Régen volt, de tisztán emlékszem rá, milyen volt az első napom az iskolában. Szovjet himnusz, vörös csillag, nagyon sok gyerek, fehér blúz és kék szoknya. Mindenki idegen. Ülünk a perzselő napon, alacsony tornapadokon, egy mikrofonban kórus énekel, egy csomó néni ránk mosolyog, milyen cukik vagyunk. A szüleink hátul állnak, aztán az ünnepség végén elbúcsúzunk, ebéd után értem jönnek.
Az elmúlt 11 hétben a szorongó gyerekek felszabadultan élték mindennapjaikat. Amikor ezeknek a gyerekeknek újból vissza kell ülniük az iskolapadba, érthetően újból elkezdenek szorongani. Lehet, hogy nem sikerül teljes mértékben megnyugtatnod, de álljon itt néhány tipp, amely segíthet a szorongás leküzdésében.
Érdemes olvasgatni Addie blogját, szülőnek, tanárnak egyaránt, mert okos, szellemes, kreatív ötleteivel kiszínezhetjük napjainkat. Mi nagyon szeretjük a személyességét, hogy nem egy távoli csillag ragyog rá a gyerekekre, hanem egy hús-vér ember, aki kinyitja önmagát. Ez a suli indító foglalkozás is ezt mutatja. Mert amúgy mi más is lehetne érdekesebb a tanár magánéleténél? Talán az osztálytársunké? (szerk)
Az iskolakezdés rengeteg változást hoz: új tanárokat, új napirendet, új iskolai követelményeket. A sikeres újrakezdés kulcsa a tervezés. Álljon itt hat, már szülők által kipróbált ötlet.
Kutatók úgy vélik, hogy a kétnyelvűség hosszú távon előnyökkel járhat a mentális jólét szempontjából. Azok számára, akik csak egy nyelvet beszélnek, a két- vagy többnyelvűek csodabogárnak tűnhetnek. Vajon milyen nyelven gondolkodnak? Közben átváltanak egyikről a másikra? Csak az egyik nyelven álmodnak, vagy mindkettőn? Kiderül, hogy ezek a kérdések nem hiábavalóak, a kétnyelvűek valóban másképpen ítélik meg az idő múlását.
Néha a gyerekek olyan kérdéseket tesznek fel, hogy nem tudjuk sírjunk-e vagy nevessünk. De fontos megismerniük a korrekt választ. Nem helyes, ha elengedjük a fülünk mellett, vagy nem mondunk igazat, esetleg kinevetjük a naiv kérdés miatt.
Íme, a 11 legmegfelelőbb válasz a legösszetettebb kérdésekre.
Ahogy visszaemlékszem, az ősz mindig újrakezdés volt számomra az iskolás éveim alatt. A suliholmik vásárlása, az írószerek illata, az új könyvek lapozgatása mindig felfedező, várakozó öröm volt. És sok tervvel, kipihent lendülettel tekintettem az új tanév felé.
Ciki, vagy régimódi dolog a naplóírás, vagy egy fel nem használt megújuló erőforrás a sok közül? Miért nem használjuk mi, felnőttek sem ezt az önsegítő módszert? Vajon miért nem tanítjuk meg erre az önsegítő módszerre a gyerekeinket?
A kikapcsolódás, feltöltődés és pihenés mindenkinek jár. Mindenkinek egyformán szüksége van rá, még ha bizonyos élethelyzetekben hajlamosak is az emberek ezt megtagadni maguktól. Például amikor gyermekük születik. Nem önsanyargatásból. Egyszerű törvényszerűség, hogy a szülők, úgy vannak kódolva, hogy képesek legyenek saját igényeik elé helyezni csemetéikét. Ami rendben is van és kifejezetten praktikus működés, egy bizonyos határig.
