Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
határon túl

Posztolj egy pucér képet magadról!

Neem? Oké, akkor legyen fürdőruhás. Esetleg olyan, amin festékes az arcod, paradicsomos spagetti lóg a homlokodba.. vagy egy toporzékolósat? Azt mondod, hogy nekem elment az eszem? Én korábban ezt simán megtettem. Igaz, nem én voltam rajta, hanem a gyerekek. Aztán egyre több infó jött szembe velem a digitális szülőségről és elszégyelltem magam. 

Mit szólnék én, ha velem tennék ugyanezt, a megkérdezésem nélkül? Milyen hatással lenne vajon a mostani életemre, munkámra, barátaimra, ha ez elmúlt 40 évemből bárki számára látható, elérhető volna jó pár kínos fotó, nevetséges szituáció, fürdőbugyis képek, emlékeztető a leragasztott szemüvegemről, idióta frizurámról? Van-e jogom megosztani a gyerekeimről bármit a megkérdezésük nélkül? Használhatom-e őket arra, hogy visszaigazoljam magamnak milyen jó anya vagyok, mennyifelé megyünk, milyen vicces dolgokat csinálunk és általában milyen boldogok vagyunk? Miért kell ezt látni egy csomó távoli ismerősnek? Vajon akik a képeket látják, azokat mind beengedném az otthonomba, kávéval kínálnám, aztán együtt átlapoznánk a gyerekkori fotóalbumokat?

Amikor először néztem meg, hogy a hanyagul beállított adatvédelmi beállításaimnak köszönhetően mit tud rólam a google (google about me), elámultam.. mikor, hol és kivel merre jártam, 9 éve elfeledett éttermek, helyek, közösségi médiában tett hozzáfűzések.. semmi nem merül feledésbe, így a gyerekfotóimat se felejti el a rendszer soha. A telefon már magától rendezi, címkézi a képeimet, így a gyerekeim fotója már anélkül is névvel, dátummal, a készítés helyével vannak ellátva, hogy tudnék róla. Felismerhetővé válik az otthonom, megtalálhatóvá az óvoda, tudhatóvá a kedvenc mesehős, a fagyizó, ahová járunk, a barátok neve és listája. Ez már üldözési mánia? De most komolyan, miért ne posztolhatnék ki egy képet, ahol együtt vagyunk?

Posztolhatok. Csak, ahogy a Kresznél, itt is jó, ha tudom mit jelent a jobbkéz-szabály és mik a lehetséges következmények. A szabály egyszerű: Beleegyezés és biztonság.

Egyszerűen meg kell kérdezni a gyerekeket, hogy szerintük a róluk készült kép rendben van-e és megoszthatom-e bárhol, bárkivel. Ha nem tud beleegyezni, mert épp pelenkában szaladgál a kertben, akkor az én felelősségem még nagyobb. Ha bele tud egyezni, de nincs tisztában a lehetséges következményekkel, akkor szintén nekem kell átgondolni, vajon megéri-e az a pár lájk, hogy ez a tartalom a digitális világban most már akár örökké összekapcsolódjon vele? A biztonság nagyobb része is rajtunk múlik: ha lehet, a gyerek ne legyen felismerhető a képen, ha felismerhető, akkor a kép legyen akár évek múlva is számára teljesen vállalható. A képeket csak a közeli ismerősökkel osszuk meg, soha ne használjunk bárki számára nyilvánosan elérhető profilt, tudatosan éljünk az adatvédelem lehetőségeivel. (Borzasztó tény, hogy a nyilvánosan közzétett gyerekfotók között nem csak az ismerőseink böngésznek, hanem olyan keresőrobotok is, amik képfelismerő szoftverekkel vagy akár az általunk megadott hashtagek - fürdetés, estimese, stb.- alapján vadásznak tartalmat a web sötét oldalára és ehhez még csak az sem kell, hogy a képeken meztelen gyerekek legyenek).

Mit csináltam én? Töröltem az összes olyan ismerősöm, akiről nem ugrik be elsőnek, hogy kicsoda. Töröltem az összes korábbi gyerekes képet a facebookról és mostantól csak az előbbiek végiggondolásával posztolok bármit róluk. A lehető legszigorúbbra állítottam az adatvédelmi beállításaimat. A képmegosztásokat az instagramra tartogatom, ahol privát oldalon csak a barátaim és megbízható, közeli ismerősök láthatják a képeim. És ami a legfontosabb: megpróbálom újra és újra figyelmeztetni magam arra, hogy bár ezek az én fotóim, de a gyerekeim digitális lábnyoma van rajta.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Ádéhádést csinálunk a gyerekekből
iskola, óvoda

Ádéhádést csinálunk a gyerekekből

Mindannyiunk rettegett jelensége a túlmozgásos, figyelmetlen, lenyugtathatatlan, örökmozgó, rosszgyerek. (ADHD, már a kicsik is így azonosítják magukat, egymást.) Akivel semmire sem megyünk, nincs rá időnk, nincs rá energiánk, a fejünkre nőnek és kudarc a felnőttek számára.

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Kaleidoszkóp.. nekem ilyen a karácsony
határon túl

Kaleidoszkóp.. nekem ilyen a karácsony

Az üveggömbök és a gyertyák fényében előjönnek régi képek. Az első adventi kalendárium. 24 számozott lap, a hatodikon Mikulás, az utolsón fenyő, és minden nap letéptünk egyet. Rajzzal. Eleinte anyám rajza, később a saját girbegurba számaink… a várakozás gyötrelmes gyönyöre.

 

Az ünnep feladata
ajánló

Az ünnep feladata

Az ünnepnek is van ám feladata! Nem csak úgy jön el! Néhány rendkívül fontos tudást hordoz magában! A következő hetekben ezeket kell megtenni ahhoz, hogy sikerrel zárjátok a téli szünetet, ezzel az évet is!
Lehet készíteni check list-et, mindet pipálni, így garantáltan nem marad ki egyetlen fontos elem sem!

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.