A megfélemlítés megelőzésének valódi módja: inkluzív otthonok és óvodák, iskolák teremtése
Csukd be a szemed. Képzeld el, hogy 3 éves vagy, ülsz az óvodai szőnyegen és részt veszel egy csoportos foglalkozáson. Arra kérnek titeket, hogy figyeljetek és kövessétek az utasításokat. Néhányan nyugodtan ülnek és részt vesznek a feladatban, de te nem. Forrás: theconversation.com
Mozognod kell. Be akarsz ugrani a kör közepébe, nem tudod kivárni a sorodat. Hangokat adsz ki és impulzív mozdulatokat végzel. A többiek kinevetnek azért, mert nem veszel részt a játékban és ráadásul zavarod is őket. Néhány gyerek megkérdezi, hogy miért viselkedsz így? Azt kérdezik, hogy miért vagy más?
Egy óvópedagógus sokféleképpen reagálhat erre. Vagy olyan környezetet teremt, amely elítéli a sokféleséget. Vagy támogatja és ezáltal arra ösztönzi a gyerekeket, hogy törődjenek egymással, elfogadják egymást.
A gyerekek gyakran azzal kerülnek szembe a mindennapjaikban, hogy ők nem fontosak, nem hallják, nem értik meg és nem fogadják el őket olyannak, amilyenek. Ez nagyon fájdalmasan érint mindenkit, hiszen kapcsolatteremtésre születtünk. Valamint ez a fajta elutasítás egyenes út a gyerekközösségen belüli bántalmazás, zaklatás kialakulásához.
Az elkövetők egyben áldozatok is. Egy olyan környezet áldozatai, amely sebezhetővé, mellőzötté, alulértékelté, el nem fogadottá, meg nem értetté teszi őket. Ők maguk kicsinek és jelentéktelennek érzik magukat.
Óriási szerep hárul az óvópedagógusokra és a szülőkre annak érdekében, hogy csökkenjen a mindennaposan előforduló megfélemlítések száma. Olyan tereket kell létrehozni mind otthon, mind pedig az óvodákban, amiben a gyerekek biztonságban érzik magukat, és ki merik fejezni az érzelmeiket, érzéseiket.
Az empátia fejlesztése
Hatalmas különbség van a társadalmi rétegek között. Ami magában foglalja az etnikai, a vallási, a kulturális, a nemi, az identitásbeli különbségeket, a fogyatékosságot, valamint a személyiség- és viselkedésbeli különbségeket is. A különbözőségek nem szabad, hogy félelmetesek legyenek a gyerekek számára; inkább beszélni kell róla, és bátorítani kell őket arra, hogy a másságot elfogadják.
Az empátia és a tudatelmélet fejlesztése korai gyerekkorban segítheti a gyermeket abban, hogy megértse a különbözőségeket, azáltal, hogy megosztja az érzéseit másokkal és megérti mások nézeteit és tapasztalatait.
Egy inkluzív környezet kialakítása mind az iskolában, mind pedig otthon segítheti a gyerekeket abban, hogy megértsék és elfogadják a különbségeket. Egy korai tanulási környezetben könnyű megérteni, hogy mindannyian különbözőek vagyunk: különböző módon tanulunk, különbözőképpen értünk dolgokat és különbözőképpen szocializálódunk. Néha sokkal könnyebb észlelni a különbségeket, mint észrevenni a hasonlóságot.
Most menjünk vissza az ovi szőnyegére, ahol nem tudtál nyugodtan ülni és figyelni. Egy inkluzív környezet és egy érzékeny óvópedagógus megengedte volna neked, hogy ficánkoljál a szőnyegen. Adott volna a kezedbe egy kis játékot, amit nyomogathattál volna, ami segít összpontosítani a figyelmedet. Képzeld el magad, ahogy ficánkolsz és közben nyomogatod a stresszoldó kockát. Elfoglalod magad és közben összpontosítasz.
Inklúzió előítélet nélkül
Az óvópedagógus érzékeny és inkluzív cselekedeteiben a kihívás abban rejtőzik, hogy a többi gyerek észreveszi, hogy neked nem kell egy helyben ülnöd és közben még nyomogatsz is valamit a kezedben, ezért ők is ezt szeretnék csinálni.
