Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Ezeket a kérdéseket tedd fel magadban az iskolai tanév végén

Az év végi utolsó hetek sok helyen megkeserítik azokat a napokat, amit a jól megérdemelt pihenés közeledte adhat. Az utolsó hajrá, a rákészülés, az „ezt a dolgozatot még a lehető legjobban kell teljesítenem” elvárás egy hazug és értelmetlen világra utal. Nem így kéne véget érnie egy fáradságos munkának.

Ki ne ismerné az érzést, amikor valami hosszú, munkás időszak vége közeledik, jön egy új lendület, egy utolsó előtti hullám, ami felkorbácsolja a figyelmünket, az aktivitásunkat. Annak a szele érint meg, hogy hamarosan véget ér egy hosszú munkafolyamat, és ettől még rá tudunk húzni egyet a befejezésre. Így van ez az iskolások életében is. De ez nem jelenti, hogy gyorsan, egycsapásra pótolni kell mindazt, amit a folyamat során elmulasztottunk, vagy nem tudtunk megfelelően teljesíteni. Ez inkább egy lezáró, összegző pillanat, ami másfajta tanulságokat, komplexebb rálátást, a munka egészének egységes megjelenítését segíti elő.

A dolgozatokkal, a felmérésekkel amúgy is hadilábon állok. Egy kedves kolléganőm idézete jut mindig eszembe, ha erről hallok:

„nem attól hízik a disznó, hogy mérik”. 

Nem bizony. Persze tudjuk, hogy a méréseknek milyen fontos szerepük van, és hogy lényeges, hogy pontos képet kapjunk a tudás minőségéről, mert arra tudjuk tovább építeni a későbbi munkát, a következő lépést. De a valódi mérés és az iskolai felmérők között óriási a gap!

A mai magyar oktatás erre a gap-re, erre a hézagra épül, és nemigen tudja levetkőzni. Ezáltal egyre többen kicsúsznak, elfelejtődik, vagy éppen ki sem építődik a valódi tudás, a használható ismeret. 

„A mi iskolarendszerünkben – miként több környező országban is – tovább él az a középkori skolasztikus koncepció, amely szerint a tanulás egyenlő a lehető legtöbb tanagyag memorizálásával és változatlan formában történő visszaadásával. A mi pedagógiai kultúránk nagyon messze van attól, mint amire a kritikusan gondolkodó, jó problémamegoldó fiatalok neveléséhez szükség lenne. Ugyanakkor a problémamegoldás fejleszthető, hiszen a különböző pedagógiai módszerek eltérő módon hatnak a diákok készségeire, tehát léteznek hatékony fejlesztő megoldások.” 

– mondja Csapó Benő oktatáskutató, aki a PISA Irányító testület tagja.

Ha ezt lehet tudni, akkor vajon miért nem teszünk azért, hogy a gyerekeink egy használható módszertan és egy korszerű tudásátadás mentén tudják a tanulmányaikat folytatni? Miért van az, hogy az utolsó napokban lázasan készülnek a gyerekeink, hogy néhány ponttal többet szerezzenek, és a bizonyítványba eggyel jobb érdemjegy kerüljön? Mit bizonyít ez? Miért vagyunk elégedettek, ha valaki véres verejtékkel felkészül egy témazáróra, arra napokig magol, és sikeresen visszaadja az elvárt tartalmat?

Miért hisszük azt, hogy ez így rendben van? És itt egy újabb gap! Óriási űr tátong aközött, amit elvárunk a gyerekeinktől és aközött, amiről magunknak is közvetlen tapasztalatunk van. Mégpedig az a tudás, amivel mindannyian rendelkezünk nem egy behatárolható időintervallumban keletkezett, nem három napos felkészülés után tudjuk a legfontosabb ismereteinket. Hanem egy hosszú folyamaton keresztül sajátítottuk el, ahol részünkké vált, értelmeztük, megértettük és használni tudjuk az információt. Mert máskülönben mi értelme is volna? Az pedig, hogy miképp válik részünkké, hogyan értjük meg, és milyen módon tudjuk alkalmazni a megszerzett tudást, arra számos külön út, egyéni vagy típusos elérések vannak.

Vegyünk egy egyszerű példát felnőtt életünkből: amikor változtatni szeretnénk például az életvitelünkön, korszerűbben étkezni, leszokni a dohányzásról, többet sportolni vagy kevesebbet konfrontálódni, - ezek egyszerű tudások, amelyek szakértelemtől függetlenül tanulási folyamatok mindenki számára - akkor ez azonnal megy? Összegyűjtjük a szükséges információkat és memorizáljuk, majd mikor elsajátítottuk az összes tudást azonnal belekezdünk és sikerre visszük? Vélhetően nem. Sok újrakezdés, sok ismétlés, a különböző szituációkban való adaptálás szükséges ahhoz, hogy megvalósuljon a valódi tudás. Sokszor a kihagyás, pihentetés vagy a lassú ütemű alkalmazás segít. A kitartás, az újrapróbálás, a rugalmasság és az egyes kudarcainkkal való megbarátkozás segít hozzá ahhoz, hogy végül sikerre vigyük az elhatározásainkat. A tanulás, tanítás is egy ilyen folyamat. Rá kell éreznünk kinél, milyen tempó, környezet, módszer segíti legjobban a tanulást. Kinél, hogyan válik hatékonnyá a tudáselsajátítás. Ezért abszurd, hogy tömegesen tanítjuk, ugyanazokkal a módszerekkel, ugyanabban a tempóban a gyerekeinket. Egységes elvárással, sztenderd mérésekkel, ugyanazokkal a megoldásokkal. Miközben mindannyian végtelenül különböznek.

