Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Versenyistállókban megnyomorítottak

Az árnyékban állok egy budai elit általános iskola ballagási ünnepségén. Hallgatom a gyermekkórust, a verseket, aztán Thomas Mann üdvözlésén el is érzékenyülök, mint mindig. Klasszikus iskolai ünnepség, visszaröpít az időben. 

Elfogultságom csak közvetlen, két ismerősöm gyermeke fejezi épp be az általános iskolai éveket. Nem ismerem sem az osztályt, sem a tanárokat, ha néha hallottam is róluk egy-egy sztorit, mindig kellő óvatossággal kezeltem, hiszen saját történeteink iránt mindig kicsit elfogultak vagyunk.

És tényleg időutazás ez, a gyerekek műsorát az iskolai kitüntetések átadása követi, amit az iskola igazgató-helyettese abszolvál. Négy kitüntetést adnak át. Négy tanulónak, akiknek elsődleges érdeme – bár ez csak a dicséretek végén kristályosodik ki, - hogy sikerült nekik a kis versenyistállóból átjutni egy jóval nagyobba. Ők elitiskolákban tanulnak tovább. Nem is furcsa, hogy kiderül, ők azok, akik mind a négyen „nyugodt, kiegyensúlyozott gyermekek”, akikért rajonganak osztálytársaik, akik a közösségért is és még zenében is... summa cum laude. Mind a négyen kapnak az ünnepségből egy fél oldal dicséretet. Rajtuk kívül senki.

Elismerem a teljesítményt, sőt, elvárom magamtól és ösztönzöm gyerekeimet a kitartó munkára. Nem szeretném alábecsülni a kitűnő tanulók érdemeit. Az itt kitüntetett fiatalokét végképp nem. De szkeptikus vagyok. Valóban, ők tettek a legtöbbet a közösségért? Őket szerették legjobban a társaik? Ők és kizárólag csak ők azok, akik a dicséretet és a kitüntetést érdemlik?

Hetedikes voltam, kitűnő tanuló, ráadásul lány. Az emlékkönyvembe Csaba, az egyik barátom egy gyönyörű képet rajzolt. Csodáltam azért, hogy eszébe jutott, mit is lehetne nekem rajzolni és azért is, mert le tudta rajzolni. Nekem egyik sem sikerült volna. Év végén aztán ketten kaptunk az osztályban rajzból dicséretet. A kitűnő tanuló barátnőm és én. Csaba nem. Még szóban sem. Sehogyan. Barátok voltunk, így pontosan átéreztem és értettem a csalódottságát. Nem a rajztanárban csalódott csak, hanem valószínűleg a teljesítményben is, abban a teljesítményben, amit ő rajzból létrehozott.

Mikor múlik el végre az az idő, amikor kötelezően azt nevezik a legjobb énekesnek, közösségi embernek, vagy művésznek, akinek kitűnő a bizonyítványa?

Az elit általános iskolában ez a négy diák valószínűleg minden félévben kitűnő bizonyítványt és minden év végén egyéb elismeréseket vihetett haza. A többiek pedig álltak és hallgathatták a hosszú beszédeket. Közöttük azok is, akik jobban zenéltek, rajzoltak, sportoltak, táncoltak, erején felül teljesítettek, hogy elérjenek egy négyest matekból, segítettek a többieknek, dekorálták üres óráikban az osztályt. Tudom, hogy volt közöttük, aki a tanulás mellett éveken át szívét-lelkét kitette az iskolájáért, az osztályáért és készült rendezvényekre, fellépésekre , ballagásokra így erre a ballagásra is.

Biztosan voltak, akik elkezdték máshol keresni a dicséretet. Akik ehhez elég támogatást kaptak szüleiktől, edzőjüktől vagy éppen barátaiktól. Akik egy másik közösségben elfogadhatták és sokra értékelhették önmagukat.

És sokan, valószínűleg sokkal többen, akik feladták. Elfogadták, hogy nekik nem jár. Hogy nem számít, mennyit hajtanak, mert kitűnőnek, kiválónak, hibátlannak kell lenni.

És minek is tenni a közösségért, ha ezért a munkáért is a jó tanuló könyvelheti majd el az elismerést. Minek szorgalmasnak lenni, ha nem tudjuk elérni az ötöst és csak az ötöst? Minek sportolni a suliért, ha úgyis az eminens diák lesz a „jó tanuló, jó sportoló” is.

A sok diákból, aki feladta, lesz majd a tanár, mérnök, eladó, edző.... mert a kitűnő tanulók az elitgimnáziumból nem teszik ki a társadalom 10 %-át sem. Maradnak a „nem kitűnők”, akiket nem dicsértek teljesítményükért, ha meg is feszítették magukat. Azok, akik nem kaptak megbecsülést – bár javasolták nekik, hogy legyenek büszkék iskolájukra, de hogyan, ha önmagukra nem lehetnek büszkék? Akik küzdöttek nyolc éven át, hátha végül kijár az elismerés, de nem így lett. Ők azok, az elit iskolák megnyomorítottai.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Fejlesszünk érintéssel!
iskola, óvoda

Fejlesszünk érintéssel!

A kisiskolások között egyre gyakrabban találkozunk iskolai, tanulási nehézséggel. Később aztán nehezen tudjuk behozni a lemaradást. A megváltozott életmódunk miatt kimarad számos olyan tevékenység, élmény, történés, ami fejleszti, felkészíti a testünket és az agyunkat a tanulásra. Az egyik ilyen fontos terület a taktilis rendszer, amely az érintés és bőrérzékelés, ingerlés segítségével készít fel bennünket például a finommotorikai feladatokra, azaz például az írásra.

3 aranyos módja, hogyan ösztönözheted a gyerekedet, hogy jobb legyen
interjúk

3 aranyos módja, hogyan ösztönözheted a gyerekedet, hogy jobb legyen

Több tanulmány is kimutatta, hogy a meleg, szeretetteljes szülő-gyerek kapcsolat összefüggésben van a jobb önértékeléssel, a jobb szülő-gyerek kommunikációval, a jobb tanulmányi eredménnyel és a kevesebb pszichológiai és viselkedési zavarral.

4 kérdés azokhoz a gyerekekhez, akik félnek új dolgokat kipróbálni
határon túl

4 kérdés azokhoz a gyerekekhez, akik félnek új dolgokat kipróbálni

Az egyik leggyakoribb félelem, amivel a gyerekek szembesülnek, az új dolgok kipróbálása, az új szituációkban való helytállás. A bizonytalanság és az félelem bénító tud lenni. És ha ezt nem győzzük le gyerekkorunkban, élethossziglan kísérthet. Forrás: seangrover.com

Busójárás kisgyerekekkel
ajánló

Busójárás kisgyerekekkel

Egy ideje már szerepelt a családi bakancslistán, hogy egyszer mi is megnézzük Mohácson a busójárást. Kicsi gyerekeink vannak, szóval tartottunk a rendezvénytől (hatalmas tömeg, hangos, ijesztő jelmezbe bújt emberek), ráadásul szállást sem könnyű ilyenkor találni.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.