Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Gyerekek lázadása

Mitől nem működnek az eddigi eljárások, a korábbi minták a gyereknevelésben? Sokféle válasz létezik. Egyik az információs társadalom kihívásaiban, a másik a megváltozott kapcsolatrendszerben találja meg a választ. És lehet még sok, szerteágazó oka, amelyek bizonyára mind együttesen okozzák a tehetetlenséget, ami szülőket, tanárokat lep meg az alfa generáció kapcsán.

Ők azok, akik ma az iskolapadban ülnek, akikkel a játszótereken, az óvodákban találkozunk. És igyekszünk ugyanazokkal a megoldásokkal közelíteni feléjük, ahogy az elmúlt évtizedekben közelítettünk a hasonló korosztályokhoz. De gyakran tapasztaljuk, hogy visszapattanunk, nincs rájuk olyan hatásunk, egyszerűen sokszor nincs közös platform és terep az együttműködésre. Egyik napról a másikra változik a hozzáállásuk, nehezen találjuk a kulcsot, az utat, és ha meg is van, egyáltalán nem biztos, hogy ugyanez működik másnap is.

Rendkívül érzékenyen reagálnak az őket ért számos ingerre, miközben számtalan jelenség pedig érintetlenül elsuhan mellettük.

Rettenetesen sok tudással vannak felvértezve, tájékozottak, jól informáltak és olyan témákról tudnak beszélgetni, amiről nekünk kamasz korunkban is csak homályos elképzeléseink voltak.

Egy megközelítés szerint az értelem és érzelem harca ez. A szív és az ész vív csatát egymással. És a gyerekeink lázadása ez, amikor azzal szembesülnek, hogy a racionalitás, az objektív előrehaladás, a verseny, az érvényesülés, a világ észvezérelt oldala válik erőssé és uralkodóvá. A sok okosság, az ésszerű és tudatos viselkedés leblokkolja azt a belső gyermeki világot, amitől az intuíció, az érzelmi intelligencia, a tudattalan rezdülések megélése kiteljesedhetne. Nincs idejük és lehetőségük, hogy kapcsolódjanak egymáshoz és saját magukhoz, a környezetükhöz, a megélt helyzetekhez. Nem tudnak érzelmi viszonyt kialakítani a világhoz, ami körülveszi őket, mert mindig, mindent megmagyarázunk, értelmezünk és a hasznosság, hasznosíthatóság megvilágításába helyezünk.

De a gyerekeknek lételemük, hogy saját varázsos világukba elmerüljenek, hogy nagy érzelmi amplitúdókkal átessenek boldogságon, csalódáson, örömön és bánaton, hogy a racionalitást teljes mértékben mellőzött élményeket szerezzenek. Hívjuk ezt játéknak, semmittevésnek, felhőtlen gyerekkornak, akárhogy.

De ha ehhez nem jutnak hozzá, ha komoly vagy komolykodó felnőttek saját világukba akarják mielőbb integrálni a zabolátlan lelkeket, ha felelősséget, feladatokat, elvárásokat pakolunk a nyakukba és mindezt nyakon öntjük egy jó adag morális papolással, akkor nem hogy közeledünk hozzájuk, hanem egyre inkább messze taszítjuk, és egyre inkább támogatjuk a gyermekek lázadását.

Lázadás a figyelem, a koncentráció hiánya, az agresszió, a harsányság, a nehezen kezelhetőség, a tiszteletlenség. A kapcsolódás hiányára a kapcsolódás hiányával válaszolnak.

Olyan, mintha lekapcsolódnának a rendszerről. A gyerekek lázadása, a gépek lázadása, akik már nem akarják a központi akaratot végrehajtani.

Helyette a saját, egyéni útjukat, természetüket szeretnék megélni. Érzelmi élményekre és kötődésre van szükségük. Nem csak emberekhez, hanem a világhoz. Hogy ne csak az eszükkel, hanem egyéb érzékszerveikkel, érzelmeikkel is átéljék a velük történő eseményeket.

