Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
ajánló

Egy dolgozat margójára

Az iskolában azt tanultuk, hogy meg kell felelni. Jól kell válaszolni és hibátlannak kell lenni, mert különben semmit sem érsz. Mindezt önállóan és egyedül kell véghezvinni, mert a segítséggel elért eredmény kevesebbet ér. Biztosan erről szól a világ, és van ennek értelme? Vagy csak egy régi szokás, egy teljesíthetetlen elvárás, amivel nyomorgattuk magunkat és most a gyerekeinket is?

Itthon, a mi országunkban, láttam egy tanárnőt, aki zsigerből másképp működik. Csupa olyan dolgot tesz, ami nem az egyéni versenyhelyzetről, nem a törtető megfelelni vágyásról, hanem a közösségről és az együttműködésről szól. Kis csoportokban ülnek a gyerekek, összefordított asztaloknál, és mindig, minden órán közösen dolgoznak. Nem egymás hátát nézve, magányosan küzdenek, hanem cseverésznek, nevetgélnek megélik a kapcsolódást és bizony a konfliktusokat is adott esetekben. Az együttműködés, az egymással való konzultáció nem büntetendő, sőt, minél többekkel beszélgetnek a gyerekek az órán, annál több pontot gyűjthetnek, annál sikeresebb lesz a munkavégzésük.

Nálunk úgy volt, hogy aki a padtársával beszélt, azt jobb esetben felállították, rosszabbkor kiküldték az óráról, megszégyenítették és megbüntették.

Amikor ennek a tanárnőnek az osztályában jártam, épp dolgozatot íratott a gyerekekkel.

Elmondja az osztálynak, hogy kérdéseket fog feltenni, és arra a válaszokat a padtársukkal halkan megbeszélhetik, szerintük mi a jó válasz. De csak kettesével úgy, hogy a szemben ülők ne hallják.

Az osztály izgatottnak látszik, de nem izgulnak. Sok még a mocorgás, ő türelmesen vár és felhívja a figyelmüket, jelez nekik, hogy ide tudnak-e figyelni, megkérdezi, felkészült-e mindenki a kérdésekre.

Feszülten figyelik a gyerekek a kérdéseket, majd suttogva megbeszélik a válaszokat, van, hogy értelmező kérdést tesznek fel, hogyan kell a választ megadni.

A tanárnő azt kéri, hogy aki készen van, üljön egyenesen, mert ebből látja, hogy mondhatja a következő kérdést.

A felmérő 15 kérdésből áll, a kérdések során a pedagógus felidézi, hogy miket csináltak az órán, amivel előhívhatók az emlékek. Oldott a hangulat, a gyerekek lelkesen válaszolnak, nincs semmilyen feszültség.

A figyelemkoncentráció a 10. kérdés után kicsit csökken. Indulnak az ásítások, melléktevékenységek, intenzívebb susogások, amelyek észrevehetően nem a válaszokhoz kapcsolódnak. Ezt látva nincs fegyelmezés, idegeskedés, hanem aktivizálja őket a tanárnő, bíztatja, hogy már csak néhány kérdésre kell számítaniuk. Dicséri őket, milyen ügyesek, és igyekszik felpörgetni a kérdéseket, hogy mihamarabb túl legyenek rajta a gyerekek.

A munka folyamán a gyerekek motiváltak, segítik egymást és végig igyekeznek feladattudatosak maradni. Nem az ő hibájuk, amikor elkezdenek fáradni. És ezért nem is kapnak dorgálást. Abban kapnak megerősítést, hogy a közösségben megszületett eredmény pont ugyanolyan jó, mint az a válasz, amit egyedül fundálnak ki. Sőt, ezeknek a gyerekeknek eszük ágában sem áll egyedül válaszolni, a saját dicsőségre hajtani. A tanulást, és az ehhez kapcsolódó számonkérést nem egy aránytalan, egyenlőtlen harcnak élik meg, hanem egy olyan kihívásnak, amiben több oldalról kapnak és adnak is támogatást.

A tanárnő támogatja őket abban, hogy sikerüljön felidézni a tudást. A gyerekek oda-vissza támogatják egymást azzal, hogy közösen gondolkodnak a válaszon, a precíz megfogalmazásban.

