Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
Ezeket a viselkedési módokat várd el a gyerekedtől és magadtól iskolakezdéskor
Iskolakezdés Addie Williams tanárnő szemével

Érdemes olvasgatni  Addie blogját, szülőnek, tanárnak egyaránt, mert okos, szellemes, kreatív ötleteivel kiszínezhetjük napjainkat. Mi nagyon szeretjük a személyességét, hogy nem egy távoli csillag ragyog rá a gyerekekre, hanem egy hús-vér ember, aki kinyitja önmagát. Ez a suli indító foglalkozás is ezt mutatja. Mert amúgy mi más is lehetne érdekesebb a tanár magánéleténél? Talán az osztálytársunké? (szerk)

Tovább
Néhány mondat, hogyan is indítsd az iskolába...

A hosszú nyári szünetet ellenzőknek az egyik érvük, hogy nehéz visszarázódni a suliba. Ez igaz. Így van egy kis dolgunk ezzel, hogyan állítsuk pályára a gyerekeket, szeptember elsején, amikor szól a vekker, kelni kell, és nagyon fáj az embernek minden porcikája. Aztán jönnek a rutinszerű hétköznap reggelek, amibe már bele lehet halni.

De van néhány gondolat, ami jót tesz a lelkünknek, ha mondjuk, vagy ha hallgatjuk. Itt van néhány ötlet. Próbáljátok ki!

Tovább
Gondolkodj globálisan, cselekedj a saját környezetedben!

A kritikai gondolkodás ma az egyik „leginkább felkapott”, sokat emlegetett XXI. századi kompetencia, aminek lényege a reflektív, elemző, következtetések levonására, érvek és ellenérvek megfogalmazására alkalmas gondolkodásmód. Lényeglátás, rendszerezés, értékelés annak érdekében, hogy döntéseket hozzunk, hogy válaszokat találjunk, hogy állást foglaljunk. Olyan működés, amiben a kétkedés, a kérdésfeltevés célja, hogy megközelítsük az objektív valóságot és hogy konstruktív részesei lehessünk a minket körülvevő világnak. Mit jelenthet ez az állampolgárságra vonatkoztatva?

Tovább
Első nap az iskolában

Régen volt, de tisztán emlékszem rá, milyen volt az első napom az iskolában. Szovjet himnusz, vörös csillag, nagyon sok gyerek, fehér blúz és kék szoknya. Mindenki idegen. Ülünk a perzselő napon, alacsony tornapadokon, egy mikrofonban kórus énekel, egy csomó néni ránk mosolyog, milyen cukik vagyunk. A szüleink hátul állnak, aztán az ünnepség végén elbúcsúzunk, ebéd után értem jönnek. 

Tovább
Ne beszéld ki!

Úgy tűnik, az elmúlt több, mint fél évszázad során a pszichológiai gyakorlat betegségközpontúvá vált. Ennek egészen messzire menő okait a pozitív pszichológia meghatározó alakjai, Csíkszentmihályi Mihály és Martin Seligman abban látják, hogy a XX. századot meghatározó háborúkat követően a negatív történelmi tapasztalatok és örökségek a pszichológiát is a kóros jelenségek gyógyításának irányába terelték.

Tovább
Tizenéves fiúk és a gépezés – 10 megállapodás az egészséges egyensúlyért

Nemrégiben egy 15 éves fiú mamája jött oda hozzám és egy gyakran feltett kérdésre várta a választ: „Honnan tudjam, hogy a fiam játékszenvedélye már túlzás-e, illetve káros-e?”

Tovább
Szükség van egy második felvilágosodásra

A középkorban érvényes gyermekkép szerencsére a 21. századra jelentősen megváltozott, amit talán röviden így foglalhatnánk össze: a gyerekek gyerekek lehetnek, ha szerencsés csillagzat alatt születtek. Nem kell dolgozniuk. Játékokat, saját szobát, eszközöket, tereket, intézményeket, ellátórendszert hoztunk létre zavartalan fejlődésük érdekében. Boldog felnőttek boldog gyerekekből lesznek. Nem túl bonyolult képlet. Egészen addig, amíg el nem kezdünk töprengeni azon, hogy miért nem vagyunk boldogok és mitől is lesz boldog egy gyerek. Első pillantásra ez sem tűnik túl bonyolultnak, mégis egyre többen és többet gondolkodnak erről. Olyannyira felismertük a gyerekkor fontosságát, hogy bátran ki merem jelenteni, sok jel mutat arra, sokan már át is estek a ló túloldalára. Bár az általam vizionált lónak minimum két túloldala van. 

