Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
határon túl

Van, aki forrón szereti. De én nem.

Az ötvenedik születésnapomon kirúgtam a hámból: pezsgő helyett kodeines pezsgőtablettával koccintottam.

Soha nem felejtem el azt a napot. Hacsak nem szenvedek majd súlyos memóriazavarban, ami a változókor tucatnyi tünetének egyike is lehet. Ez az írás a menopauzával foglalkozik, akit zavar a téma, a szókimondás és bizonyos testnedvek emlegetése, lapozzon. 

Az egyik legkedvesebb barátnőm hívott Skype-on Magyarországról, hogy felköszöntsön. Alig bírtam kinyitni a számat, hogy válaszoljak, annyira zsibbadt volt az érzéstelenítőtől. Ki kellett húzni az egyik fogamat, és a fogorvosomnak csak a születésnapomon volt egy szabad félórája. Tökéletes időzítés. Még jó, hogy nem terveztem nagy bulival megemlékezni öregecskedésem hivatalos kezdetéről.

Isten éltessen!

Köhönöm hépen!

Hogy érzed magad?

Nem a fogam érdekelte, hanem hogy milyen ötvennek lenni. Egy hónappal fiatalabb, mint én, és kíváncsi volt, hogy viselem. Fel akart készülni lelkileg a saját nagy napjára.

Egyre kevesebb lesz abból, amiből nem szeretnék kevesebbet, amiből viszont nem kérek, az jön csőstül. Kevesebb a hajam, a fogam, az izmom, a csontsűrűségem, közben hőhullámaim vannak, a bőröm petyhüdtebb és mindentől viszket, a hasam hájasabb, nő a tokám, a szívem összevissza kalapál, ingadozik a hangulatom és nem tudok aludni. Az egyetlen jó dolog az egészben az volt, hogy hat hónapon át nem jött meg. Egészen tegnapig. Képzelheted, hogy örültem.

Ezután a barátnőm számolt be hosszasan a laboreredményeiről. Emésztési és húgyúti panaszai voltak, mindkettő lehet akár a menopauza velejárója is.

Te jó ég, úgy hangzunk, mint két rozzant öregasszony! – konstatáltuk.

Több ötven körüli barátnőm van. Ha jól emlékszem, egy-két éve lett beszédtéma köztünk a változókor. Ezek a beszélgetések felértek egy csoportterápiával. Megnyugtató volt tudni, hogy hasonló dolgokat tapasztalunk.

“Az étvágyam nem olyan, mint régen: kevesebb szexre és több Pilóta kekszre vágyom.” “Régebben a menzeszem olyan pontos volt, mint egy svájci óra. Mostanában inkább olyan, mint a Wizz Air járatai: háromból kettő késik.” “Hát nem szemétség, hogy miközben felül izzadok, mint a ló, a hüvelyem egyre szárazabb?” “Az egyetlen sport, amit űzök, hogy birkózok a hangulatingadozásommal.” “Az volt ráírva a csoki dobozára, hogy húsz deka. Akkor miért híztam három kilót?” “A hőhullámaim jelentősen hozzájárulnak a globális felmelegedéshez.”

Nekem szerencsém volt. A hőhullámaim csak egy hónapig tartottak. De az az egy hónap maga volt a pokol.

Az éjszakák így zajlottak: elönt a forróság – takaró le; fázom – takaró vissza; megint forróság – kidugom a lábam, hogy lehűtsem magam; valami furcsa zajt hallok (zűrös környéken lakunk) – láb vissza a takaró alá.

A nappalok érzelmi hullámvasúthoz hasonlítottak. A legmélyebb pont valahol a Mariana-árok fenekén volt, a legmagasabb pedig a Mount Everest csúcsán. Sokat sírtam és gyakran voltam feszült, minden különösebb ok nélkül. De amivel a legnehezebben birkóztam meg, az a hízás volt. Ahogy mentek össze a ruháim, úgy zsugorodott az önbecsülésem.

Kábé úgy öt évvel ezelőttig viszonylag könnyen tudtam fogyni. Elég volt visszafogni a kenyér- és tésztaevést, és pár hét alatt újra formában voltam. Most már ez nem megy. Amióta négy éve kiköltöztem, több mint tíz kilót híztam. Ebben nemcsak a változókor a hibás, hanem a sajtos makarónis pite is.

