Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
ajánló

Te mit tanítasz a gyerekednek a rendről?

Pár napja elém került egy rövid youtube-videó. Rendről és rendetlenségről, rendben és rendetlenségben élőkről szólt, leginkább pedig remek önfelmentést adott a káosz felett uralkodni képtelen vagy lusta nézőknek. Legyen csak nyugodt és boldog, aki rendetlen, hiszen akkor ő biztosan zseni, egy különleges, kreatív ember! – üzente a videó. Életmód magazinokhoz hasonlóan, kicsit ferdítve, hivatkozások nélkül, – ahogy az lenni szokott - kutatási eredményekre is utalt, amelyek mind bizonyítják a fenti evidenciát. Aha, gondoltam - akkor ez azt jelentené, hogy körülbelül minden ötödik körülöttem dolgozó, élő ember zseni. 

Tényleg zsenik?

A kollégád, akinek halmozódnak az iratai és félig befejezett feladatai az íróasztalán. A másik, akinek a polcán még egy bogarakkal teli terrárium is áll az üres kávéscsészék, összeszedett kövek, kacatok és a kibogozhatatlan dokumentumhalmaz mellett. A tanárod, aki rendetlenségében rendszeresen veszítette el valamelyiketek dolgozatát és kérte aztán rajtatok számon a beadást. A fiú, akinél egyetemista korodban ott aludtál és alig tudtál eljutni a kávéfőzőig a mosatlan edények és ledobott koszos zoknik között. Igen, emlékszem, mindig elhangzott és ma is elhangzik valami arról, hogy „a zseni uralkodik a káoszon”, meg, hogy „az a lényeg, hogy ő el tudjon igazodni a rendetlenségben” és, hogy ő „bármit hamarabb megtalál, mint te és azok, akik rendet tartanak”.

Elképesztő, mennyien fogadják el ezt a szemléletet akár saját maguk, akár ismerőseik kapcsán és adják tovább gyerekeiknek is akarva-akaratlanul, ahelyett, hogy elgondolkodnának, miért is nincs rend körülöttük? Miért nem képesek uralkodni saját környezetükön? Miért nem akarnak rendezettségben élni? Miért nem képesek megtartani a néha nehezen összehozott kereteket?

És a gyereked? Ő is?

Nem baj kisfiam, ha romos a szobád. Zseni vagy. Nem találod a leckefüzeted, a hegedűd, a tornacipőd, a piros-kék ceruzát, nem baj, a zsenik már csak ilyenek! – te vajon ezzel biztatod a gyerekedet? Mit tanítasz neki a rendről? És milyen példát mutatsz?

Észrevettem, ahogyan tárgyaim között, környezetemben eluralkodik a rendetlenség, ugyanúgy veszítem el az ellenőrzést a feladatok, teendők felett is. Ahogyan nem látom át feladataim és dolgaim, úgy válok egyre bizonytalanabbá és úszom el a munkával. És ez nekem nem nagyon segít.

Amint bent, úgy kint

Anyukám egyik kedvenc mondata volt, amit minden egyes feladat megkezdése előtt elmondott nekem és a gyerekeimnek is: „Teremtsük meg a feltételeket”, ami annyit jelentett, hogy festés, rajzolás előtt pakoljuk le az asztalról a nem oda való dolgokat, főzés előtt rakjunk rendet a konyhában, takarítás előtt rendet tegyünk. A legtöbb tevékenység, feladat ugyanis sokkal kevesebb kreativitást igényel, mint pontosságot, figyelmet, fókuszálást vagy éppen egy–egy folyamat betartását.

Ha teljes mértékben ura vagy a feladatoknak és a folyamatoknak, akkor elképzelhető, hogy tudod őket úgy is működtetni, hogy káosz van körülötted, de nem érdemes azzal nyugtatni magad a rendetlenség miatt, hogy így sokkal jobban megy. Ne feledd, a gyermek még nem ura annak. Fókuszálnia, figyelnie kell, ami sokkal könnyebben megy, ha nem ezer dolog veszi őt körül és nem sok másra kell figyelnie munka közben.

Mire jó a rendetlenség?

Utána olvastam, a rendről végzett kutatások során valóban kiderült, hogy a rendnek és a rendetlenségnek van hatása az abban tevékenykedő működésére. Az egyik kutatás például arról számolt be, hogy a rendezett környezetben tevékenykedő csoport tagjai nagyobb mértékben hajlottak a jótékonykodásra és egészségük szempontjából előnyösebb döntéseket hoztak. Ezzel szemben a rendetlenség, a kaotikus környezet serkentette a kreatív gondolatok születését.

A rend segít abban, hogy rendszerezzük gondolatainkat és a kreatív gondolatok többsége nem az ismert rendszerekben születik. Így, amikor kreativitásra akarod ösztönözni magad vagy gyermeked – például művészi tevékenység során vagy építőjáték közben – akkor tevékenység közben nem érdemes figyelni a tempera kupakjának visszazárására vagy a legódarabok méret szerinti sorba rendezésére. A tevékenységet megelőzően és követően azonban jobb visszatérni a rendhez, hogy az alkotásra legközelebb is legyen lehetőség.

Rendetlen felnőttek

A rend kialakítása és megtartása gyermekkorom óta nehezen megy, ezért időről-időre szembenézek a rendteremtés és fenntartás kérdéseivel és próbálok változtatni saját erőből vagy külső segítség bevonásával, sőt trénerként, coachként ügyfélproblémaként is gyakran találkozom a munkahelyi rendetlenség vagy a „clean desk –policy” be nem tartásából eredő nehézségekkel. Vezetőkkel, akiknek komoly fejtörést okozott a nem rendezett munkából és a munkahelyi rendetlenségből adódó teljesítményromlás, ügyfélelégedetlenség, hatékonyságvesztés.

