Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Gonoszságból jeles

A gyerekközösség tud a leggonoszabb és a legbántóbb lenni. Tekintet nélkül nyírják egymást. És a gyerekközösség tud a legféltőbb, leginkább együttérző és összetartó társaság lenni. Tekintet nélkül tudják egymást szeretni. Hogy mitől függ ez? Azoktól a tapasztalatoktól, amelyek őket személyesen érik.

Nálunk a tanítónéni zöld pontot adott annak a gyereknek, aki csúnyán szólt a másikhoz. És feketét, aki nyíltan kicsúfolta a társát. Azokról, akik szemmel, elfojtott nevetéssel bántották a másikat, nem csinált semmit, mert észre sem vette. Megjegyzést tett a bibliai mesék könyvre, amit a szünetben lapozgattunk, és az igazgatói irodába küldte, aki sokszor elfelejtett házi feladatot írni. Alig voltunk 8-9 évesek. És minden erejével arra trenírozott minket, hogy egymás farkasaivá váljunk. Miközben fennhangon hirdette a jó osztályközösség ismérveit, erővel és hatalommal próbálta elérni, hogy egymás jó társai legyünk. Mondanom sem kell, semekkora sikerrel. Illetve abban sikeres volt, hogy megtanultuk, hogyan legyünk kirekesztőek, miként húzzuk szét az osztályt és milyen módon alázzuk meg egymást. Egy idő után már senki sem úszta meg, hogy ne legyen a részese ennek a folyamatnak. Bántalmazó és bántalmazott lett mindenki, mert a sérelmeinket egymás bántásával vezettük le. Egy olyan kultúrát sajátított el ott három év alatt az osztály, amit utána hosszú évekig nem tudtam magamban legyőzni. Mi másik városba költöztünk, egy másik közösségbe kerültem, ahol más volt a divat. De több mint húsz év múlva, amikor a gonosz lánycsapat újra egy asztalhoz ült, bizony mindenkinek volt egy fájó története és volt, amiért szégyenkezett.

Majdnem negyven évvel a történteket követve, Soros, Őcsény és a lombikbébik után az osztálytermekbe lépve nem sokat változott a divat. Mert nem változott meg az egymáshoz való viszony, talán csak a verbalitás szintjén. Felnőttek és gyerekek adok–kapok háborúja zajlik továbbra is, csak a díszlet más. Együttműködő, közösségi, demokratikus jelzők váltották fel a szocialista, kommunista eszméket, de a praktikum terén nem változott semmi. Gyűlölni menő, az erősebb legyőzi a gyengébbet, a népszerűségért, a véleményvezérségért minden eladó, a tudás egyedüli birtokosaiként tetszelgünk, miközben nem látjuk a valódi tartalmakat. Látszat világ, ahol egyre inkább elfogadott a másik cinkelése. Tévéműsorok, politikai szereplők szakosodtak a mások lejáratása és kirekesztése tantárgyra. Ha sci-fi hívő lennék, egy jó kis utópisztikus világot vizionálnék, ahol egyetemen oktatják az érvényesülést. Vagy mégsem olyan utópia ez?

De még mielőtt szólnék, hogy az utolsó oltsa le a villanyt, azért felidézném egy nyolcéves bölcselő hozzászólását: „Én ugyan mentálisan és érzelmileg nem vagyok túl erős, de jól tudom meghallgatni, ha valaki mondani akar nekem valamit.” Mert vélhetően neki valaki azért mond valamit. És van némi tapasztalata arról, milyen az egymásra figyelés. Sajnos legtöbbünknek egyre kevesebb van. Egymásnak feszülve hajtogatjuk a magunk igazát otthon, a munkahelyünkön, az utcán és nem halljuk meg, mit mond valójában a másik. Hogy fáradt vagyok, hogy veszteségem van, hogy bizonytalan vagyok, hogy nincs motivációm, nem kapok elismerést, félek és mittudomén mennyi oka van annak, hogy szemellenzővel, lehajtott fejjel rohanunk egymásnak, a falnak.

És mindezt tanítjuk az iskolában is, ahelyett, hogy azt tanítanánk, hogy kell együtt, egymással.