Könnyen érezhetjük úgy, hogy az nem tisztességes, ha az egyik gyereknek megengedjük, hogy ficánkoljon, míg a többinek nem. Ami érdekes az inkluzív környezet megteremtésében az az, hogy teljesen rendben van, hogy mindannyian mások vagyunk és mindannyian különböző dolgokat teszünk a fejlődésünk és a tanulásunk támogatásának érdekében.
Az egyik fontos elem, hogy az óvópedagógusok képesek legyenek nyíltan és gondolatébresztően beszélni a különbözőségekről annak érdekében, hogy csökkentsék az előítéleteket. Fontos, hogy képesek legyenek meghallani és megérteni minden gyerek perspektíváját azért, hogy ezt mondhassák: „Petinek szüksége van arra, hogy valamit nyomkodjon a kezében ahhoz, hogy ránk tudjon figyelni”.
A gyerekek látják és megtapasztalják a különbözőségeket. Megértik, hogy amikor Petinek szüksége van valamire ahhoz, hogy figyelni tudjon, akkor ő azt megkapja, és majd ha nekik lesz szükségük valamire, akkor ők is meg fogják kapni.
Az inklúzió modellezésével lehetőséget teremtünk arra, hogy megmutassuk, hogyan tudunk küzdeni a diszkrimináció és az intolerancia ellen a társadalomban, és a gyermekek bántalmazása ellen. Ez az egyetlen módja a változások hatékony előremozdításának.
A szülők és a pedagógusok támogathatják a gyermekeket azáltal, hogy megtanítják nekik a következőket:
Az érzések megnevezése
Amikor a gyerekek azonosítják, és megértik saját érzéseiket, azt is megértik, hogy mások hogyan érzik magukat. Ahogy a gyerekek egyre idősebbek lesznek, a szülők és a tanárok mind a magukban, mind pedig másokban felbukkanó bonyolultabb érzelmekre koncentrálhatnak, többek között a szégyenre, a bűntudatra, a zavarra, a haragra, a félelemre és a szomorúságra.
A különbözőségek megértése
Beszéljük meg, miben különböznek a gyerekek (magasabb, alacsonyabb) és miben hasonlóak (mindannyian szoktak szomorúak lenni). Próbáljunk meg nem nagy feneket keríteni annak, ha egy gyerek megemlíti, hogy ki a fogyatékos és kinek van más bőrszíne. Ezek egyértelmű különbségek és ha mi nem viselkedünk természetesen, azt gondolják, hogy ez valami olyan dolog, amitől tartani kell.
Segítsünk másokon!
Kapacitáljuk a gyerekeket, hogy segítsenek másokon! Amikor egy másik gyerek dühös, beszéljük meg, hogy vajon miért és próbáljuk jókedvre deríteni. Az empatikus készség fejlesztése és a miénktől eltérő vélemény elfogadásának megtanulása nagyszerű dolog.
Vigyünk véghez jótetteket!
Tegyük lehetővé a gyerekeknek, hogy megtapasztalhassák milyen az, ha valakivel jót teszünk. Ismerjük fel a gyerek erősségeit, képességeit, valamint azt, hogy ezeket hogyan tudja felhasználni mások segítésére. Beszéljünk róla, hogy ez mit jelent nekik. Tanítsuk meg a nagylelkűséget és kedvességet, jóságot.
Hozzuk rendbe a kapcsolatainkat!
Mindig meg fogunk bántani embereket, ez az élet része. Amikor a gyerekünk akár véletlenül, de akár szándékosan megbánt valakit, segítsünk neki abban, hogy rendbe hozhassa a sérült kapcsolatot (pl. szóbeli vagy írásbeli bocsánatkéréssel). Ösztönözzük a gyerekeinket arra, hogy vállalják a tetteikért a felelősséget.
Mutassunk mintát!
Úgy viselkedjünk, ahogy szeretnénk, hogy a gyerekünk is viselkedjen. Ha egy szülő bántalmazza a gyerekét vagy agresszíven bánik vele, nagyon nehéz lesz a gyereknek magáévá tenni az empatikus, gondoskodó magatartást.
Ha saját viselkedésünk megváltoztatásával foglalkozunk, beszéljük meg a gyerekkel. Elmagyarázhatjuk, hogy ez milyen érzéseket vált ki belőlünk, micsoda nehéz küzdelemmel jár a berögződések megváltoztatása. A gyerekünk meg fog érteni minket. És bocsássunk meg magunknak, ha valamit rosszul csináltunk. Mindannyiunkkal megesik.
