Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
ajánló

Ne beszéld ki!

Úgy tűnik, az elmúlt több, mint fél évszázad során a pszichológiai gyakorlat betegségközpontúvá vált. Ennek egészen messzire menő okait a pozitív pszichológia meghatározó alakjai, Csíkszentmihályi Mihály és Martin Seligman abban látják, hogy a XX. századot meghatározó háborúkat követően a negatív történelmi tapasztalatok és örökségek a pszichológiát is a kóros jelenségek gyógyításának irányába terelték.

Társadalmi és egyéni szinten is, majd a kollektív tudatban is a veszteségek helyreállítására, a kudarc feldolgozására és elkerülésére került a hangsúly. Egyfajta deficit alapú gondolkodás ez, ami végső soron az élet szinte minden területén kifejtette hosszútávú hatását. A szervezeti kultúrában és az oktatásban is a hiánypótlás és a sikertelenséggel való megküzdés irányába tolódott a hangsúly.

A pszichológia sokáig betegségeket akart gyógyítani. A fókuszban az állt, hogy mi az, ami elromlott és azt hogyan lehet megszerelni, nem pedig az, hogy hogyan lehet az emberek jóllétén, elégedettségén javítani, hogyan lehet az emberek mindennapjait jobbá tenni. Erős volt az a hit, hogy ha valakinek megszüntetjük a depresszióját, akkor boldogabbá is tesszük. Az erőfeszítések leginkább arra koncentrálódtak, hogy mínuszból hogyan lehet a nullába jutni. A pozitív tartomány elérése azonban még további lépéseket igényelne. Ezen a téren nem a többség került a figyelem középpontjába. Mert az átlagosan elégedett/elégedetlen és kiegyensúlyozott/kiegyensúlyozatlan emberek mégiscsak többen vannak, és nekik is szükségük van lelki gazdagodásra és az életük jobbra fordulásába vetett hitre. (A kétségbeesés-boldogság/elégedettség dimenzió mentén is haranggörbével írható le az emberiség.)

A pozitív pszichológia képviselői abban hisznek, hogy a pszichológia XX. századi megoldásai a gyógyítás történetében egy állomásnak számítanak és nem az emberi jóllét elérését szolgáló terápiák csúcsának. Egy konkrét példán keresztül jobban megérthetjük azt is, hogy miért. A depresszió esetében például a pszichoterápiás eljárások és gyógyszeres kezelések hatékonysága 65%-os. Ez a szám abszolút értéken nem tűnik alacsonynak, de a kutatási eredmények szerinti 45-55%-os placebohatással összevetve már nem tűnik túl jelentősnek.

A jóllét elérését segítő módszerek – a pszichoterápia, a pszichiátria, a klinikai, a humanisztikus vagy tapasztalati modellek, a pszichodinamikus irány és a rendszerszemléletű csoportmodellek (pl. családterápia) mindegyike kicsit máshová helyezi a hangsúlyokat, máshol és máshogyan kezeli az egyén életét negatívan befolyásoló problémákat. Közös viszont ezekben a megközelítésekben, hogy a gyógyításnak szinte mindegyik esetben része a beszélgetős terápia. E mögött a megközelítés mögött lényegében az a gondolat áll, hogy a jólléthez vezető út az önreflexión, a problémák elemzésén, a belátáson és a tanulságok leszűrésén keresztül vezet. Mindezt pedig a leginkább úgy lehetséges elérni, hogy beszélünk róla, megfogalmazzuk, leírjuk, kimondjuk, szavakba öntjük.

Mindeközben az adatok azt mutatják, hogy az embereknek csak egy kis százaléka szánja rá magát, hogy ilyen jellegű segítséget kérjen, vagy ha bele is kezdenek, sokan félbehagyják a terápiát, az esetek egy részében pedig egyenesen az emberek neuroticizálásához vezethet. A beszélgetős terápia nem jó mindenkinek. Jó viszont, ha tudatosítjuk újra és újra magunkban, hogy a beszéd, bár az embertől elválaszthatatlan evolúciós ugrás, számunkra sem az egyetlen és kizárólagos eszköz. A pszichologizálás, analizálás, megbeszélés nagyon is jellemzőjévé vált a modern családi életnek és sok szülő – én magam is – hajlamos túlzásba esni ezen a téren.

