Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
ajánló

Halottakról gyerekkel

A halottak napja alkalom arra, hogy arról beszélgessünk a gyerekekkel, mi az elmúlás, hogyan viszonyuljunk az öregekhez, betegekhez vagy a fiatalon meghalókhoz. Nehéz, hiszen sokszor még magunk sem tudjuk, miként beszéljünk erről magunkkal.

Amikor gyerek voltam, nem vittek el a Dédim temetésére a szüleim, nehogy rosszul érezzem magam. Kisiskolás voltam és volt hozzá egy markáns viszonyom, tudtam, hogy többet nem lesz velünk. Ahogy előtte is pontosan tudtam, hogy mennyire öreg. Mégis nem volt nekem való egy temetés. Később, a Nagypapám halálakor már tizennégy évesen, volt alkalmam jelen lenni a gyász pillanataiban, mégsem beszélt erről senki, leginkább a mély döbbenetre emlékszem, amikor váratlanul meghalt. Egy űr volt bennem, és a hittanos tanulmányaim magyarázata, ami persze nagyon megnyugtató volt.

Most, amikor a kisfiam Dédije készül elfele, és engem mélyen, érzelemmel telítve érint meg ez a készülődés, sokat gondolkodom arról, hogy adhatom át, hogyan élhetem meg azt, hogy az érkezés és a távozás egy, a természettel járó ajándék és a nagy egész körforgásának a részeként, egy megnyugtató hullámzás legyen.

Olyan érdekes megtapasztalni a család reakcióját, amikor közelebb lép a vég. Nem tudjuk még mikor, milyen gyorsan ér ide, de láthatóan meggyengültek a földi életet tartó szálak, és egy másik kötelék kezd erősödni. Olyan ez, mintha valaki elköltözik, és felszámol lassan maga körül mindent, lassan, szisztematikusan csomagol, egyre kevesebb részt tölt be ebben a világban. Ahogy veszti el a magabiztosságát, az élethez igazított rutinját, ahogy a felnőtt, határozott emberből átalakul valami könnyedebbé, valami megfoghatatlanná. A szerettei valami ösztönös „ügyezésbe” fognak körülötte. A felmerülő problémákra válaszokat, megoldásokat keresnek. Átalakítjuk a körülményeket, Dédi felkerül a megoldandó ügyeink napi listájára. Intézni az orvost, az ápolót, a gyógyszert, a telefont, intézni, hogy szeretjük, ne felejtsük el meglátogatni. Van-e ebédje, ruhája, megfelelő körülménye.

Rossz érzésem van, mert a sok ügyintézés között mintha elfelejtenénk vele lenni. Meghallgatni. Nem kell meggyőzni arról, hogy még lehet másképp. El kell kísérni az úton egészen addig, amíg lehet, és nem szabad csüngeni rajta, hátráltatni. Valahogy ezt próbálom a fiamnak is megmutatni. Apró kis örömöket szerezni. Közös fotót készíteni. Ülni a napon, és bevésni az összes közös emléket. Felidézni a régieket, és újakat létrehozni, még amíg lehet.

A halottak napja arról szól, hogy gyertyát gyújtunk a közösen töltött napok emlékére. Meghittséget és vidámságot hozva a házba. Abban a gyertyalángban rákacsintani a másikra, egymásra, magunkra. Hogy végül is nincsenek rá ész érvek, de egymás társasága a legnehezebb napokat is megkönnyítik. Sokszor a problémák megoldása nem az intézkedéseinkben, hanem a közös időtöltésben rejlik. Mert van, amit nem tudunk megváltoztatni, de élhetőbbé tehetjük.

Ezekben a napokban, érzelmi hullámok között, sokszor érthetetlen a viselkedésem egy gyerek számára. Nem sajnálom az időt, hogy beszéljek vele erről. És könyvekből is adok némi támogatást a kisfiamnak.

Håkon Øvreås: Barni, a szuperhős című könyve, a gyász és a barátság témáját nem didaktikusan feldolgozó, a fantasztikumot és a realitást kellőképpen elegyítő gyermek-, és ifjúsági művek egyik legkiemelkedőbb kortárs darabját ajánlom nektek is, valamint David Walliams: A nagy szökés című könyvét, egy sok mindent elfelejtő és múltban élő nagypapáról és unokájáról, aki egyedüli partnere a valóságának.

Legyen szép, meghitt ünnepetek halottak napján is!

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Nevelni ésszel, szívvel, vagy hagyománnyal?
iskola, óvoda

Nevelni ésszel, szívvel, vagy hagyománnyal?

Mindenki ért a gyerekneveléshez. Mindenki vagy nevelt, vagy nevel vagy őt nevelték, de bármilyen vonatkozásban is találkozik a neveléssel, szakértővé válik. A saját élmény, az otthonról hozott hagyomány és tapasztalat erősebb bármilyen szakszerű megnyilatkozásnál, sőt akár ellentétes állásfoglalásként is megél egymás mellett.

 

Farkasszemet nézve a félelmekkel
interjúk

Farkasszemet nézve a félelmekkel

A félelem végigkísér egész életünkben. Kisgyerek korunktól egészen idős korunkig. Jó lenne hát megbarátkozni vele, megszelídíteni, ha már az életünk része. Ezt segíti Al Ghaoui Hesna, Holli a Hős című mesekönyve, akinek főszereplője bátor mintája lehet gyerekeinknek és nekünk is.

Lehet egy kérdéssel több?
határon túl

Lehet egy kérdéssel több?

Bennem megfogalmazódott vagy száz, amit fel kellett volna anno a fehér habos helyett a halványzöld, gyöngyös gallérúban, mert az én koromhoz (26) , az én helyzetemben... A kétéves lányom ordibált a szertartás alatt, hogy APA KOPASZ, jelzem legalább nem a császárról és a meztelenségről szólt az ének, de egyszerűen azóta is bánom, hogy ha már egyszer jelmezt húztam, - egyáltalán minek kell az a jelmez? - akkor miért nem lehetett 1000%osan. Szóval a kérdéseket miért nem tettem fel előtte, vagy közvetlen utána, vagy az eltelt húsz év során, és akkor most nem érezném úgy magam, mint a fuldokló, mikor a jószándékú segítők első lépésként bedugaszolják a végső menedék nádszálat a szájában.

A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat
ajánló

A főzés, ami többféle intelligenciaterületet is megmozgat

Bevallom, fejben jobban főzök. Meg ízlelni is jobban szeretek. Szóval sosem voltam az a tudatos kitchen women. Mégis, most amellett kampányolok, hogy főzzetek a gyerekeitekkel, meg nélkülük is sokat, mert az élet olyan területeit nyitja meg, amire nagyon kevés időnk jut!

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.