túlzott cukrozott italfogyasztás együtt járt a rosszabb szövegértési, nyelvtani, matematikai teszteredményekkel.

Sok család kifejezetten odafigyel, hogy gyermekeik egészségesen táplálkozzanak. Ennek érdekében növelik a gyümölcs-, zöldségbevitelt és csökkentik a cukrozott ételek, italok fogyasztását. De számosan bizonytalanok abban, hogyan lehetne kialakítani és fenntartani egy egészségtudatos táplálkozást.

Mit tehetnek a szülők?

1. Széles választékban kínáljunk egészséges ételeket!

Ha sokféle ételt és italt kínálunk, nagyobb eséllyel találják meg a gyerekek azt, ami számukra kívánatos.

2. Vezessünk be „új” zöldségeket, gyümölcsöket!

Elképzelhető, hogy a gyerek azt fogja mondani a számára ismeretlen ételre, hogy undorító. Ez teljesen normális reakció egy szokatlan, ismeretlen étellel szemben. Ez persze frusztráló lehet egy szülő számára, pedig teljesen rendben van. Próbáljuk meg az új ételeket a régi, megszokottakkal egyszerre adni.

Egy kísérletben 10-12 éves gyerekeknek 2 féle chipset kínáltak, egy már ismerőset és egy új ízt. A részt vevő gyerekek egy része, egy számára ismerős mártogatóst kapott hozzá, a másik részük ismeretlent. Azok, akik az ismerős mártogatóst kapták, sokkal szívesebben kipróbálták az új ízű chipset, mint azok, akinek még a mártogatós is új volt.

3. Étkezzünk mi is egészségesen!

A gyerekek utánozós majmok. Ha te megeszed az egészséges kaját, előbb-utóbb ők is meg fogják.

4. Tervezzük meg a menüt és üljünk le együtt az étkezőasztalhoz!

Fontos, hogy a család együtt üljön le az asztalhoz és amikor csak lehet, közösen egyenek a felnőttek a gyerekekkel. Ez lehetőség a szülőknek, hogy beszélgessenek a gyerekekkel egy csomó mindenről, beleértve a táplálkozást is.

A családi étkezések javítják a kisgyerekek és kamaszok egészségét és jólétét. Azoknak a gyerekeknek, akik hetente háromszor vagy többször vesznek részt közös, családi étkezéseken, nagyobb valószínűséggel esik a testsúlya az egészséges súlytartományban, valamint sokkal egészségesebb táplálkozási szokásokat követnek.

Amennyiben a vacsoránál jelen van felnőtt, úgy nagyobb eséllyel fogyaszt a gyerek zöldséget, gyümölcsöt vagy tejterméket.

5. Kérjünk segítséget szakembertől!

Nehéz segítséget kérni, vagy akár tisztában lenni azzal, hogy hova lehet fordulni segítségért. Kezdjük a gyerekorvosnál az érdeklődést, fogadjuk meg a tanácsait, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy nekünk, szülőknek is le kell mondani néhány élvezetes ételről.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Mért kell rendet tenni a gyerekszobában?
iskola, óvoda

Mért kell rendet tenni a gyerekszobában?

Minden gyereknél eljön a nap, amikor könyörögni kell, hogy tegyen maga után rendet. Hogy legyen figyelemmel a környezetére, hogy uralkodjon a káoszon. És van, hogy erre hiába kérjük, aztán feladjuk. De miért is kell ragaszkodnunk a rendhez? Miért nem hagyhatjuk rájuk, milyen állapotban van a szobájuk?

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Új iskola, óvoda
határon túl

Új iskola, óvoda

Most már kijelenthetem, azt hiszem, hogy egészen pontosan tudom, mit éreznek a gyerekeim az új iskolájukban: túl vagyok mind a négy szülői értekezleten (a legidősebbnek már ilyenje nincs, szóval az a terep továbbra is ismeretlen).
Ülök az osztály(-ok)ban/csoportban, teljesen ismeretlen környezetben (némi tévelygés után megtalálom a megfelelő osztálytermet), teljesen idegen emberek között (és rátok gondolok, drága volt szülőtársak, óvodában, iskolában). 

Fortnite, a menő játék
ajánló

Fortnite, a menő játék

Különösen az ADHD-s és a szociális képességekkel bajlódó gyerekek szülei számára állított össze az Understood oktatási portál bloggere tanácsokat, mit érdemes tenniük, ha a gyerekeik a Fortnite játékkal játszanak. Úgy gondoltam, hogy mások számára is érdekes és megfontolandó lehet, így alább olvashatjátok, mit javasol a szülőknek Mark J. Griffin, Ph.D., aki az unokájával próbálta ki a játékot, hogy megtapasztalja,hogyan érinti a gyerekeket ez a játék.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.