Kapcsolat Facebook Bejelentkezés
határon túl

Alexa, a heroinfüggő lány szívfacsaró története

Amikor azt hallod, hogy heroinfüggő, egy ilyen lányt képzelsz el, mint akit a képen látsz?

Ő az én lányom, Alexa. És attól a pillanattól, hogy megszületett, addig a pillanatig, amíg elhagyta a Földet, imádtuk. Nem csak a családja kedvelte, hanem mindenki, akivel élete során találkozott. Kíváncsi volt, vidám és intelligens. Kedves volt és szerette a mosolyával bearanyozni a beszélgetéseket, a mindennapokat és felmelegítette a vele együtt levők szívét. Szeretett olvasni, kifejezetten szerette a spirituális, holisztikus életről szóló könyveket, amik segítettek neki megérteni a világ igazságtalanságait és segítettek neki megtalálni saját magát. A kedvencei közé tartoztak a „The Secret” , a „Breakfast at Tiffany’s” és a viktoriánus regények. Alexa különös figyelmet szentelt az állatoknak, különösen a lovaknak és a két kutyájának. Foglalkozott velük, betanította és gondozta őket. Egész életében naplót vezetett, ami tele volt érzelmekkel, versekkel és kifinomult vázlatokkal. Nagyon érzékeny volt és közben élvezte az életet.

A főiskolai éveinek elején, Alexa jeleskedett a tanulmányaiban. Valamivel később, de még főiskolásként, találkozott egy „baráttal”, egy fiatalemberrel, akitől megkapta élete első heroin adagját. „Csak próbáld ki. Mi baj lehet belőle?!” Az első használattól kezdve, a lányunk fizikailag és mentálisan is függő lett. Kétségbeesetten és csodálatosan küzdött, hogy legyőzze ezt a borzalmas hatású heroint. Minden áldott nap egy csata volt Alexának és azoknak, akik szerették őt és nem bírták nézni a szenvedését. Mindent megtettünk, amit tudtunk: odaadtuk volna az életünket is. A rehabok és a detoxok ellenére a heroin elkerülhetetlenül bedarálta őt és minden álmát és vágyát, amit valaha is remélt, kitörölte.

Alexa 2017. szeptember 21-én halt meg túladagolásban. Voltak heroinmentes időszakai. Ezekben az időszakokban könyörgött az Istennek, hogy segítse őt jótanácsokkal. Ilyenkor holisztikus praktikákat is kipróbált, de a sötétség újra lecsapott és ő újra a droghoz fordult, ami annyi fájdalmat okozott neki. Kétségbeesetten menekülni kezdett a kegyetlen bűntudat és szégyenérzet elől, mert úgy érezte, óriási fájdalmat okoz a családjának, akit szeret, és akik szeretik őt. Alexa így írta le a heroint: „egy nagyon magányos drog, ami kiragad téged az életed minden részéből és otthagy lógva a halál szélén”.

Ez Alexa története és kérlek, hogy osszad meg a szeretteiddel, barátaiddal.

A heroinfüggők szörnyű megbélyegzését el kellene felejteni. A lányunk gyönyörű volt, intelligens és művelt. Minden lehetőséget megkapott, amit egy gyermek megkaphat. Keményen dolgozó szülők vagyunk, akik a gyermekeiket erkölcsökkel és értékekkel nevelték fel. Nem vagyunk függők. Átlagos emberek vagyunk, akik mindig a legjobbat akarták a gyermekeiknek. Alexa nem egy „utcai narkós” volt. 16 éves korától dolgozott egészen a halála előtti pár hónapig. Ő valaki volt. A szeretett lányunk volt. Örökre fel fogjuk tenni magunknak a kérdést, hogy mit kellett volna máshogy csinálnunk.

Ha ez megtörtént Alexával, bárkivel megtörténhet. Csak egyetlen alkalom kell ahhoz, hogy heroinfüggővé váljon valaki. Amikor először kipróbálta a heroint, nem is gondolta milyen hatalma lesz a drognak felette. A heroin mindenhol ott van. Alexa először a főiskola campusán próbálta ki, amikor ivott és csökkent az ítélőképessége. Lehet, hogy egyszer a te gyerekedet fogják megkínálni. És lehet, hogy úgy fogja gondolni, hogy nem válik függővé. Biztos lehetsz benne, hogy a te gyerekeddel is megtörténhet ugyanez, ha az én drága lányom, akinek a lábai előtt hevert a világ, heroinfüggővé vált és túladagolásban meghalt.

Kérlek, osszd meg a lányom történetét és mutasd meg a fotóját.

Köszönöm, Susan Frost Lamoureux

Forrás: https://www.facebook.com/EastWindsorPolice/posts/1...

Ha nem szeretnél lemaradni hasonló cikkekről, akkor nyomj egy like-ot a Szülő 2.0 oldalára!

Szólj hozzá!

Olvasóink történetei

  • Minta cikk 1.

    Minta cikk 1.

    "Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat."

    App Hungary
További történetek >>>
Lego másképp
iskola, óvoda

Lego másképp

Gondoltál már arra, hogy amikor a gyerekek együtt legóznak milyen fejlesztő tevékenységet végeznek? Később a felnőttek több ezer dollárt költenek arra, hogy csapatépítés, stratégia alkotás vagy együttműködés fejlesztés tréningen alkalmazzák. Érdemes ki- és felhasználni a játékot, ami minden gyereknél megtalálható és szinte nincs olyan terület, amelynél ne lehetne használni ezeket a remek kis építőkockákat.

Még a kisebb alvási problémák is kognitív nehézségeket okozhatnak a gyermekek számára
interjúk

Még a kisebb alvási problémák is kognitív nehézségeket okozhatnak a gyermekek számára

Mindannyian tudjuk, hogy mennyire fontos a jó éjszakai alvás, de a gyermekkori alvásproblémák, mint például a horkolás, az éjszakai ébredés, az alvajárás vagy az álmatlanság elég gyakoriak.

Iskolai tízórai/ebéd/uzsonna ötletek
határon túl

Iskolai tízórai/ebéd/uzsonna ötletek

Egy háromgyerekes amerikai anyuka összegyűjtötte a legfantáziadúsabb iskolai ebéd ötleteket. Mi meg lefordítottuk nektek és belinkeltük az eredeti oldalakat, hátha megkönnyítjük ezzel a mindennapi fejtörést.

Szabályok és Tiltások
ajánló

Szabályok és Tiltások

A fegyelmezés az egyik leginkább központi kérdés a gyereknevelésben. Mikor teszek jót? Ha eltiltom, megmondom, szabályozom vagy rávezetem? Úgy tűnik, hogy nagyon nincs meg a biztos válasz, leginkább talán helyzetek vannak, amikor próbálgatunk ezt-azt.

Összeszedtünk néhány példát, ötletet mit lehet alkalmazni. Vagy bejön vagy nem. De ettől is szép!

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat
Jövő Iskolája

Átlépni egy korszerűbb életbe, több mint akarat

Miközben omladoznak a régi iskolatípusok, és feszegetjük a retorikai határokat, gyakran ütközünk falakba. Saját falainkba. És szembesülünk azzal, hogy épp saját magunk miatt nincs haladás, modernitás, innovatív megoldások. Se az iskolákban, se otthonainkban. Miközben a szabad oktatást és a korszerű tudást követeljük, valójában 19. századi szerepekbe bújva az ajtót magunkra zárva régi mintáink szerint neveljük a gyerekeinket.