A hétvégi gyereknapon nagyon sok család a szabadban ünnepelte a gyerekeket. Lufik, koncertek, programok, ajándékok. Még az időjárás is kitüntetett bennünket. De nem kell kedvező körülményeket, vagy alkalmas programokat keresnünk ahhoz, hogy boldoggá tegyük őket. Szerencsére két egyszerű dologra van szükségük: szabad, játékos mozgásra és ránk. Ennyi. Nem is kell túlbonyolítani!
Van, aki észrevétlenül megtanul olvasni, és van, akinek komoly erőfeszítés, sok munka befektetése hozza meg a várt eredményt. Szerencsére ma már felkészült szakemberek és remek módszerek segítik a nehezebben haladókat. Ha figyelmesek vagyunk, akkor szülőként is sokat tehetünk az olvasás megszerettetéséért.
Néha a gyerekek olyan kérdéseket tesznek fel, hogy nem tudjuk sírjunk-e vagy nevessünk. De fontos megismerniük a korrekt választ. Nem helyes, ha elengedjük a fülünk mellett, vagy nem mondunk igazat, esetleg kinevetjük a naiv kérdés miatt.
Íme, a 11 legmegfelelőbb válasz a legösszetettebb kérdésekre.
Gyerekkorunkban egészen más szabályok voltak életben, mint amihez ma igazítjuk a családunk életét. Hatévesen egyedül flangáltunk az amúgy forgalmas utcákon, házról-házra bandáztunk, gyakran alig volt időnk hazamenni. Manapság egyre több veszély leselkedik a gyerekekre, és egyre inkább igyekszünk megóvni őket. Mivel nem tudunk elugrani a függetlenedés kihívása elől, hoztam nektek egy összeállítást, hogyan lehet néhány okos intézkedéssel, tanáccsal felvértezni a gyerekeket.
Mielőtt elkezdené a függetlenedést a gyereked, tegyél meg néhány fontos lépést, hogy biztonságban tudhassad. Elmondjuk, hogyan taníthatod meg az idegenek közötti helyes viselkedésre. Mutasd meg ezeket az illusztrációkat a gyerekednek és beszéljétek át az összes veszélyes helyzetet.
Tavaly gyönyörű, fáradt-rózsaszínben játszó hortenziát találtam anyák napjára. Telitalálat – gondoltam, és mielőtt nyitottam volna az ajtót, hogy aztán hangosan becsörtessünk a lakásába az egy naggyal és két kicsivel, levettem a virágról a selyempapírt.
Szerencsére van némi esélye annak, hogy találkoztunk életünk során legalább egy iskolai tanárral vagy egyetemi oktatóval, aki munkájába fektetett hatalmas lelkesedésével inspirált minket, komoly késztetést érzett arra, hogy megtanítsa nekünk a tananyagot, vagy csak egyszerűen isteni humorérzéke volt.
A Zöld Kakas Gyémánt programjáról Kerényi Marival, a Zöld Kakas Líceum igazgatójával beszélgettem nemrég egy kávé mellett. A Gyémánt program megszületésének gondolata már régóta motoszkált a fejükben, de az első konkrét lépéseket a tehetséges gyerekek segítésének, a tehetség kutatásának hazai szakértőjével, Gyarmathy Évával való személyes kapcsolatuknak és szoros szakmai együttműködésüknek, nem utolsó sorban pedig egy konkrét kisgyerek szívszorító élethelyzetének köszönhetően tették meg. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy részt vehettem a kezdeti lépésekben. A beszélgetésünk alatt furcsa volt megélni, hogy már kívülről látom az egészet, de jó volt a felismerés, hogy a hátrébb lépés minden esetben új perspektívát is jelent.
Kisfiam a földön fekszik és a három hónapja nálunk időző kutya fülébe suttog valamit. Talán éppen az aznapra feladott ének szövegét vagy egy félálomban kitalált történetet. A kutya szemmel láthatóan fülel és figyeli a szavait. Hálás, hogy nap, mint nap vele osztják mega gyerekek örömeiket, feladataikat és gondjaikat. Nem terveztük gazdái lenni, sem lakóhelyünk, sem életformánk nem kedvez egy kiskutya igényeinek. Ezt mindannyian tudjuk. Apa az, aki ezt leggyakrabban szóvá is teszi. Én pedig keresem az érveket a meggyőzésünkre.