A szünetben a gyerekek azt mesélik, hogy szeretnek felmérőt írni, mindig ilyen szokott lenni. Kicsit furán néznek rám, amikor azt kérdezem tőlük, hogy mennyit készültek rá otthon. Nem kellett rá otthon tanulni, mert emlékeztek arra, ami az órán történt. Arról is mesélnek, hogy variálni szokták az osztályban a padok elrendezését, és szokott lenni ültetés is. A tanárnő mindig figyelembe veszi az egyéni kéréseket, ki ki mellett szeretne, vagy nem szeretne ülni. Egyre többen gyűlnek körém, csacsognak, mesélnek az iskoláról, az udvarról, megmutatják a rajzaikat. Látom, hogy hétköznapi gyerekek. Látom, hogy különlegesek. Nincs semmilyen adottságuk, ami másoknak ne lenne, de összehasonlíthatatlan az a tudás, amit megtanultak itt, ettől a tanárnőtől: Hogy nem egyedül kell végigharcolniuk az életet.

Ők ugyanúgy meg fognak tanulni minden ismeretet. Egymástól vagy a könyvekből, a tanáraiktól. Lesznek köztük jó tanulók, szorgalmasok, és kevésbé hajtós, vagy kevésbé okosak is. Ugyanúgy, mint bármilyen másik közösségben. De mindig helyzeti előnyben lesznek, hiszen tudni fognak csapatban dolgozni, együttműködni, közösen tervezni.

Mert ne feledjük, bármilyen tudást, információt beszerezhetünk, de az alkalmazkodást, a társas együttlétet, az empátiát, az odafordulást, az együttműködést nem tudjuk letölteni az internetről. Ezért ezt kell megtanítani az iskolában!

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Hogyan szerettesd meg a sportot?
iskola, óvoda

Hogyan szerettesd meg a sportot?

A mindennapi tudatos mozgás, a sport, a testünk karbantartása nagyon fontos tudás. Fontosabb, mint első ránézésre hinnénk! Nem a versenysport, a látványos testépítés, hanem a test és lélek harmóniája. Ami nélkül nincs kiegyensúlyozott élet. Hogyan szerettesd meg? Szeresd Te is!

Laci doki rendelője
interjúk

Laci doki rendelője

A hétvégén baleset volt nálunk, csak egy kicsi, de egy csapásra megváltozott minden körülöttünk. Aztán szerencsés kimenetele lett, de megérintett, milyen nehéz lehet, ha baj van a gyerek egészségével. Sárvári Töttös Györgyi Szuperhős Szakszerviz című könyve a betegségben, kórházban lévő gyerekeknek és szüleiknek segít feldolgozni a traumát, átvészelni a nehéz időszakot. De felkészülni, más nehézségeket átvészelni is segít ez a mese, ami gyógyír a testnek, léleknek egyaránt. A Kolibri Kiadónál megjelent könyvről beszélgettem a szerzővel. Györgyi korábbi könyvéről, a Varázspálca Szakszervizről itt olvashattok.

10 dolog, amit gyerekeinktől megtanulhatunk
határon túl

10 dolog, amit gyerekeinktől megtanulhatunk

A szülő dolga a tanítás. Az életre való felkészítés. Segítenünk kell eligazodni az élet bonyolult és szövevényes rendszerében, tapasztalatainkkal praktikus és kivitelezhető megoldásokat kell átadnunk. De gondolunk-e arra, ahogy mi mit tanulunk mindeközben?

Ne sürgesd felnőni! Hagyjuk gyereknek lenni gyerekeinket!
ajánló

Ne sürgesd felnőni! Hagyjuk gyereknek lenni gyerekeinket!

A fejlett országokban született gyerekek jóval nagyobb súllyal születnek és a későbbiekben is magasabbak, fejlettebbek, gyorsabban érők lesznek, mit 60-80 évvel korábban született társaik. Hamarabb serdülnek, idősebbnek néznek ki és felnőttesebb játékokkal játszanak. Mit tehetünk mi, a szüleik, hogy lelassítsuk ezeket a folyamatokat? Kell-e tennünk ez ellen?

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.