Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Mobilmánia

A minap elhűlve láttam egy ovistárs kezében egy mobiltelefont, ahogy a kis szekrényéből átteszi az udvari pulcsija zsebébe. Az iskolába készülő nagycsoportosok között nagyon menő ez a figura, én pedig - aki tényleg nem gondolom maradi szülőnek magam-, levegő után kapkodtam, most már tééényleg ez jön?!

Az iskolai és iskolás korúak mobilhasználatáról egész szép kis irodalom található az interneten. Sokan, régóta, sokféle álláspontból vizsgálják a mobileszközt, ami az elmúlt húsz évben rohamosan elterjedt, mindennapivá vált csaknem minden társadalmi csoportnál, és persze gyermekeink számára alap. És amilyen rohamosan elterjedt az eszköz, olyan rohamosan nem alakult ki annak használatára irányuló kultúra, közmegegyezés, ízlés. Mert egészen elképesztő helyeken és szituációkban szólal meg a mobil. Az áruházban, az orvosi rendelőben, a fodrásznál, kínosan érzem magam, amikor végighallgatom vadidegen emberek magánbeszélgetését. De a moziban, temetésen, játszótéren, jóga órán zajló telefonálástól kivagyok. Persze van az, hogy anyám állapota nem túl jó, és felveszem ha hív, vagy a férjem külföldi útján épp most tudott hazaszólni, meg az oviból telefonáló óvónőt a halálos ágyamon is felveszem, de ezek a ritkább esetek. Sokszor elhagyja a számat: ha nincs semmi sürgős, visszahívlak. Ha valamin dolgozom, beszélgetek egy barátommal, netán a gyerekemmel vagyok otthon délután, vagy csak ha olvasok egy jó könyvet és még számtalan más alkalomkor, nem veszem fel a telefont. Mert nem fordítva ülünk a lovon! És nem is volna olyan nagy mumus a mobilmánia - meg a számítógép, TV és egyéb újkori veszedelmek – ami gyermekeinkre leselkedik, ha mi magunk kulturáltan tudnánk használni. És már totyogós korukban azt látnák, hogy nem rohanunk fejvesztve, ha csöng a telefon.

Veszélyek

Az egyik jellemző probléma a függőség, amely szinte minden a mobil terjedéssel foglalkozó anyagban előkerül. Főképp a gyerekek függőségéről beszélnek, felnőttekéről nem. A gyerekek mobilhasználatával kapcsolatban létezik több olyan szakértői anyag, ahol cáfolják azokat a téves elképzeléseket miszerint az egészséges kommunikációs fejlődést gátolja a mobilhasználat. Inkább azt állítják, hogy katalizálja azt, hiszen a gyerekek számára egy új (számunkra kevésbé ismert vagy megismert) kommunikációs forma a pl. közösségi oldalon való állandó kapcsolattartás. Az egymáshoz tartozók szüntelen interakciója az érzelmi kötelékeket erősíti a családtagok vagy a barátok között. A mobil alkalmazások segítségével ügyesednek a gyerekek s önbizalmuk is nő. Jogosan vetődik fel persze az a kérdés is, hogy akkor miért nem aknázzák ki jobban a mobileszközök oktatási környezetben való felhasználását? Ezt senki nem tudja. Mert hogy kézenfekvő lenne. Ha amúgy is van minden gyereknek az osztályban mobilja, akkor a tanárnő a házi feladatot nyugodtan diktálhatná a hangrögzítőre is. Vagy egy-egy kísérletet felvehetnének, elküldhetnék a beteg hiányzóknak, esetleg a tanár mobil applikációk segítségével ismertethetne meg bizonyos problémákat…

A másik veszélyforrás az erőszakos, vagy felnőtt tartalmak. Ezekre kézenfekvő megoldás, ha a szülők használják azokat a már elérhető szoftvereket, amik segítségével kizárhatják a nemkívánatos oldalak látogatását. Emellett felelős szülői magatartással ezek megelőzhetőek. Ha időnként odaülünk a kisgyermekünk mellé, megnézni mit csinál a telefonnal, a neten, esetleg ha mi olyan tartalmakat kínálunk fel, amelyeket hasznosnak vélünk, lesz egy mini közösségünk, ahol megbeszéljük és együtt éljük át a “mobileseményeket”, nagyobb az esélyünk arra, hogy ezeknél az oldalaknál marad.

Sokan érvelnek a telefonok káros egészségügyi hatásaival. Ezek általában felvetések, pl a rádióhullámok ártalmasságáról – nincs kellően alátámasztva, bizonyítva.

Van olyan rendőrségi kimutatás, azokról a közterületi rablásoknak a számáról, amelyeket gyerekek ellen követnek nagy értékű mobiltelefonjuk miatt.

Veszélyként jelenhet meg, hogy ha mindig kéznél van a telefon, mindig kéznél van a segítség is. Kevésbé használják saját problémamegoldó képességüket a gyerekek, hamarabb tudnak a szüleikhez fordulni. Önállóságuk nem fejlődik megfelelő ütemben. A tapasztalat persze inkább arra mutat, hogy a gyerekek az önállóságra vannak kódolva. Ha jó a gyerek-szülő kapcsolat, és a szülő hisz abban, hogy a gyerek képes önállóan megoldani, átélni helyzeteket és megbirkózik az akadályokkal, akkor ezt a gyerek is elhiszi magáról. Reálisan tudja majd megítélni, mikor van szüksége segítségre. És azért az elég jó dolog, ha a gyerek magától oszt meg egy problémát vagy helyzetet, élményt a szüleivel. Persze ha ez a szülő számára nem teher.

