Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
iskola, óvoda

Bízni az ösztönökben, bízni a gyerekemben

A második gyermekem születése sok mindent tanított nekem és a férjemnek is, de a legfontosabb, amit tanultunk, hogy bízzunk a szülői ösztönünkben, bízzunk önmagunkban.

Soma édes kis három kg-os csomagként érkezett közénk. Igen, többet sírt, mint a bátyja, de azt gondoltuk, mi sem természetesebb ennél: nem minden gyerek egyforma. Gyorsan rájöttünk: egyszerű a megoldás: háton feküdni utál, hason – hát az szóba sem jöhet, de ha a bal oldalára fektetjük (és „kipárnázzuk”, hogy el ne dőljön az akkor 1-2 hetes baba), sokkal kevesebb a sírás, aludni kizárólag ebben a helyzetben tud.

A hat hetes ortopédiai vizsgálaton jeleztem, hogy furcsának találom, hogy lehetetlen Somát más testhelyzetben altatni, de azt mondták nincs ebben semmi furcsa, mi felnőttek sem ugyanúgy alszunk. Elfogadtam. A kontroll vizsgálaton jeleztem, hogy úgy veszem észre, nem szívesen fordítja a fejét jobbra. Akkor masszírozgassam. Én?? 3 hónapos baba nyakát? És mit jelent, hogy masszírozgassam? Masszírozzam?

Elkezdtem kutatni az interneten, ami ilyenkor borzasztó furcsa érzés: a fehér köpenyes ember (AZ ORVOS), azt mondja minden rendben, a védőnő semmi furcsát nem lát, és hát: még csak három hónapos! Anyaként egyrészt nem hagytak nyugodni a megérzéseim (de honnan tudhatom, hogy ez megérzés és nem félelem?), másrészt a pozitív (és főleg) szakember által adott szakvélemény, helyett keresek épp valami „bajt”. Faramuci helyzet.

Úgy döntöttünk keresünk egy Dévény-terapeutát. Ha ő is azt mondja, hogy minden rendben Somával, akkor nem keresem tovább a „bajt”. Nem mondta. Soma bizony féloldalas. Azok a tünetek, amiket én is láttam (hason fekvés el nem tűrése, fej féloldalas tartása, sok sírás, feszítés) a lehető legtipikusabb jelei annak, hogy az egyik oldal nem úgy működik, mint a másik. Ettől nem kell kétségbeesni, de segítség kell. Közben kiderült, hogy Soma néhány „tulajdonsága” (sok sírás, kevés érzelem kimutatása, lassú szopizás/lustaság) lehet, hogy nem tulajdonság, hanem tünet (ma már tudom, hogy tünet).

A Dévény-tornát Soma utálta. Fájt neki. De tűrt mindent hősiesen, kivéve, amikor a nyakát kezelte Ági (nevezzük Áginak). Ugyanakkor Ágiért oda volt. Már akkor vigyorgott, mikor meglátta és amint abbahagyta a nyaka kezelését, újra vigyorgott (ami nem volt jellemző Somára). Nehéz volt nézni, hogy „szenved” a kezelések alatt a fiam, de olyan hálával nézett Ágira, minden kezelés végén, ami meggyőzött.

A kezelésekre nálunk hetente egyszer, délelőtt 10-11 között kerül sor, ami után Soma azonnal evett, legkésőbb 12-kor már aludt és ilyenkor általában délután 4-nél előbb nem ébredt. Egy visszaigazolás: dolgoznak az izmok, dolgozik az idegrendszer.

A kúszás még féloldalasan indult be. „Meglőtt kommandós” kúszásnak hívtuk a férjemmel. 5 hónapos volt Soma, mikor Ági szólt, hogy Soma izmai már képesek mindkét oldalon dolgozni, de ezt meg is kell tanítani nekik. TSMT (tervezett szenzomotoros tréning) módszert javasolt a Dévény-torna kiegészítéseként.