Mitől jó a gyermeknek kutyával élni? Milyen előnyei és hátrányai vannak a városi állattartásnak? Ismert és kevéssé ismert érvek, olvassátok, alább:
http://www.petspyjamas.com/blog/10-reasons-why-pets-are-good-for-kids/
De miért tartják fontosnak és miért vesznek részt a szülők egy ilyen egészségnap szervezésében? – kérdezi a helyi sajtó riportere, én meg kicsit meghökkenve állok ott a kérdés előtt.
A második gyermekem születése sok mindent tanított nekem és a férjemnek is, de a legfontosabb, amit tanultunk, hogy bízzunk a szülői ösztönünkben, bízzunk önmagunkban.
Az osztályunkba nem egy különleges gyermek jár. Mondhatnám azt is, hogy néha önmagunkat csak átlagosnak érzem. Vannak tanulási nehézséggel küzdő gyermekek, hiperaktívok és figyelemzavarosok, papírral és papír nélkül. Olyanok, akiket évekkel ezelőtt maximum a „rossz gyerek” címkével láttak volna el. Ügyesek, izgalmasak, tehetségesek és persze hangosak, fegyelmezetlenek, izgő-mozgók.
Nelson Mandela egyszer azt mondta: „Az oktatás a leghatékonyabb fegyver, amelynek segítségével meg tudjuk változtatni a világot.”
Felnőtt létünkben gyakran elfelejtjük, milyen kisebbnek, tudatlannak, kiszolgáltatottnak lenni. Szülőként, pedagógusként nagyon hamar megtapasztaljuk a mindenhatóságunkat, és sokszor ezzel együtt elveszítjük a képességet, hogy a gyermekeink szeméből lássuk a világot, magunkat. És akkor olyat hiszünk róluk, amilyenek nem lennének valójában. Hogy lusták, hogy érdektelenek, nem tisztelnek, hogy nem figyelnek ránk. Pedig dehogy.
Ahogy Lóci óriás lett, úgy kell időnként odakuporodni a gyerekeinkhez, legyenek igazi kiskrampók, vagy tinédzser őrültek. Meg kellene látnunk, milyen hétköznapi küzdelmeik vannak, és egyszerűen csak mellettük lenni. Érteni őket, ahelyett, hogy gátolnánk mindabban, amik.
A fiam és én, a legnagyobb alapvetés, a mi kettősünk. De mi van, ha változnak az idők és más alapvetések vetik meg a lábukat? A fiam és a férjem már egy másik képlet és mostanában csak a padban ülve figyelem, mi kerekedik ki a táblán ebből az egyenletből.
Ezt a gondolattérképet ajándékozta egy 11 éves francia-magyar fiú karácsonyra a családjának.
Nem tudom, hogy Steve Jobs milyen lehetett gyerekkorában és arra sincs lehetőségem, hogy az édesanyjával megvitassam, voltak-e már jelek fiatal éveiben is a különcségére. Legfőképp az öltözködésben tanúsított egysíkú, ám kétségtelenül emblematikus választásaira volnék kíváncsi. Mert, ha csak ezen múlik, biztos lehetek benne, hogy egy korszakos ikon, egy kis zseni cseperedik az otthonunkban.
Sosem gondoltam volna, hogy a kicsomagolás üzlet és még pénzt is lehet keresni azzal, ha valaki kicsomagol valamit. Na, jó, vannak esetek, amikor a kicsomagolásért egyértelműen sokat kell fizetni, de mivel nem vagyok pasi és a piros lámpás negyedekben sem gyakori vendég, most egy másik kicsomagolási jelenséget szeretnék körbejárni.
Mielőtt lefekszem, mindig megnézem a kisfiamat. Esténként fölé hajolok, mélyen beszívom az alvó illatot és megkérdezem magamtól elég jó anyja voltam-e ma. Tudnék-e holnap ennél jobb lenni.