Az már csak hab a tortán, hogy ha felvállalnánk a különböző utakat, a különböző megoldásokat, akkor egy óriási lépést is tennénk a gyermekeink empátia és elfogadóképességének fejlesztésében. Hiszen azonnal személyes élményük, tapasztalatuk lenne arról, milyen sokféle a világ, sokfélék az emberek, a gyerekek. Hogy mindenkinek van egy egyéni útja, egy érdekes, és különleges saját világa, amihez kulcsot kell találni. Ahelyett, hogy egymáshoz vagy egy külső elváráshoz mérten kellene megítélni a teljesítményt.

Mindezek után pedig itt, az utolsó néhány hétben tedd fel magadnak az alábbi kérdéseket, mi a fontos számodra, a gyermeked számára.

Melyik tudás fontosabb? Amit egy folyamat során magába épített a gyerek, vagy amit gyors ütemben, egy stresszhelyzetben memorizál?

Az évvégi bizonyítványban foglalt érdemjegy a valódi tudását tükrözi, vagy egy felspannolt véghajrá termékét?

Mit érzel, ha a gyereked kevésbé teljesít jól, mint a társai? Milyen üzeneteket hordoz ez számodra? És milyen további kérdéseket teszel fel magadban?

Milyen a viszonyod a saját tanulásoddal kapcsolatosan? Elfogadod-e a hibázás lehetőségét?

Mit tanultál Te az elmúlt tanévben és hogyan értékeled ezt a teljesítményedet?

Mikor érzed elégedettnek magadat? Mikor érzed elégedettnek a gyermekedet?

Mikor vagy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb? Ha este sokáig készül a gyerek a másnapi iskolára, vagy ha „lenn felejti” magát az udvaron foci vagy bújócska okán?

A fenti kérdésekre nincsen helyes vagy helytelen válasz. Magunknak kell kialakítani saját válaszainkat. Ezt senki sem fogja számonkérni, leellenőrizni, leosztályozni. Csak magunknak tartozunk elszámolással. És ettől sokkal nagyobb a tét, mint az évvégi bizonyítványban!

Csapó Benő a PISA femérésekről: http://mta.hu/mta_hirei/a-tanulas-alapveto-megujitasara-van-szukseg-107727

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
A matematikához nem vezet szolgai út
iskola, óvoda

A matematikához nem vezet szolgai út

Félelemmel vegyes tisztelet, utálattal vegyes rettegés. Körülbelül így írható le, mit érez a gyerekek és szülők nagy része a matematika szó hallatán. Nem szeretik. Persze több iskolai tantárgy is van, amit sokan nem szeretnek, mégis azt tapasztalom, hogy a matek az, amivel kapcsolatosan nagyon kilengenek az érzelmek. Vannak felnőttek, akiknek ma is rémálmaikban jön elő a matematika érettségi, vagy egy kudarcos táblai feladatmegoldás megszégyenítő élménye. A matematika ahelyett, hogy magabiztosságot adna, túlságosan is sokszor vezet az önbizalom csökkenéséhez, kisebbrendűségi érzéshez, az önértékelés romlásához, sőt, az önsztereotipizáláshoz.

Az anyáknak a napja
interjúk

Az anyáknak a napja

A hétvégi anyák napján gondolkoztam. Ahogy lapozgattam a FB-ot, a sok anyuka a gyerekével, és sok gyerek az anyukájával...

És azon gondolkodtam, mitől olyan suta az anyák napja és mégis mitől fontos ez mindenkinek? Hogy miben rejlik a nagyszerűsége és a megismételhetetlensége?

Amit az autista gyerekek szülei szeretnének, ha tudnánk
határon túl

Amit az autista gyerekek szülei szeretnének, ha tudnánk

Rengeteg tévhit él az autizmusról, különösen, ha gyerekekről beszélünk. Az alábbiakat szeretnék tudatni a világgal a Huffington Post olyan olvasói, akik autista gyerekek szülei.

5 hétköznapi lehetőség, hogyan legyen csodás kapcsolatod a kiskamaszoddal
ajánló

5 hétköznapi lehetőség, hogyan legyen csodás kapcsolatod a kiskamaszoddal

A kisgyerekekkel való kapcsolódás gyakran azt jelenti, hogy ülünk a szőnyegen és Legózunk vagy Barbie-zunk. A bújócskázás vagy egy csendes összebújás, mind a napi rutin részei. De most, hogy már kiskamasz lett a kisgyerekből, kevésbé egyszerű, sőt néha bonyolult megtalálni a kapcsolódási pontokat.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.