Rendetlen szülők

Az évek során többször okozott nehézséget, hogyan tanítsam gyermekeimnek példamutatás mellett a rendet. Én rengeteget pakolok, sőt olykor anyósom is besegít, aki hozzám képest a rend mestere, de azt tapasztalom, hogy ez a gyerekeimet kevéssé segíti abban, hogy ők a saját dolgaikat rendben tartsák. Bár néha sikeresebb vagyok a bevonásban, ezen a területen külső segítséget is igénybe vettem már, méghozzá hatalmas sikerrel.

Akkor tizenhét éves lányomhoz három éve elhívtam egy régi tanítónőjét, aki azt írta magáról a neten, hogy „rendcoachinggal” foglalkozik. Először csak beszélgettünk és együtt megállapodtunk abban, hogy mettől meddig kellene eljutniuk. Azt követően két alkalommal járt nálunk. Ápolva a kamasz lelkét, sok-sok órában végignézték szobája, polcai és dobozai tartalmát. Rendet is raktak, lomtalanítottak is, de ami a legfontosabb, átbeszélték, minek mi lenne a helye és hogyan lehetne olyan kereteket kialakítani, amik segítik a lányomat a létrehozott, vágyott állapot megtartásában. Figyelve Linda munkáját, arra jutottam, hogy türelemmel és kellő mennyiségű időt rászánva szülőként is hasonlóképp tudok segíteni, de mégis, neki valamiért ez jobban sikerült. Lányom szobájában maradt a rend és amikor elköltözött, eszébe jutott, hogyan is csinálták ők ketten a rendet. Nem csak rendet kapott, hanem eszközt is, hogy képes legyen azt saját maga megteremteni. 

A kreativitás ösztönzése szülőként fontos feladatunk, de mindig tudatosítanunk kell, hogy valóban ezt a célt szolgálja-e adott pillanatban a gyerekszoba rendetlensége, a hanyagságból kialakult káosz vagy éppen megakasztja az alkotás folyamatát, hogy semmi nincs a helyén, semmit nem találunk és bokáig gyalogolunk a legóban.

Figyeljünk, hogy ne csak kényelemből hallgassunk, azért, hogy ne kelljen meggyőzni, felállni, akár saját lustaságunkat is legyőzni. Lessük el a rendteremtés és rendtanítás gyakorlatát olyanoktól, akik igazán értenek hozzá, így azt is megakadályozhatjuk, hogy a – saját magunk számára is feszültséget okozó – napi rendrakás napi veszekedéssé váljon.

Ami még segíthet

Az elmúlt néhány évben a rend és az ahhoz kapcsolódó decluttering-irányzat nagy népszerűségre tett szert, így többféle önsegítő könyv jelent meg felnőtteknek. Ezekben nem csak általános, hanem nagyon célzott eszközöket is találhatunk egy-egy életterületünk rendezéséhez és a rend fenntartásához. S bár a japán rendezettség talán túl nagy kihívást jelentene és távoli is számunkra, módszereket és ötleteket mindenképpen lehet tanulni az irányzat egyik legismertebb képviselőjének Marie Kondonak három éve megjelent, Rend a lelke mindennek című könyvéből is.

A Rendberaklak csapatáról még többet lehet weboldalukon olvasni.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Fejlesszünk érintéssel!
iskola, óvoda

Fejlesszünk érintéssel!

A kisiskolások között egyre gyakrabban találkozunk iskolai, tanulási nehézséggel. Később aztán nehezen tudjuk behozni a lemaradást. A megváltozott életmódunk miatt kimarad számos olyan tevékenység, élmény, történés, ami fejleszti, felkészíti a testünket és az agyunkat a tanulásra. Az egyik ilyen fontos terület a taktilis rendszer, amely az érintés és bőrérzékelés, ingerlés segítségével készít fel bennünket például a finommotorikai feladatokra, azaz például az írásra.

3 aranyos módja, hogyan ösztönözheted a gyerekedet, hogy jobb legyen
interjúk

3 aranyos módja, hogyan ösztönözheted a gyerekedet, hogy jobb legyen

Több tanulmány is kimutatta, hogy a meleg, szeretetteljes szülő-gyerek kapcsolat összefüggésben van a jobb önértékeléssel, a jobb szülő-gyerek kommunikációval, a jobb tanulmányi eredménnyel és a kevesebb pszichológiai és viselkedési zavarral.

4 kérdés azokhoz a gyerekekhez, akik félnek új dolgokat kipróbálni
határon túl

4 kérdés azokhoz a gyerekekhez, akik félnek új dolgokat kipróbálni

Az egyik leggyakoribb félelem, amivel a gyerekek szembesülnek, az új dolgok kipróbálása, az új szituációkban való helytállás. A bizonytalanság és az félelem bénító tud lenni. És ha ezt nem győzzük le gyerekkorunkban, élethossziglan kísérthet. Forrás: seangrover.com

Busójárás kisgyerekekkel
ajánló

Busójárás kisgyerekekkel

Egy ideje már szerepelt a családi bakancslistán, hogy egyszer mi is megnézzük Mohácson a busójárást. Kicsi gyerekeink vannak, szóval tartottunk a rendezvénytől (hatalmas tömeg, hangos, ijesztő jelmezbe bújt emberek), ráadásul szállást sem könnyű ilyenkor találni.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.