Abban tudjuk őket segíteni, ha képesek vagyunk szívvel és nem fejjel közeledni feléjük. Ha megtapasztalhatják, hogy nem azért állunk mellettük – legyünk akár szülők, akár pedagógusok – mert komoly célunk, tervünk van velük, csupán az együttlét öröméért, a közös tevékenység kedvéért, a puszta létükért, akkor elkezdenek feloldódni, olvad a jég.

Ha képesek leszünk valóban elmerülni az egyediségükben, a sutaságukban, a kedvességükben vagy épp az otrombaságukban, ha a puszta létük érték tud lenni minden megvalósítandó cél és eredmény nélkül, akkor talán megérthetjük, hogyan fordítják le a körülöttük lévő történéseket, hogyan dekódolják a világot és segíthetünk harmonikusabb, együttműködőbb gyerekké és felnőtté válni.

Nem utolsó sorban adhatunk magunknak és nekik is néhány szép és felhőtlen pillanatot.

És hogy lehetünk-e ennyire felelőtlenek? Ugyan miért ne? Ugyanúgy nincs információnk arról, mire lesz szüksége a világnak harminc, negyven év múlva, ahogy arról sincs bizonyosságunk, hogy mindannak a tudásnak és felelősségnek, amit most beléjük akarunk gyömöszölni, hasznát veszik-e majd. Hát akkor miért ne éreznénk egymást és magunkat jól, itt és most?!

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Nemzeti ünnep az iskolában
iskola, óvoda

Nemzeti ünnep az iskolában

Vagy otthon, nehéz erről mit mondani a gyereknek. Mi, akik szülők vagyunk ezekben az években, jellemzően nem éltük meg október 23-át. Van, akinek a szülei sem, vagy csak csecsemő korúan. Mit keres ez a mi otthonunkban, iskoláinkban? Van-e keresnivalója?

Hogyan váljunk tehetetlen szülőből magabiztos szülővé?
interjúk

Hogyan váljunk tehetetlen szülőből magabiztos szülővé?

„Azt a játékot akarom!” – mondja a gyereked.

„Most nem, drágám, csak egy pár dologért ugrottunk be.”

„De én akarom!”

„Tudom, de….”

A gyerek határozottan közbevág: „Minden barátomnak van már és én is akarok egyet. Beteszem a bevásárlókocsiba.”

„Ühüm, jó, rendben.”

Összezavarodottan és legyőzötten odatolod a kocsit a pénztárhoz és megveszed a játékot. 

Ez nem az én feladatom!
határon túl

Ez nem az én feladatom!

A szülőség nagyon kemény munka. Sokan azt állítják, hogy a legnehezebb munka. Ami engem illet, biztos, hogy nehezebbé tettem magam számára a dolgom azzal, hogy több feladatot vállaltam el, mint amit kellett volna. Az én feladatom, hogy szeressem a gyerekeimet és törődjek velük, hogy megteremtsem nekik a biztonságot nyújtó környezetet és megtanítsam őket elnavigálni a nagybetűs életben. Az a feladatom, hogy megtanítsam a fiaimnak a helyes értékrendet és hogy az apjuk és én kedvesek legyünk velük. Az a feladatom, hogy jól iskolázott, felelős, jólelkű embereként induljanak el a világba. 

A legjobb ajándék, amit a kamasz gyerekednek adhatsz, de ő sosem fogja magától kérni
ajánló

A legjobb ajándék, amit a kamasz gyerekednek adhatsz, de ő sosem fogja magától kérni

Amikor fiatal voltam, egyetlen telefonunk volt. Egy vonalas. Egy szuperhosszú vezetékkel csatlakoztatva a falhoz. A zsinór elért az alagsori lépcsőig, ez volt az egyetlen hely, ahol senki nem hallott, amikor cseverésztem a barátnőimmel. Ha valaki éppen lógott a telefonon, két lehetőségem volt, vagy türelmesen vártam, vagy megsürgettem azt, aki beszélt.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.