Mit tehet a szülő, és mit tehet a tanár?

Egy közösség nem lesz parancsszóra együttműködő, támogató. Nem fogják vezényszóra szeretni egymást. Sőt, mindig lesznek szembenállások és konfliktusok. De minden egyes szavával, hanglejtésével és rezdülésével azt üzeni a gyereknek a felnőtt, így kell bánnod a másikkal, ettől lesz tekintélyed, ettől leszel erényes felnőtt. Ha azt látja, hogy erővel, hatalommal érvényesül a felnőtt, akkor azt hiszi el, és átgázol másokon. Ha viszont azt látja, hogy odafigyeléssel, empátiával közelednek felé és a nehéz helyzetek felé a körülötte lévő felnőttek, akkor nem jut eszébe lenyomni a másikat, megszégyeníteni a társait.

Tudom, hogy manapság nem ez a divat, nem ez a menő, azaz erről beszélni az, de aztán a többség ugyanúgy magára zárja az ajtót és lehúzza az orrod előtt a redőnyt. Aki meg nem ezt teszi, csak szépeleg, az lúzer, nem elég tökös, gyenge és komolytalan.

Én mostantól kezdve vállalom, hogy lúzer vagyok. Aki érvel, de meghallgat. Aki teszi a dolgát és nem áll sorba újabb pofonokért. Aki csak azokkal veszi körbe magát, akitől töltést kap nem pedig energiaveszteséget. Aki hajlandó másoktól tanulni és örömmel osztja meg tudását. Talán lesznek ebben társaim.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Szupererőink 4. - A hangok intelligenciája
iskola, óvoda

Szupererőink 4. - A hangok intelligenciája

INTRO

Pár napja egy workshop-on vettem részt, amin a többszörös intelligencia modellt jártuk körül. Lezárásként a közel száz résztvevő (többnyire pedagógusok) kitöltött saját magáról egy tesztet, amelyből megtudhattuk, melyik területen vagyunk mi magunk a legerősebbek. Végül ez alapján alkottunk csoportokat és találtunk ki az intelligencia területeknek megfelelő elköszönést. Nagyon erős élmény volt, hogy a két legkisebb csoport a verbális és a logikai-matematikai intelligenciában különösen erősek csoportja volt. A verbálisan legerősebbek csoportja három, míg a matematikailag erőseké hét főből állt, míg például az interperszonálisak és intraperszonálisak csoportjában külön-külön több mint húszan voltak.

Menni vagy maradni? Az iskolaérettség dilemmája
interjúk

Menni vagy maradni? Az iskolaérettség dilemmája

Lassan az utolsó pillanathoz érkezünk, hogy eldöntsük, menjen-e a hatévesünk szeptemberben iskolába. Ugyan hivatalosan nem mi, hanem az óvoda dönt, azért szerencsére a gyakorlatban még van szava a szülőnek is. Viszont nehéz, és összetett feladat meghozni ezt a döntést. És az érzelmeink, szubjektív megérzéseink mellett – amik szinte a legfontosabbak – a szakmai szempontokkal sem árt tisztában lennünk. Czédulás Karolina gyógypedagógust hívtam segítségül, hogy járjuk körül a legfontosabb pontokat, amiket mérlegelnünk kell az iskolaérettség kapcsán.

Hogyan segíti a Braille-írás az olvasásban és a tanulásban a vakokat és gyengén látókat?
határon túl

Hogyan segíti a Braille-írás az olvasásban és a tanulásban a vakokat és gyengén látókat?

Louis Braille, aki 1809. január 4-én született, feltalált egy tapintható olvasási és írási módszert, amely számtalan látássérült embernek nyújt a mai napig segítséget. Braille, maga is vak volt. Az első ötletével egy kitapintható írásmódról már iskolás korában kitűnt. Forrás: theconversation.com

10 dolog, amit minden szülőnek tudnia kellene
ajánló

10 dolog, amit minden szülőnek tudnia kellene

Milyen jó lenne, ha összesen csak 10 dolgot kellene tudnia egy szülőnek ahhoz, hogy sikeresen felnevelhesse a gyerekét. Forrás: https://www.maggiedent.com/blog/10-things-every-pa...

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.