Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Első nap az iskolában

Régen volt, de tisztán emlékszem rá, milyen volt az első napom az iskolában. Szovjet himnusz, vörös csillag, nagyon sok gyerek, fehér blúz és kék szoknya. Mindenki idegen. Ülünk a perzselő napon, alacsony tornapadokon, egy mikrofonban kórus énekel, egy csomó néni ránk mosolyog, milyen cukik vagyunk. A szüleink hátul állnak, aztán az ünnepség végén elbúcsúzunk, ebéd után értem jönnek. 

A tanterembe mentünk és leültünk a padokba. Előtte még nem jártam iskolai teremben, legalábbis nem emlékszem rá. Szűk a hely és sok érdekes kép van a falon. Fura, hogy nem lehet felállni. A tanító néni beszél, megkérdezi mindenki nevét. Aztán megmutatja az udvart. Nincs bennem félelem, inkább közömbösség. Meg kényelmetlen érzés, hogy nem ismerek senkit. De hamar vége is lett, megyünk haza.

A rossz élmények nem az első napokban jönnek, hanem később. Amikor nem komfortos az ottlét, nem kedves, ahogy hozzám szólnak, amikor elvesztem a fonalat, és senkinek nem tűnik fel. Akkor kezdődik, amikor magamra maradok a problémáimmal.

Mondhatnánk, hogy tessék megbirkózni, meg is történik. De nem mindegy hogyan. Mindenkinek más a története, amit az iskolában megél. Nem csak tőle, hanem a szüleitől, a társaitól, a tanáraitól is függ. És persze ma már sokkal több gyerekbarát iskola létezik, ráhangolódással, segítő kéznyújtással, mint a nyolcvanas évek elején.

Ami nem változott, az a családi, szülői háttér ereje. Ami nélkül lehet bármilyen az iskola, bármilyen fantasztikus a program, bármekkora empátiájú a tanítónéni, ami nélkül úgysem működik semmi sem.

A kisgyerek, aki ott marad egy idegen helyzetben, abban a biztos tudásban szeretne ott maradni, hogy a szülei mögötte állnak, még ha fizikai valójukban nincsenek is ott. Hogy akkor is biztonságos az élet, ha nem anya és apa celebrálja azt. Hogy ő önmagában van olyan erős és jó képességű, hogy helytáll az adott szituációban. Önbizalommal teljes, amit a szüleitől kapott ahhoz, hogy ne szakadjon el a cérna, amikor ismeretlen helyzetben, ismeretlen terepen találja magát.

Erre van szüksége az iskolát kezdő gyereknek. És erre volna a szülőnek is. De mi van, ha ez nincs így? Mitől lesz így, ha ez nem működik? Hogyan lehet felkészíteni magunkat, a gyereket, a házastárunkat arra, hogy ez szeptember elsejére így legyen? Sehogy. Alig egy hét alatt talán már nem lehet megváltoztatni azt, ahogy működünk. De tudatosítani lehet. Készülni az esetleges nehézségekre lehet. Felkészíteni magunkat arra, hogy nem kell egy ideális képhez, egy előre elképzelt elváráshoz igazítani magunkat, azt lehet. Mert nem olyan fontos az iskola! Legalábbis nem azért fontos, mint amiért mi hisszük. Nem történik semmi, ha nem akkor ott és úgy fejlődik, teljesít, mint a többiek. Nem történik semmi, ha rosszalkodik, szeleburdi vagy eleven. Nem baj, ha majd elfelejti, nem írja meg, nem viszi be. Nem ezek lesznek a bajok.

Az lesz a baj, ha nem lehet majd önmaga. Ha nem fogadjuk el olyannak, amilyen. Ha másképp szeretnénk látni őt, az ő szerepét, a jelenlétét, mint amilyen valójában. Az okoz gondot, ha a másik gyerekhez hasonlítjuk, ha úgy érezzük, másképp kellene gondolkodnia, élnie. És ha másként szeretnénk látni magunkat szülői szerepünkben.

Az iskolakezdés nem könnyű. Sokaknak nehézséget okoz. De akkor lehet ezen könnyíteni, ha merünk önazonosak lenni. És ezesetben ez azt jelentheti, hogy elfogadjuk határainkat, nehézségeinket, gyengeségeinket, korlátainkat. Elfogadjuk aggodalmainkat és szembenézünk velük. Megerősítjük magunkat és egymást az összetartozásról, a fontossági sorrendekről és az egymásba vetett hitről.

Nem árt akár minden nap elmondani magunknak, hogy nem vagyunk kiszolgáltatott helyzetben. Nem az iskolán múlik a boldogulásunk, a gyerekeink sikeressége. Hanem rajtunk és rajtuk. A kapcsolatunkon. A többi pedig kialakul majd magától. Úgy, ahogy mi írjuk, úgy, ahogy mi tervezzük. Közösen, a családunk tagjaival. És minden egyes történésből tanulunk majd valamit.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Nevelni ésszel, szívvel, vagy hagyománnyal?
iskola, óvoda

Nevelni ésszel, szívvel, vagy hagyománnyal?

Mindenki ért a gyerekneveléshez. Mindenki vagy nevelt, vagy nevel vagy őt nevelték, de bármilyen vonatkozásban is találkozik a neveléssel, szakértővé válik. A saját élmény, az otthonról hozott hagyomány és tapasztalat erősebb bármilyen szakszerű megnyilatkozásnál, sőt akár ellentétes állásfoglalásként is megél egymás mellett.

 

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Lehet egy kérdéssel több?
határon túl

Lehet egy kérdéssel több?

Bennem megfogalmazódott vagy száz, amit fel kellett volna anno a fehér habos helyett a halványzöld, gyöngyös gallérúban, mert az én koromhoz (26) , az én helyzetemben... A kétéves lányom ordibált a szertartás alatt, hogy APA KOPASZ, jelzem legalább nem a császárról és a meztelenségről szólt az ének, de egyszerűen azóta is bánom, hogy ha már egyszer jelmezt húztam, - egyáltalán minek kell az a jelmez? - akkor miért nem lehetett 1000%osan. Szóval a kérdéseket miért nem tettem fel előtte, vagy közvetlen utána, vagy az eltelt húsz év során, és akkor most nem érezném úgy magam, mint a fuldokló, mikor a jószándékú segítők első lépésként bedugaszolják a végső menedék nádszálat a szájában.

A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat
ajánló

A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat

Bevallom, fejben jobban főzök. Meg ízlelni is jobban szeretek. Szóval sosem voltam az a tudatos kitchen women. Mégis, most amellett kampányolok, hogy főzzetek a gyerekeitekkel, meg nélkülük is sokat, mert az élet olyan területeit nyitja meg, amire nagyon kevés időnk jut!

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.