Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Szupererőink - Az intraperszonális intelligencia

Mi is ez? Az intraperszonális intelligencia olyan kompetenciák együttese, amelyek fontos szerepet játszanak abban, hogy sikeresen tudjunk megküzdeni a környezet kihívásaival. Ennek az intelligenciaterületnek egy tartományát érzelmi intelligenciaként (EQ) is ismerjük. 

Ez az intelligencia magába foglalja az érzelmekkel való bánásmódot, a saját érzelmek észlelését, azonosítását, megértését, elfogadását és kifejezését. Meghatározza, hogy a kapcsolatainkban az érzelmeinkkel és érzéseinkkel legyünk képesek részt venni, hogy képesek legyünk jól érezni magunkat. Az intraperszonális intelligenciának része az a képességünk is, hogy tudatában vagyunk önmagunknak, képesek vagyunk átlátni, hogy amit teszünk és ahogyan ezt megéljük, az a saját felelősségünk, döntésünk, hogy felismerjük erősségeinket és gyengeségeinket, meg tudjuk fogalmazni problémáinkat, véleményünket, képviselni tudjuk meggyőződésünket. 

Miből láthatod, hogy a te gyereked hogyan áll ezekkel a szupererőkkel? Ha a gyermeked rendszeresen naplót ír, vagy akár rendszeresen lerajzolja a vele történteket, képregényt, mesét vagy regényt ír, ha kifejezetten nyitott a beszélgetésre, szívesen osztja meg veled a gondolatait, kérdéseit, ha önmagával szemben kritikus, képes saját cselekedeteire külső szemmel ránézni, ha kifejezetten érdeklődik az egyéni érdekeit meghaladó kérdések iránt (pl. a környezetvédelem, szelektív hulladékgyűjtés, állatok védelme), vagy életkorát meghazudtolóan tudatos és magabiztos bizonyos kérdésekben, akkor ő minden bizonnyal az intraperszonális intelligencia terén erős személyiség. Belső, önmagára irányuló figyelme különösen fejlett, így képes megtalálni önállóan is saját magában motivációit, tudatosan kitűzni és követni céljait és felelősséget vállalni tetteiért.

Hogyan segítheted a fejlődésben? Ha mindez nem jellemző gyermekedre, egy ki segítséget adhatsz neki abban, hogy ezen a területen fejlődjön, ha életkorának megfelelő relaxációs technikákkal ismerteted meg, vagy ha gyermekjógára viszed őt. Beszélgess vele a saját gondolataidról érzéseidről és bátorítsd abban, hogy ő is megfogalmazza sajátjait! Akár otthon is készíthettek együtt gondolattérképet, amikor úgy látod, hogy feszült, szorong, rosszkedvű, de nem akar, nem tud beszélgetni. A rajzos térkép közepén állhat ő maga, vagy akár a rosszkedve is és kérdd meg, hogy rajzoljon, írjon mellé mindent, ami éppen most kapcsolódik hozzá. Így a rosszkedv mellé kerülhet egy elveszett játék, egy név, egy labda, egy hajgumi egy nagy fekete paca vagy bármi, amiről első pillantásra nem biztos, hogy érteni fogod mi is az valójában és mit keres ott. Ennek segítségével viszont már sokkal könnyebb lesz a feszültségeket kibogozni, miközben a gyermekednek is segít rendszerezni a saját érzéseit, gondolatait. Nem biztos, hogy egyből meg is tudja majd fogalmazni, és hatása csak egy következő nehéz helyzetnél lesz majd. De mindenképpen kapcsolódást teremt közted és a gyermeked, a gyermeked és a saját belső világa között.

Ha azt látod, hogy gyermeked bizonytalan, kishitű és bátortalan, bízz rá otthon apró feladatokat, amiket önállóan vagy kis segítséggel biztosan sikerrel tud végrehajtani. Például hagyd, hogy egyedül öltözzön fel, vagy terítse meg az asztalt, elmenjen a sarki boltba tojást és lisztet venni! Később készíthet akár ham&eggs-et, vagy kölcsönözhet egyedül könyvet a könyvtárból, lenyírhatja a füvet. Ha kísérletezni szeretne engedd meg, hogy koszos legyen a konyha! Ha előáll egy programjavaslattal, lehetőleg valósítsátok meg és ha váratlanul este tízkor szeretne veled beszélgetni, látszólag lényegtelen dolgokról, végy egy mély levegőt és hallgasd figyelmesen!

Ha azt tapasztalod, hogy egy bizonyos szituációban nem megfelelően viselkedett, ne haragudj rá! Legyen hozzá humorod, segítsd ki őt a kellemetlen helyzetekből és utólag mindig szakíts rá időt, hogy nyugodt, bizalmas helyzetben átbeszéld vele, mi is történt valójában, hogyan kellett volna reagálni, viselkedni, vagy ha kicsi, játszd el vele bábokkal, lego figurákkal!