Tovább
Hogyan gondolkodunk az iskoláról?

Ez a legnehezebb. Vagyis ehhez köthető a legtöbb gondolat. De vajon miért foglalkozunk ezzel ennyit? Mitől ekkora a jelentősége?Az iskoláról, vagy az ott történtekről biztosan lesz még szó. Itt most hátra lépünk és szemügyre vesszük egy ufó szemével, mit is művelnek ezek a földlakók ezekben a nagy és sokszor barátságtalan épületekben.

Tovább
Te mit tanítasz a gyerekednek a rendről?

Pár napja elém került egy rövid youtube-videó. Rendről és rendetlenségről, rendben és rendetlenségben élőkről szólt, leginkább pedig remek önfelmentést adott a káosz felett uralkodni képtelen vagy lusta nézőknek. Legyen csak nyugodt és boldog, aki rendetlen, hiszen akkor ő biztosan zseni, egy különleges, kreatív ember! – üzente a videó. Életmód magazinokhoz hasonlóan, kicsit ferdítve, hivatkozások nélkül, – ahogy az lenni szokott - kutatási eredményekre is utalt, amelyek mind bizonyítják a fenti evidenciát. Aha, gondoltam - akkor ez azt jelentené, hogy körülbelül minden ötödik körülöttem dolgozó, élő ember zseni. 

Tovább
Amikor a te gyereked a zaklató...

Félemlített vagy vert már meg a gyereked másik gyereket? Hívatták már be az igazgatóiba, mert megfenyegette az osztálytársait? 

Tovább
Hogyan gondolkodunk gyermekeinkről?

Legtöbbször észre sem vesszük, hogy szülői létünk az évszázadok óta beidegződött szokások és viszonyrendszerek mentén alakul és marad meg. Miközben modern szülőkké igyekszünk válni, a kommunikációnk régi, rossz viszonyokat tükröz. Arra keresünk válaszokat, mitől lehet ez a kommunikáció más, mint ami eddig volt. És minderre mi más lehetne a legjobb időszak, mint a nyugis, nyári szünidő!

Tovább
Madarak és méhek… – beszéljünk róla!

A szexuális felvilágosítás szülőként a legtöbbünknek sok fejtörést okoz, még akkor is, ha amúgy „lazának” gondoljuk magunkat.

Tovább
Versenyistállókban megnyomorítottak

Az árnyékban állok egy budai elit általános iskola ballagási ünnepségén. Hallgatom a gyermekkórust, a verseket, aztán Thomas Mann üdvözlésén el is érzékenyülök, mint mindig. Klasszikus iskolai ünnepség, visszaröpít az időben. 

Tovább
Iskolaalapítás, iskolaválasztás: alternatív iskola vagy tanulócsoport?

Az elmúlt években egyre inkább keresik a szülők, családok az alternatív oktatási megoldásokat. Divat ez, vagy természetes igény? Egyáltalán mit is keresünk? Korszerű iskolát? Esetleg a szülők által létrehozott magántanulói csoportot? Az intézmények oldaláról az alapítás nehézségeiről és körülményeiről, azoknak bemutatásával segít eligazodnunk vendég szerzőnk, Dobos Orsolya, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete alternatív tagozatának vezetője. 

Tovább
A Sakkpalota program már az óvodásoknak is elérhető!

A Polgár Judit Sakk Alapítvány már évek óta alkalmazza iskolai keretek között, alsó tagozatban Sakkpalota névre hallgató programját, melynek lényege, hogy a sakk által előremozdítja a különböző tantárgyak elsajátítását, segít abban, hogy a gyerekek a digitális világ kihívásaira felkészülhessenek, az ehhez szükséges kompetenciákat birtokolják. Most ennek a jól bevált és sikeres programnak az óvodai változata vált elérhetővé a kisebbeknek, Sakkjátszótér néven.