Januárban drasztikus diétára fogtam magam. Nem ettem semmiféle finomított szénhidrátot, beleértve a kenyeret, péksüteményt és főtt tésztát, sem fehér rizst és krumplit. Megvontam magamtól minden hozzáadott cukros ételt, lekvárt, mézet, elhagytam a vajat és a mogyoróvajat. Gyakorlatilag zöldségen és gyümölcsön éltem (kivéve a banánt, amit szintén tiltólistára tettem). Heti háromszor jártam konditerembe. Két és fél hónap alatt (ami két és fél évnek tűnt) lefogytam nyamvadt hat kilót.

Aztán elmentünk egy romantikus hosszú hétvégére Velencébe, hogy megünnepeljük a férjem 60. születésnapját. A négy nap alatt a fele visszajött annak, amit tíz hét alatt kínkeservesen lefogytam. Sophia Lorennek igaza volt, amikor azt mondta: “Amit itt látnak, mind a spagettinek köszönhetem.” (De neki dereka is van, nemcsak csípője.)

Elkeseredésemben elmentem a háziorvosunkhoz. Nagyon megértő volt. Mondta, hogy egy csomó dolgot jól csinálok. Elmagyarázta,hogy miért elengedhetetlen a rendszeres testmozgás a hangulatingadozás és a hízás ellen. Akárcsak a kiegyensúlyozott étrend, ami rostban gazdag, cukorban, finomított szénhidrátban, sóban és telített zsírokban viszont szegény. Gyógynövényeket és nyugtató teákat is javasolt. Mondta, hogy súlyosabb esetben szóba jöhet hormonpótlás, ami a csontritkulás ellen is eredményes lehet. Hüvelyszárazságra pedig már rengeteg jó vízbázisú síkosító kapható. Végül beszélt arról, hogy a mindfulness és a kognitív terápia segíthet leküzdeni a szorongást és az önbizalomhiányt.

Ami az önbizalomhiányt illeti, saját tapasztalatom szerint a legjobb ellenszere egy odaadó társ, aki mindennap megerősít, hogy pont olyannak szeret, amilyen vagy. 

(Az írás eredetileg 2017. július 5-én jelent meg angolul egy brit napilapban.)

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Korlátozzuk az okostelefonokat!
iskola, óvoda

Korlátozzuk az okostelefonokat!

Hangzik sok szülő felhívása. Együtt, közösen üzenjünk hadat, az iskola ne engedeje, a szomszéd fiú ne mutogasson videokat a gyerekemnek, és számos világhírű fejlesztőre, kutatóra hivatkozva óvjuk meg gyerekeinket. Miközben azt fejeltik el, hogy az első eszközt nem az iskola, nem a szomszéd kisfiú, hanem ők maguk adták a gyerek kezébe. Ők kapcsolták be a tévét és ők tanítják a felhasználói szokásokat a saját gyermeküknek.

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Új iskola, óvoda
határon túl

Új iskola, óvoda

Most már kijelenthetem, azt hiszem, hogy egészen pontosan tudom, mit éreznek a gyerekeim az új iskolájukban: túl vagyok mind a négy szülői értekezleten (a legidősebbnek már ilyenje nincs, szóval az a terep továbbra is ismeretlen).
Ülök az osztály(-ok)ban/csoportban, teljesen ismeretlen környezetben (némi tévelygés után megtalálom a megfelelő osztálytermet), teljesen idegen emberek között (és rátok gondolok, drága volt szülőtársak, óvodában, iskolában). 

Fortnite, a menő játék
ajánló

Fortnite, a menő játék

Különösen az ADHD-s és a szociális képességekkel bajlódó gyerekek szülei számára állított össze az Understood oktatási portál bloggere tanácsokat, mit érdemes tenniük, ha a gyerekeik a Fortnite játékkal játszanak. Úgy gondoltam, hogy mások számára is érdekes és megfontolandó lehet, így alább olvashatjátok, mit javasol a szülőknek Mark J. Griffin, Ph.D., aki az unokájával próbálta ki a játékot, hogy megtapasztalja,hogyan érinti a gyerekeket ez a játék.

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.