Hiteles válaszokat adni

Egy 2013 tavaszi felmérés alapján arra a következtetésre lehet jutni, hogy átlagosan családonként 4-5 mobileszköz áll rendelkezésre. Ez leginkább azt jelenti számunkra, hogy nem lehet nem foglalkozni a kérdéssel. És lehet persze szenvelegni, és szörnyülködni, hová tart a világ – ajánlom Lackfi János idevonatkozó FB bejegyzését: TROLLKOMMENT vagy PAPIRUSZ? – mégis ideje megbarátkozni a jelenséggel. Lehet persze maradi intézkedéseket bevezetni, lehet hátráltatni a fejlődést és boszorkányt üldözni, de hosszú távon úgysincs értelme.

A mobiltelefonok iskolai kezelése nagyon széles skálán mozog. Van olyan iskola, ahová tilos bevinni, van, ahol órán csak le kell halkítani. Általában a házirendben szabályozzák ezt. És itt kezdődik a tanítás, nevelés, hogy kialakítunk-e közösen szabályokat, ami mindannyiunk számára előnyökkel jár, vagy eleve kizárunk és hárítunk.

Ha rögzítjük, hogy miközben emberek beszélgetnek egymással, egymásra figyelnek, közösen csinálnak valamit nem sms-ezünk, nem hallgatunk zenét, nem olvasgatunk, az egy normális társadalmi elvárás. (Hozzáteszem hányan nem leveleztünk papír alapon órán a pad alatt…?) Ha közmegegyezésnek vesszük, hogy a számonkéréskor nem lehet külső segítséget használni, akkor a mobil puska sem engedélyezett. (bár az megkérdőjelezhető, miért nem engedélyezett a külső segítség, hiszen ha tudja hol keresse, akkor megoldotta a problémáját…. Ha foglalkozik vele és puskát gyárt, akkor már majdnem meg is tanulta… de ez egy másik kérdés)

Ha a gyerekek azt látják, hogy mi szülők és tanárok érdeklődéssel, nyitottan fordulunk a szokásaik felé, ha nem üldözzük őket, hanem meg akarjuk érteni a motivációikat, ha pozitívra fordítjuk a negatívnak vélt jelenségeket, és ha a magunk életében is úgy teszünk, ahogy elvárjuk a gyermekünktől, akkor partnerként tekintenek ránk. És hiteles mintát adunk. Akkor közösen kialakítottunk egy új szabályrendszert, amelyek mentén együtt tudunk élni az új kommunikációs eszközökkel.

Értsd úgy, hogy a felnőtt is olvas könyvet, nem nyomogat, ha beszél hozzá a gyerek, vannak mérhető együtt töltött szabadidők, barátságokat kezdeményez és ápol, közösségi programokat tervez, beszélget, egyszóval normális emberi életet él. Ha ezt látja, miért választaná a gyerek a zombi létet? Csak ha belekényszerítjük a nem odafigyeléssel és az üldözéseinkkel.

És mondom mindezt magamnak is, amikor az 5 éveseket elnézegetem….

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Testvérharc és szövetség
iskola, óvoda

Testvérharc és szövetség

“Testvérem vagy! És röhögök, mert nem tehetsz ellene semmit!” Akinek van testvére, tudja mennyire összetett, több rétegű és kiismerhetetlen még a szereplőknek is a testvérek viszonya. Mert imádjuk és egyben gyűlöljük is egymást, versengünk és azonosulunk, támogatjuk és akadályozzuk egymást. Persze életkorunk, tapasztalataink és vérmérsékletünk szerint.

Laci doki rendelője
interjúk

Laci doki rendelője

A hétvégén baleset volt nálunk, csak egy kicsi, de egy csapásra megváltozott minden körülöttünk. Aztán szerencsés kimenetele lett, de megérintett, milyen nehéz lehet, ha baj van a gyerek egészségével. Sárvári Töttös Györgyi Szuperhős Szakszerviz című könyve a betegségben, kórházban lévő gyerekeknek és szüleiknek segít feldolgozni a traumát, átvészelni a nehéz időszakot. De felkészülni, más nehézségeket átvészelni is segít ez a mese, ami gyógyír a testnek, léleknek egyaránt. A Kolibri Kiadónál megjelent könyvről beszélgettem a szerzővel. Györgyi korábbi könyvéről, a Varázspálca Szakszervizről itt olvashattok.

10 dolog, amit gyerekeinktől megtanulhatunk
határon túl

10 dolog, amit gyerekeinktől megtanulhatunk

A szülő dolga a tanítás. Az életre való felkészítés. Segítenünk kell eligazodni az élet bonyolult és szövevényes rendszerében, tapasztalatainkkal praktikus és kivitelezhető megoldásokat kell átadnunk. De gondolunk-e arra, ahogy mi mit tanulunk mindeközben?

Ne sürgesd felnőni! Hagyjuk gyereknek lenni gyerekeinket!
ajánló

Ne sürgesd felnőni! Hagyjuk gyereknek lenni gyerekeinket!

A fejlett országokban született gyerekek jóval nagyobb súllyal születnek és a későbbiekben is magasabbak, fejlettebbek, gyorsabban érők lesznek, mit 60-80 évvel korábban született társaik. Hamarabb serdülnek, idősebbnek néznek ki és felnőttesebb játékokkal játszanak. Mit tehetünk mi, a szüleik, hogy lelassítsuk ezeket a folyamatokat? Kell-e tennünk ez ellen?

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.