A feladatsort havonta egyszer betanították nekem, én pedig hetente ötször tornáztattam Somát. Egy-egy ilyen feladatsor eleinte közel egy órás foglalkozást jelentett: Soma félt és ellenállt még hintáztatásnak is (szintén tipikus tünet). A hónap végére aztán egy ilyen torna nem volt több 20 percnél, amit ráadásul élvezett is a fiam. De hiába hintáztattam nagylabdán hason fekve egy hónapig, a következő hónapban, ugyanazon a nagylabdán, a háton fekve billegés ugyanolyan ijesztő volt, mintha sosem csinált volna ilyet.

Soma 8 hónaposan felállt, de mászásnak semmi jelét nem mutatta. Nagyon szerettem volna, ha mászik, de nem akartam elvenni sem a sikerélményét (annyira büszke volt magára, mikor felállt J). Úgy intéztem a napjainkat, hogy a lehető legkevesebb időt töltse a szobájában gyerekszékek és alacsony asztalok között. A nappaliban nem volt semmi, amibe kapaszkodhatott volna. 10 hónapos korában kezdett mászni, nagyon büszke voltam rá (és magamra is J). Ekkor a Dévény-tornát már abbahagyta, én pedig hetente hatszor tornáztam vele. 1 éves volt, mikor abbahagytuk a TSMT-t.

Mára elmúlt kétéves: cserfes (bár 29 hónapos volt, mire megszólalt) és csupa érzelem kisfiú. Mindig mosolyog a szeme (talán még hiszti közben is J). Utólag visszanézve nagyon nagy munkát végeztünk el együtt, de ez akkor nem tűnt fel: egyszerűen csak a mindennapok része volt.

Ma, ha visszatekintek erre az összesen tíz hónapra (aminek én is aktív része voltam 7 hónapon át), néhány nagy pillanat jut eszembe: az, amikor a család apraját, nagyját felhívtam, hogy Soma hason alszik (6 hónapos volt), amikor 8 hónapos korában először(!) a vállamra hajtotta a fejét, és kezdtünk rájönni, hogy ebben a kisfiúban igenis van érzelem, amikor mászni kezdett, vagy amikor megszólalt.

Azóta már a harmadik gyermekünk is elmúlt tíz hónapos. A kúszás nála is féloldalas volt (közel sem annyira, mint Sománál). 5 hónapos volt Sári, mikor mondtam a férjemnek, hogy talán neki is szüksége lenne néhány hónap TSMT-re. Ő akkor azt válaszolta, hogy „ha te így látod, akkor biztos, hogy így is van.” Jól esett a bizalma.

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Nevelni ésszel, szívvel, vagy hagyománnyal?
iskola, óvoda

Nevelni ésszel, szívvel, vagy hagyománnyal?

Mindenki ért a gyerekneveléshez. Mindenki vagy nevelt, vagy nevel vagy őt nevelték, de bármilyen vonatkozásban is találkozik a neveléssel, szakértővé válik. A saját élmény, az otthonról hozott hagyomány és tapasztalat erősebb bármilyen szakszerű megnyilatkozásnál, sőt akár ellentétes állásfoglalásként is megél egymás mellett.

 

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Lehet egy kérdéssel több?
határon túl

Lehet egy kérdéssel több?

Bennem megfogalmazódott vagy száz, amit fel kellett volna anno a fehér habos helyett a halványzöld, gyöngyös gallérúban, mert az én koromhoz (26) , az én helyzetemben... A kétéves lányom ordibált a szertartás alatt, hogy APA KOPASZ, jelzem legalább nem a császárról és a meztelenségről szólt az ének, de egyszerűen azóta is bánom, hogy ha már egyszer jelmezt húztam, - egyáltalán minek kell az a jelmez? - akkor miért nem lehetett 1000%osan. Szóval a kérdéseket miért nem tettem fel előtte, vagy közvetlen utána, vagy az eltelt húsz év során, és akkor most nem érezném úgy magam, mint a fuldokló, mikor a jószándékú segítők első lépésként bedugaszolják a végső menedék nádszálat a szájában.

A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat
ajánló

A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat

Bevallom, fejben jobban főzök. Meg ízlelni is jobban szeretek. Szóval sosem voltam az a tudatos kitchen women. Mégis, most amellett kampányolok, hogy főzzetek a gyerekeitekkel, meg nélkülük is sokat, mert az élet olyan területeit nyitja meg, amire nagyon kevés időnk jut!

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.