Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
ajánló

Március idusa

Tegnap reggel ünneplőben és kokárdával mentek a gyerekek az iskolába. Március 15-i ünnepre készültek. A kisiskolás fiú büszkén tűzte a mellére a trikolort, tudja már, hogy valami hazafias, katonás dologról van itt szó. Egy ünnepről, ami számára egy szép és nemes történet, fegyverekkel, ágyúkkal, énekekkel. A kamasz fintorogva, szájat húzva méregeti a szalagot, ő ugyan nem tűz magára semmilyen jelet. A felnőtt pedig megilletődve, bizonytalanul, kicsit zavarban is, mit tegyen a nemzet ünnepén?!

Valaki azt mondta, jó lenne egy olyan országban élni, ahol a nemzeti színű zászló, szalag nem a megosztottságról szólna. Ahol a nagyobbacska gyerekek nem holmi politikai, kirekesztős játék miatt nem szeretnék magukra tűzni a kokárdát. Ellenkezzenek inkább azért, mert ellenkezni kell, vagy nem illik a ruhájuk színéhez.

Gyerekkorom március tizenötödikéje a tavaszról szólt. Az újrakezdésről, emlékezésről, arról a lendületről, ami mindannyiunk fiatalsága kell hogy legyen. Amire emlékeznünk kell, ha új, ha nagy dolgokba fogunk. Ma felnőttként csupa furcsaságba ütközünk, amikor magyarságunkról, a történelemről kell beszélnünk. Ha szeretnénk egy műsort, vagy dokumentumfilmet mutatni a gyerekeknek, vagy avittas, a mai gyerekek számára érdektelen feldolgozásokkal találkozni, vagy politikai célokra felhasznált, csúsztatásokkal teletűzdelt ócsakaságokkal.

Nem könnyű egy iskolának ilyen közegben megünnepelni március tizenötödikét. Pedig mennyi értékes és fontos üzenet, tudás rejlik e témában! Mint egy fordulatos kalandregényt el lehet mesélni, játszani, a verseken, énekeken és eseményeken keresztül fel lehet fedezni, közelebb lehetne kerülni egy olyan korhoz, világhoz, ami ma ugyan távol áll tőlünk, de bizonyos emlékeiben a mindennapjaink része. Ha körülnézünk városainkban, utcáinkon, tereinket, bizony ott vannak a nyomaik. A modern Magyarország születése, a közösségi fellépés, a nyitott szellem ma is példája lehetne iskolások ezreinek, ha nem a kitiltásokat, füttyháborúkat az odamondogatásokat harsognánk már napokkal előtte. Nem csoda, hogy sok család nem a kokárdát, az emlékezést választja, hanem a természetet, az elvonulást. Ki akar egy olyan országban élni, ahol az édesapa hallani sem akar róla, hogy feltűzze a nemzeti szalagot, ahol a lobogó kihelyezése politikai kényszer? Hogyan meséljünk szabadságról, egyenlőségről, európai befogadásról a gyermekeinknek, ha magunk is fintorogva tekintünk a piros fehér zöldre?

Érezhetjük azt, hogy elvették ezt tőlünk. Hogy kisajátították. Hogy a politika, az uralkodók a márciusi hagyományoktól messze elpártoltak. De mindebben közös a felelősségünk. Ha nem mondjuk el otthon a családban, az iskolában az osztályban, a barátainknak, hogy miért jó március 15-ét megünnepelni, kokárdát kitűzni, lobogó szellemmel az igazságot keresni, akkor nem is fogják soha megtudni. Ha magunk helyett a hatalomtól várjuk el, hogy megélje és számunkra is lehetővé tegye a nemzeti ünnep megélését, akkor engedünk a nyomásnak, miszerint politikai célokra használják ezeket az alkalmakat. És akkor lesznek, akik kapnak válaszokat pártoktól, kormányoktól, véleményvezérektől, és lesznek azok, akik nem kapnak semmilyen választ, csak néznek maguk elé bambán, hogy kitűzzék-e a kokárdát, és azon morfondírozhatunk tovább, mit is jelent az, ha kitűzzük.

Pedig az számít, hogy nekünk mit jelent március tizenötödike. Hogy van-e számunkra mondanivalója, hogy van-e egy pici rész, ami megérinti a gyerekeket ebből? Hogy lehet-e enyém a döntés, miről, mit hiszek, és ebből mit adok át, a következő generációnak?

A retorikát, a bullshitet, a szónoklatokat bármire fel lehet fűzni. Itt nem a tartalom számít, hanem a forma. És ez nem helyettesíti a valódi átélést.

Nekem kislánykorom szép ünnepe ez, amikor szál virággal, kokárdával készültünk városi sétára, megemlékezésre, egymásra mosolyogva, közösséget teremtve. Mondhatjátok, hogy hát persze egy másik rendszerben könnyű volt közösen ellenzéket formálni. Pedig ma sincs ez másképp. Nem a kokárda jelzi, ki van velünk, vagy ellenünk. Látható ez a megnyilvánulásokból, tekintetekből. Hogy tudunk-e közösségben emlékezni és befogadni az újító örökséget. Csupán ennyi lenne a dolgunk, hogy ezt közvetítsük a gyerekeinknek.

Ma reggel feltűztem a kokárdát. Mert én olyan országban élek, ahol nincs megbélyegzés, skatulya, ahol sokfélék lehetünk és e sokféleségünkben hordhatjuk büszkén azokat a jelképeket, amelyeket szeretnénk. Kár, hogy kevesen ismerik ezt az országot.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Mért kell rendet tenni a gyerekszobában?
iskola, óvoda

Mért kell rendet tenni a gyerekszobában?

Minden gyereknél eljön a nap, amikor könyörögni kell, hogy tegyen maga után rendet. Hogy legyen figyelemmel a környezetére, hogy uralkodjon a káoszon. És van, hogy erre hiába kérjük, aztán feladjuk. De miért is kell ragaszkodnunk a rendhez? Miért nem hagyhatjuk rájuk, milyen állapotban van a szobájuk?

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Új iskola, óvoda
határon túl

Új iskola, óvoda

Most már kijelenthetem, azt hiszem, hogy egészen pontosan tudom, mit éreznek a gyerekeim az új iskolájukban: túl vagyok mind a négy szülői értekezleten (a legidősebbnek már ilyenje nincs, szóval az a terep továbbra is ismeretlen).
Ülök az osztály(-ok)ban/csoportban, teljesen ismeretlen környezetben (némi tévelygés után megtalálom a megfelelő osztálytermet), teljesen idegen emberek között (és rátok gondolok, drága volt szülőtársak, óvodában, iskolában). 

Fortnite, a menő játék
ajánló

Fortnite, a menő játék

Különösen az ADHD-s és a szociális képességekkel bajlódó gyerekek szülei számára állított össze az Understood oktatási portál bloggere tanácsokat, mit érdemes tenniük, ha a gyerekeik a Fortnite játékkal játszanak. Úgy gondoltam, hogy mások számára is érdekes és megfontolandó lehet, így alább olvashatjátok, mit javasol a szülőknek Mark J. Griffin, Ph.D., aki az unokájával próbálta ki a játékot, hogy megtapasztalja,hogyan érinti a gyerekeket ez a játék.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.