Tanulmányok kimutatták, hogy a középső gyerekek gyakran kevésbé állnak közel a szüleikhez. És ez érthető is. Soha nem voltak az „egyetlen gyerek” kategóriában, mint a legidősebb gyerekek, viszont kiestek a babastátuszból, amikor megszületett a kistestvérük. Általában rövidebb ideig lehetnek babák és kevesebb szülői figyelmet kapnak. Gyakran valóban előfordul, hogy a középső gyerekek kevésbé állnak közel a szüleikhez, mivel kevesebb személyes idő jut a szoros gyerek-szülő kapcsolat kiépítésére.
Akár egy romantikus film címe is lehetne, de ez nem az. Hanem az utolsó felhőtlen boldog hetek krónikája. Sok család számára gyökeresen átalakul az élet, amikor az első gyerek iskolába lép. És erre nem árt készülni felnőttnek, gyereknek egyaránt.
Sok felnőtt ember él különböző nehézséggel, amiről talán fogalma sincs. Vagy lehet hogy sejti, hogy valami nem klappol, de szégyelli, azt hiszi értéktelen amiatt. Ő kevesebb a többieknél. És cipeli egy életen keresztül, hogy nehezen koncentrál, nehezen olvas, hogy szétszórt vagy kifolyik a kezei közül a munka.
Az elfogadás otthon kezdődik. A közvetlen környezetedben, a hétköznapokban. Persze látványos, és könnyebb a divatos másságot szeretni, Soros plakátoktól öklendezni és a gyűlöletbeszéd ellen kampányolni. De mi az, amit megtehetsz a másság elfogadásáért a mikrokörnyezetedben?
A mindennapi tudatos mozgás, a sport, a testünk karbantartása nagyon fontos tudás. Fontosabb, mint első ránézésre hinnénk! Nem a versenysport, a látványos testépítés, hanem a test és lélek harmóniája. Ami nélkül nincs kiegyensúlyozott élet. Hogyan szerettesd meg? Szeresd Te is!
“Testvérem vagy! És röhögök, mert nem tehetsz ellene semmit!” Akinek van testvére, tudja mennyire összetett, több rétegű és kiismerhetetlen még a szereplőknek is a testvérek viszonya. Mert imádjuk és egyben gyűlöljük is egymást, versengünk és azonosulunk, támogatjuk és akadályozzuk egymást. Persze életkorunk, tapasztalataink és vérmérsékletünk szerint.
Kedves Apukák, szülőtársak, ne haragudjatok, de én utálom a focit. Egyrészt mert szabadságharcos vagyok és csakazértsem szeretem a nemzeti sportot, másrészt mert rendkívül irritál a mérkőzések zsongó háttérzaja, mintha kilencven percen keresztül egy bedrogozott méhkas fenyegetne támadással. Mindez naponta kétszer, és közben bizonytalan időközönként férfiak ordibálnak, amitől összerezzenek és menekülésre kényszerülök.
Az óvodások szociális lények, általában nagyon érdeklődnek más gyerekek iránt és gyorsan megjegyzik és magukévá teszik a társadalmi normákat. Egyre jobban tudják kontrollálni saját érzelmeiket, egyre könnyebben tudják verbalizálni az érzéseiket, ezzel megnyitnak egy sor egyéb lehetőséget a kiabáláson és a verekedésen felül. Ilyenkor jön el a tökéletes időpont ahhoz, hogy megtanítsuk azokat a társadalmi elvárásokat, amik egész életük során el fogja őket kísérni.
A szexuális felvilágosítás szülőként a legtöbbünknek sok fejtörést okoz, még akkor is, ha amúgy „lazának” gondoljuk magunkat.
Beköszöntött a nyári szünet, de hiába, amikor összejövünk anyukatársaimmal, még mindig a suliról beszélgetünk. Sokszínű osztályunk évközi kisebb-nagyobb konfliktusai a hátunk mögött, bizonyítványok, év végi felmérők megemésztve, vakációs táborozások megkezdve. Mögöttünk a közös első év, előttünk pedig határtalan lehetőségek – legalábbis mi szerencsére így érezzük, - hogy javítsunk gyerekeink életén a suliban.