A nagyobbacska gyerekekkel próbáld ki a Dixit (asszociációs játék) társasjátékot, vagy játszatok hasonlóan a gyermeked saját rajzaival! Ha még nem tud írni, lehetsz te az írnoka és leírhatod az általa kitalált történetet, mesét. Később pedig felolvashatod neki. Biztos, hogy szívesen fogja hallgatni és kedvet is kaphat ahhoz, hogy néhány részletet értelmezzen vagy kifejtsen neked részletesebben. 

Jó, ha tudod, hogy az intraperszonálisan erős gyerekek nem feltétlenül vágynak jó osztályzatokra az iskolában, mert úgy gondolják, hogy a teljesítmény személyes, egyéni kérdés, éppen ezért nem értékelhető érdemjegyeken keresztül. 

Miből tudhatod, hogy az iskolában figyelnek az intraperszonális szupererők fejlesztésére? Az iskolákban jó, ha a napi rutinnak része az az idő, amikor a társakkal és a tanítókkal való beszélgetést és az egymás meghallgatását, egymásra figyelést tanulhatják meg a gyerekek (reggeli beszélgető/nyitó kör). Ha mindig van idő, türelem és lehetőség a felmerülő konfliktusok megbeszélésére, feldolgozására, megoldására. Sokat segít, ha például naplóíró szakkör van, és az iskolai tevékenységek között rendszeres például a drámapedagógiai foglalkozás, az önálló kutató és alkotó munka támogatása, az életkornak megfelelő személyes reflexiók készítése – rajzban, szóban, írásban, zenében, mozgásban, vagy az érzelmi intelligencia fejlesztését kifejezetten szolgáló a szituációs és asszociációs játékok is természetes részei az iskolai életnek.

Az intraperszonális intelligenciához tartozó fejlesztési területek: belső motiváció, önbecsülés, autonómia, magabiztosság, önmegvalósítás, éntudat, önismeret, önkifejezés, impulzuskontroll, önmeghaladás képessége, megbízhatóság, a változáshoz való alkalmazkodás, optimizmus, kitartás, elmélyülés, az önálló tanulás és ismeretszerzés képessége, tudatosság, személyes felelősségvállalás, kíváncsiság, problémamegoldó képesség, kreativitás, innovativitás, kezdeményezőkészség.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Megint bizonyítvány őrület
iskola, óvoda

Megint bizonyítvány őrület

Hát elkezdődött... Megint indulnak a posztok, a majom beállítások a bizikkel, fekete-fehérbe öltöztetett évzárós gyerekekkel, és ez még csak a kezdet, mi lesz itt a következő két hétben...

Felkészülni, mert renitens bejegyzés következik!

Laci doki rendelője
interjúk

Laci doki rendelője

A hétvégén baleset volt nálunk, csak egy kicsi, de egy csapásra megváltozott minden körülöttünk. Aztán szerencsés kimenetele lett, de megérintett, milyen nehéz lehet, ha baj van a gyerek egészségével. Sárvári Töttös Györgyi Szuperhős Szakszerviz című könyve a betegségben, kórházban lévő gyerekeknek és szüleiknek segít feldolgozni a traumát, átvészelni a nehéz időszakot. De felkészülni, más nehézségeket átvészelni is segít ez a mese, ami gyógyír a testnek, léleknek egyaránt. A Kolibri Kiadónál megjelent könyvről beszélgettem a szerzővel. Györgyi korábbi könyvéről, a Varázspálca Szakszervizről itt olvashattok.

30 lenyűgöző fotó iskolás lányokról a világ minden szegletéből
határon túl

30 lenyűgöző fotó iskolás lányokról a világ minden szegletéből

Nelson Mandela egyszer azt mondta: „Az oktatás a leghatékonyabb fegyver, amelynek segítségével meg tudjuk változtatni a világot.”

Hogyan szerettesd meg az olvasást a gyerekeddel
ajánló

Hogyan szerettesd meg az olvasást a gyerekeddel

Felejtsd el Baby Einsteint! A legjobb módja, hogy növeld gyermeked IQ-ját, a sok meseolvasás, valamint az olvasás megszerettetése. Minden este olvas magának a gyereked? De nem azért, mert kötelező, hanem csak úgy, szórakozásból. Azoknak a gyerekeknek, akik olvasnak, könnyebben is megy a tanulás, minden tantárgyból. Az iskolai teljesítmény jobban korrelál a gyermek olvasási eredményeivel, mint bármely más mutatóval. 

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.