A fókuszált megbeszélés problémaközpontúsága könnyen csapdává válhat, mert a figyelmünket befelé, a gondjainkra, a vágyainkra, a hibákra és a hiányokra tereli. Ez céltalan rágódást, az érzelmek felesleges fellobbanását, elégedetlenséget teremthet, miközben az állandó befelé figyelés miatt szinte azonosulunk saját problémáinkkal. Tudatosan akarjuk megoldani őket, mert úgy érezzük, akkor válhatunk csak jobbá, ha a hibát megszüntettük.

A pozitív pszichológia a pozitív élményekkel dolgozik, a pozitív attitűdök megerősítésére bátorít. Nem a gyengeségekre hívja fel a figyelmet, és nem akarja kijavítani a hibákat, hanem az erősségek támogatását, kiépítését tűzi ki célul. Nem feltétlenül a probléma megszüntetése, vagy az okainak mindenáron való kivesézése a cél. Sőt, inkább az eltávolodás, a figyelem kifelé irányítása, a belefeledkezés, az örömöt hozó erőfeszítések keresése, a fontos másokkal való szoros kapcsolatok kiépítése. Ami pedig a problémákat illeti, egyes helyzetek túl bonyolultak ahhoz, hogy képesek legyünk expliciten megfogalmazni a gondolatainkat, érzéseinket. A szóbeli megfogalmazás ráadásul zavarhatja az egyébként önmagában is érvényes intuitív gondolkodást és a döntéseinkkel való elégedettséget.

Ez a fajta megközelítés nagyon közel áll a többezer éves keleti hagyományokhoz, amik a figyelem átirányítását tartják üdvözítőnek. A buddhisták válasza például a problémákra, a fájdalmakra: „Várd meg, míg elmúlik!” és „Próbálj a látóhatár fölé tekinteni!”. Kifelé fókuszált figyelemmel, az észlelés eszközeinek finomításával, a meditációra vagy éber jelenlétre építve egyszerűen hagyd, hogy az elméd jobban működjön! Jobb, ha önmagunk állandó tudatos alakítása helyett saját magunkon túlmutató érdekeket és célokat tartunk szem előtt és a saját magunkkal kapcsolatos elvárások helyett figyelmünket a jelenre összpontosítjuk.

Lépjünk hátrébb, csendesítsük le az elménket, és legyen a következő kihívás az elengedés!

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
A rossz gyerek
iskola, óvoda

A rossz gyerek

Az osztályban van egy rossz gyerek. Mindenki szerint rossz. Piszkálja a gyerekeket, belerúg a lányokba, zavarja az órát.

Képzeletbeli történet!

Még a kisebb alvási problémák is kognitív nehézségeket okozhatnak a gyermekek számára
interjúk

Még a kisebb alvási problémák is kognitív nehézségeket okozhatnak a gyermekek számára

Mindannyian tudjuk, hogy mennyire fontos a jó éjszakai alvás, de a gyermekkori alvásproblémák, mint például a horkolás, az éjszakai ébredés, az alvajárás vagy az álmatlanság elég gyakoriak.

Öt gyerek anyjának lenni
határon túl

Öt gyerek anyjának lenni

Egy barátnőm barátnője külföldön él a családjával. Öt gyermeke van, és azt hiszem azt csak Ő tudja, hogy ez mit jelent. De akármit is jelentsen, egy biztos, hogy ő ezt élvezi. Ezt onnan tudom, hogy a barátnőm egy ideje meséli, hogy Joli – ő a bizonyos – a facebookon kis posztokban megosztja a családja történeteit. Szórakoztató és tanulságos, néha könnyeket csal a szemébe, néha pedig elgondolkodtató. Egy biztos, hogy mindarról sajátos képe van, és sok gyereken kipróbált tapasztalata, amivel mi is szembesülünk a hétköznapjainkban. És akkor arra kértük Jolit, hogy néhány történetét mesélje el itt is.

Te mikor beszélgetsz a gyerekkel a téridőről?
ajánló

Te mikor beszélgetsz a gyerekkel a téridőről?

Bevallom, én soha. Ahogy a fénysebességről sem nagyon jut eszembe és az univerzum bár időnként szóba kerül, nagyon sokat nem tudok róla. Ezért is álltam kicsit értetlenül a mini sorozat előtt, amit ma ajánlok nektek. Mert hogy ezek a mesekönyvek erről szólnak. És aztán a szerző, Farkas Robi olyan jó kis válaszokat adott a kérdéseimre, hogy elkezdett érdekelni.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.