Tovább
Ezeket a kérdéseket tedd fel magadban az iskolai tanév végén

Az év végi utolsó hetek sok helyen megkeserítik azokat a napokat, amit a jól megérdemelt pihenés közeledte adhat. Az utolsó hajrá, a rákészülés, az „ezt a dolgozatot még a lehető legjobban kell teljesítenem” elvárás egy hazug és értelmetlen világra utal. Nem így kéne véget érnie egy fáradságos munkának.

Tovább
A projekt trendi, mert ez születhet belőle: Az ősrobbanás hősei

Dorka ajánlása könyvéhez, Az ősrobbanás hőseihez. „Ha egyszer valaki a tudományok ösvényére téved, rengeteg kérdésbe fog ütközni. Viszont ez teljesen természetes. Érdeklődés nélkül nem lehet tovább fejlődni, viszont aki érdeklődik valami iránt, mindig lesz valami új, ami foglalkoztatja. El sem tudnád képzelni, hogy a könyv írása alatt mennyit kérdezősködtem és keresgéltem a források között, amíg össze nem állt az egész. Az én tanácsom az, hogy sose félj kérdezni, és kutatni a válaszok után.”

Tovább
Trendi módszer a projekt, de mi is ez valójában?

Egyre inkább evidenciának tűnik, hogy az iskolákban a projekt alapú oktatást kell megvalósítani. Az, hogy valójában mit is értenek ez alatt a pedagógusok, már nem annyira az. Gyakran azt értik, hogy egy 7.-es osztályban a természetismeret óra keretében a tanár megad egy témát a gyerekeknek (pl. Az üvegházhatás) és otthon mindenkinek fel kell dolgoznia, utána kell kutatnia, tablót kell belőle készítenie. De ez maximum a tanár szemszögéből nézve lehet projekt.

Tovább
<< < 20 - 38 / 82 > >>

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Szupererőink 5. - A logikai-matematikai intelligencia
iskola, óvoda

Szupererőink 5. - A logikai-matematikai intelligencia

Mi is ez? Ez az intelligenciaterület a nyelvi intelligencia mellett a másik alappillére a jelenlegi oktatási rendszereknek. (Vagyis elviekben, ebben mindannyiunknak különösen jónak kellene lenünk akkor is, ha nem kifejezett erősségünk.) Azoknak a képességeknek az összessége, amelyek révén megértünk, átlátunk rendszereket és összefüggéseket, stratégiai terveket tudunk megalkotni. A tudományos fejlődés nagyrészt szintén matematikai alapokon nyugszik. A többszörös intelligenciáról szóló bevezető cikkünket itt találjátok: http://szulo2pont0.hu/munka/770-tudod-miben-kiemel...

Menni vagy maradni? Az iskolaérettség dilemmája
interjúk

Menni vagy maradni? Az iskolaérettség dilemmája

Lassan az utolsó pillanathoz érkezünk, hogy eldöntsük, menjen-e a hatévesünk szeptemberben iskolába. Ugyan hivatalosan nem mi, hanem az óvoda dönt, azért szerencsére a gyakorlatban még van szava a szülőnek is. Viszont nehéz, és összetett feladat meghozni ezt a döntést. És az érzelmeink, szubjektív megérzéseink mellett – amik szinte a legfontosabbak – a szakmai szempontokkal sem árt tisztában lennünk. Czédulás Karolina gyógypedagógust hívtam segítségül, hogy járjuk körül a legfontosabb pontokat, amiket mérlegelnünk kell az iskolaérettség kapcsán.

A közösségi média szabályai, amit a tinik hoznak
határon túl

A közösségi média szabályai, amit a tinik hoznak

A digitális korszakban felnőni egy olyan kihívás, amire tökéletesen igaz a bikini-szabály. „Csak akkor posztolj fürdőruhás képet, ha a testvéreddel, vagy a családoddal pózolsz rajta.” – mondta egy általános iskolás lány, aki részt vett egy, a digitális médiáról szóló fókuszcsoportban. Más szóval, ne akarj szexin kinézni, és akkor minden rendben lesz a társaid szemében. 

10 dolog, amit minden szülőnek tudnia kellene
ajánló

10 dolog, amit minden szülőnek tudnia kellene

Milyen jó lenne, ha összesen csak 10 dolgot kellene tudnia egy szülőnek ahhoz, hogy sikeresen felnevelhesse a gyerekét. Forrás: https://www.maggiedent.com/blog/10-things-every-pa...

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.